**Winkler Gábor** [[Szabó Péter]] # Építészettörténet ## BEVEZETÉS Életünket épületek között éljük le: épített környezetünk szolgál keretül minden tevékenységünknek. Veszély esetén zárt térbe húzódunk. Ha kapcsolatot keresünk, zárt vagy nyitott térben találkozunk embertársainkkal. A teret építéssel hozzuk létre a legkülönfélébb emberi tevékenység céljára. Életünk az épületek, épített környezetünk nélkül elképzelhetetlen.  A minket körülvevő épületek igen különfélék. Évszázados épületek és épülő félben lévő új házak, építmények, ódon utcák és vasbeton házakból álló lakótelepek: ez jelenti számunkra az épített környezetet. Házak tűnnek el és újak nőnek ki a földből. Ösztönös érdeklődéssel figyeljük környezetünk folyamatos átalakulását és próbáljuk megérteni a változások célját és jellegét. Az eligazodás azonban nem könnyű, gyakran szinte lehetetlen.  De nem csak az utca embere, gyakran maga az építő ember - építtető, építész tervező és az épületeket kivitelező szakember - is nehezen igazodik el az építészet változó világában. Ha meglévő épületek sorsáról dönt, igazából nem mindig tudja, milyen értékek sorsa felett mondja ki a döntő szót. Arról, ami létrejön, nincs pontos értékítélete. Csak hosszabb idő elteltével érzékeli, hogy a változások nyereséget hoztak-e számára, vagy pedig visszavonhatatlanul és véglegesen megfosztották valamitől, melyet mindeddig magáénak érzett, gazdagságának egy részét alkotta, a rá hagyott örökség becses része volt.  És nehezen ismerjük ki magunkat a most születő új világában is. Az épületek arculata változik, új divatok születnek, új formák és megoldások válnak általánossá. Aztán ismét visszatérnek a régi, megszokott motívumok. Szeretnénk eligazodni a múló idő gyorsan tűnő pillanataiban. Az eligazodás azonban szinte lehetetlennek tűnik: leginkább talán azért, mert hiányoznak támpontjaink. Az idő és tér végtelenségében a "jelen" egyetlen, apró pont, alig értelmezhető. Ahhoz, hogy a körülöttünk létező világot megismerjük, térben és időben el kell helyezni a világ jelenségeit, ezen belül az építészet változó, fejlődő világának is helyet kell keresni. Támpontokra van szükségünk. Mindenek előtt valami féle, az eligazodást és értelmezést elősegítő segédrendszert kell felépítenünk, matematikai példát alapul véve egyfajta "koordináta rendszerre" van szükségünk, melyben az építészet jelenségeit elhelyezzük, megnyilvánulásait és azok egymáshoz való viszonyát értelmezzük. A rendszer egyik alapvető tényezője az idő múlása, a másik pedig az építészet fejlődése. A "jelen" pillanata ezzel értelmezhetővé válik. Ez azonban nem elegendő, hiszen az építészet fejlődésének irányait is szeretnénk megismerni. A "jelen" pillanatához ezért hozzá kell illesztenünk a "múlt" pillanatainak összességét. A múlt számtalan, apróbb-nagyobb emléke egyetlen, markáns vonallá egyesül. Ezt a markáns idő-és térbeli folyamatot hívjuk építészettörténetnek. Ha az építészet történetét ismerjük, könnyebben igazodunk el a múlt emlékei között és értékítéletünk is megbízhatóbbá válik. A fejlődés irányának kirajzolása azonban egy másik, alapvetően fontos nyereséggel is jár. Az elmúlt idők fejlődési vonala ugyanis magában foglalja a kiegészítés valami féle pontosabb lehetőségét is. Támpontot ad a jövő várható történéseinek előre jósolásához. Az építészettörténet ismerete tehát irányt mutathat a jövőképének megformálásához is. Sok minden más mellett ezért is elengedhetetlen az építész, építőmérnök és a település mérnök számára az építészet krónikájának ismerete. Mindehhez járul az építészet alkotásai kínálta esztétikai öröm. A szép épület - belső és külső tér egyformán- élmény forrása. Az épület anyagba formált történelem. Sugárzása van, belső üzenete. Mint ilyen, szerencsés esetben akár művészeti alkotás is lehet. Az építés ilyen értelemben tehát művészeti értéket hoz létre. Mindez első hallásra talán kevéssé érthető. A művészet lényege ugyanis a művészi mondanivaló. A művészeti alkotás az adott világ egészét tudja megragadni és sajátos eszközeivel kifejezni. Hogy egy írásműnek mondanivalója lehet, ez különösebb magyarázatra nem szorul. Az építészet azonban sajátos gyakorlati igényeket elégít ki, egészében tehát leginkább műszaki tevékenység, vélhetnénk. A művészet szempontjából eszközei - az épületek tömege, a határoló síkok megformálása, a belső tér arányai és díszítése- igencsak elvontak. Hogyan közvetítheti az építészet ezekkel az eszközökkel egy adott kor hangulatát, érzéseit?  Az emberek tudatában a szép épület fogalma egyenlő a szépen formált külső vagy belső homlokzat képével. A homlokzat: síkok, nyílások kompozíciója, melyet különféle díszek tesznek változatossá. A díszes homlokzat valóban több, mint hasznos műszaki tárgy: egyes kompozíciós elemeinek létét sajátos módon már nem magyarázhatjuk pusztán gyakorlati értékeikkel. A homlokzat igényességet fejezhet ki, magasabb színvonalat, gazdagságot. A díszes homlokzat képes építtetőjének hivatali állását, rangját, gazdagságát építészeti formákkal kifejezni. Egy szóval gyakorlati hasznán túl képes a reprezentációra is. A kérdés csupán az, hogy az emberi hatalom és gazdagság ilyes fajta megjelenítése jelentené azt a többlet mondanivalót, mely a gyakorlati tevékenységet művészetté emeli. Összehasonlítva más művészeti ágakkal bátran állíthatjuk, hogy nem. A reprezentáció - minden szépsége és változatossága ellenére - mégsem lehet egy épület művészeti értékeinek hordozója. Mondanivalója nem igazán általános értékű. Mi lehet tehát az, ami az építés gyakorlati műveletét művészi alkotássá és ennek eredményét, a létrehozott építményt művészetté nemesíti? Erre önmagában sem az épület állékonyságát biztosító szerkezet, sem annak anyaga, de ezek szép megformálása sem elégséges. A művészeti mondanivaló hordozója egyedül a létrehozott tér lehet. Utóbbi ugyanis arányaival, fényeivel, formáival, és nem utolsó sorban igényességével és díszeivel nem csupán a műszaki megoldásról és az építtető gazdagságáról és ízléséről tudósít, hanem ennél sokkal többre is képes. A tér segítségével a körülöttünk lévő, általunk megismert világ egészét is meg lehet modellezni. Más szóval a tér egyfajta "világképet", az ismert világ "nézetét" képes közvetíteni, méghozzá minden művészetnél hatásosabban és tartósabban. Az építészeti tér mondanivalója tehát maga a világ, az adott kor világa és e világ rendje. Nem kevesebb, mint maga az univerzum. Utóbbi pedig valóságos és teljes mondanivaló, a legtöbb, amit egy művészeti alkotás el tud mondani koráról. A művészi téralkotás - világmodell - tehát az építészeti mondanivaló hordozója. Hogy mindez koronként hogyan változik, alakul, fejlődik és milyenek a továbblépés esélyei: erről szól az építészet története. ## AZ ÉPÍTÉSZETI TÉR Az építészet gyakorlati és művészeti célja tehát egyaránt a tér létrehozása. A tér a minket körülvevő világ talán legkülönösebb alkotóeleme. A tér ugyanis nem anyagi jellegű, sőt éppen az anyag hiánya fő jellegzetessége. Olyan három irányban kiterjedő üresség, melyet minden oldaláról anyag határol. Maga a tér nem is érzékelhető, sokkal inkább a teret kijelölő anyag - határoló tömegek és felületek - térbeli rendje, "térbelisége".  A térrel az építés praktikus folyamatát szabályozó előírások, rendeletek is foglalkoznak: ezek szerint az építményt az épülettől - utóbbi maga az építészet tárgya- a létrehozott tér méretei és jellemzői különböztetik meg. Az építmény belső terében adott esetben nem fér el egyetlen ember sem. Az épület lényege, hogy belső térrel rendelkezik, olyan térrel, mely legalább egy embert képes magába foglalni, és benne kiegyenesedve lehet mozogni.  E látszólag szigorú és gyakorlatias előírásnak azonban nagyon is általános és fontos üzenete van. Az egyik az, hogy a tér és az emberi lépték szorosan összefügg egymással: a teret térré emberi léptéke teszi. A másik, hogy a térben mozogni lehet. E mozgásnak pedig nem csupán gyakorlati céljai vannak. A térben mozogva ismerjük fel a tér jellegzetességeit, tapasztalatokat szerzünk milyenségéről. A térbeliség másik fő jellegzetessége tehát a mozgás és a mozgás megtételéhez szükséges idő. A tér bejárására fordított idő segít nekünk megismerni magát a teret. A térnek tehát a határoló testek tömegének, felületének jellege, megközelítésének, bejárásának ideje egyformán fontos része. Ezeket együttesen érzékelve alakul ki bennünk a térbeliség érzete. A terek kimeríthetetlen gazdagságát e két tényező végtelen sokaságú változata magyarázza. Tanulmányaink során ezért mindig az adott kor jellegzetes térformáiból, a térforma által közvetítet "világképéből" indulunk ki. Az építészet rendjében a korszak világmindenségéről és annak rendjéről alkotott képét kívánjuk felmutatni és megkeresni. Minden további építészeti jellegzetességet - tömeg, alaprajz, felületek és díszítései- e legfontosabb szervező motívumból vezetünk le. Jegyzetünk gazdag irodalomjegyzéket tartalmaz, melynek ismerete nagyban segíti tanulmányainkat. Az építészeti tér fontosságával szinte minden építészettörténeti tárgyú könyv foglalkozik. A magyar nyelvű irodalomból e témával kapcsolatban mindenek előtt Pogány Frigyes és Szentkirály Zoltán könyveit ajánljuk: utóbbiak közül leginkább Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete c. könyve a legkönnyebben elérhető. ## ELEMI TÉR, ELEMI ÉPÜLET Az elemi építészet irodalmából mindenek előtt Istvánfi Gyula könyvének ismerete elengedhetetlen. Könyvéből megismerkedhetünk az elemi építészet főbb jellegzetességeivel és történetével. A mesterséges tér modellje a természetes tér: emberi léptékben gondolkozva mindenek előtt a barlang tere. A természet erői által vájt üregek mintájára váj mesterséges üreget magának az ember. A mesterséges üreg legtöbb esetben a fölbe mélyített gödör letakarásával, lefedésével válik lakhatóvá. A sátor formájú letakarás hozza létre a legősibb tér- és tömegalakzatot.  Ismerünk építményeket, melyet állatok hoznak létre. Ki ne tudna valamit a különböző állatok által készítet föld alatti üregrendszerekről, a fészkek szerkezeti szépségeiről vagy egyes állatok monumentális építményeiről, "várairól". Az állatok által létrehozott tér és az ember által létrehozott elemi tér között azonban alapvető különbség van. Az ember által létrehozott mesterséges üreg - gödör - kivájása a földből, sziklából ugyanis előre meggondolt szándékkal történik. Ugyancsak előre kimódolt tevékenység az üreg lefedése, betakarása is. E folyamat első lépése az emberi fejben játszódik le: az ember gondolatban építi fel először a számára szükséges teret, melyet aztán a hosszú idők során szerzett tapasztalatai és műszaki készsége felhasználásával képes technikailag is megvalósítani. Az építmény létrehozásának fontos eleme tehát a tudatosság. A folyamatot pedig, ahogy az ember alkotta építmény, épület létrejön, tervezésnek nevezzük. A kimódolás, megtervezés módszerei természetesen az elemi tér létrehozása óta sokat változtak, fejlődtek. A legkorábbi elemi terek jellegzetessége természetes - azaz a természet szabályai szerint szabályos, un. "organikus "- formája. Ez a az esetek többségében a körhöz közelítő, íves befoglaló forma. E forma lefedésére kezdettől fogva két - egymástól alapvetően különböző- szerkesztési mód alakult ki. Mindkét alaptípus máig is használatos. Az egyik az ágakból összerótt és vesszőkkel, gallyakkal vagy szénával-szalmával letakart sátor, a "csőszkunyhó", a másik a tömör határoló falú, földanyagból boltozott vagy hóból-jégből készített "föld" - vagy "jégkunyhó". A gallyakból összerótt "csőszkunyhó" a vázas szerkesztés alaptípusa. Az építés során a gúzsba kötött ágakból önmagában állékony vázszerkezetet hoznak létre, melyet a külső tértől természetes anyagokból készített "határoló" szerkezet választ el. Utóbbi nem vesz részt a kunyhóra háruló terhek hordásában. A kunyhó szerkezetei előre elkészíthetők, hasonlóan letakarása is. Úgy is mondhatnánk, hogy e vázas építmény "előregyártott" szerkezetű. A "föld"- és "jégkunyhó" határoló fala és lefedése ezzel szemben a teherhordás és elhatárolás feladatát egyszerre látja el. Elkészíthető az alkalmazott anyagokból a helyszínen megformázva, de összerakható előre megformált elemi darabokból, föld-vagy jégtéglákból is.  Az igények növekedése hozza magával az igényelt helyiségek számának növekedését, mely az elemi tér sejtjeinek egymás mellé sorolásával, hozzáépítésével válik lehetségessé. A kör formájú terek azonban csak nagyon nehezen és igen gazdaságtalanul sorolhatók egymás mellé. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-001.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A sorolás igénye, az összetett terek építése fokozatosan a négyszögletes és egyenes falakkal határolt elemi terek építését követelik meg. A derékszögű forma kevésbé "természetes", sokkal elvontabb, ugyanakkor alkalmazása az emberi igények kielégítése szempontjából számtalan előnyt rejteget: alkalmazása az idők folytán egyre inkább általánossá vált. A gödör függőleges és vízszintes lefedése hosszú időn keresztül egyetlen, egységes szerkezetet alkotott. A vázas építési módnál azonban kezdettől fogva kettévált a "tartó" és a "határoló" szerkezet. Ugyancsak a vázasság tette lehetővé a belső terek méreteinek pótlólagos alátámasztások beépítésével történő növelését is. A térbe épített alátámasztások az egységes teret kisebb-nagyobb mértékben megosztották. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-002.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A szögletes formák alkalmazásával aztán egyre inkább elkülönült egymástól a függőleges és a vízszintes tartószerkezet is. A függőleges tartószerkezetté a fal, az oszlop és a pillér, vízszintes tartószerkezetté pedig a födém válik. Az építmények méreteinek növekedésével szükségessé vált a tartószerkezetek megfelelő alátámasztása, "alapozása". A függőleges szerkezetben nyílásokat - ajtót és ablakot- alakítottak ki. A nyílások lezárására "nyílászáró szerkezeteket" használtak. Az idők során a terek vízszintes lezárása is bonyolultabbá vált. Ahol a csapadék elvezetése megkívánta, meredek külső lefedés készült: a fedélszék szerkezete fokozatosan kettévált a teret lezáró födémszerkezettől. A fedélszerkezet vízzáróságát később már külön héjazat szolgálta A víz távoltartására önálló "szigetelő" rétegeket is beépítettek a házak nedvesség által veszélyeztetett részeire. Igényesebb épületeknél megjelentek a burkolatok. Előbb csupán tapasztották a felületeket, majd egyre inkább burkolták is azokat. A felsorolt szerkezetek egytől-egyig az épület használatát tették tökéletesebbé. Ugyanakkor a téralkotás, az építészeti mondanivaló kifejezését is szolgálták ## AZ ÉPÍTÉSZET ŐSTÖRTÉNETE Világkép: az emberiség őstörténete és az eszmélés kialakulása. Az idő, múlt és jelen, élő és élettelen felismerése. Az elsajátító tevékenység - vadászat, gyűjtögetés- átalakulása aktív emberi tevékenységgé. Termesztés és tenyésztés. A természet megismerése és az önismeret kialakulása: keletkezés, növekedés, elmúlás. A természet és az ember életének szakaszossága, a kusza világ átalakulása, a megszemélyesített természet. a mágia átalakulása mitológiává. --- Az emberiség fejlődésének látszólag bonyolult és végeláthatatlan történetét minden egyes ember maga is átéli. A megszületés pillanatától az első emlékekig, az eszmélés első pillanatáig, a létezés tudatosulásáig. Emlékezzünk első, saját ködös emlékeinkre. Az emlékezés bizonyára nem könnyű, mégis mindenkit arra biztatok, próbáljon visszagondolni saját életének első, kezdeti emlékfoszlányaira vagy más apró, újszülött emberi lényekkel kapcsolatos élményeire, emlékeire: így az emberiség történetének egészét is így könnyebben megérthetjük.  Bizonyára nem szorul különösebb magyarázatra: az apró csecsemő nem észleli még az időt, nem tud különbséget tenni az elmúlt és a jelen, a "volt" és az "éppen most" között. A nappalok és éjszakák kuszán egymásba folynak, az idő múlásának szakaszossága még nem tudatosul benne. Hasonlóan kusza és érthetetlen számára a környezet világa is. Az újszülött csak nehezen tesz különbséget az élő és élettelen, az álló és mozgó tárgy között.  Aztán lassan megkezdődik számára a tájékozódás, a legfontosabb felismerések és tapasztalatok összegyűjtése. Legelőbb közvetlen környezetében kezdi kiismerni magát. Kialakul ösztönös ragaszkodása az őt körülvevő tárgyak és a körülötte mozgó lények iránt. Lassan körvonalazódik benn valamiféle "függőség" érzése is. Egyre inkább érzi, hogy számára ismeretlen "hatalmak" döntik el létét, irányítják sorsát: életét percről-percre "titokzatos erők" befolyásolják.  Az aprócska ember lépésről-lépésre azt is felismeri, hogy vannak, akik erősen ragaszkodnak hozzá, felelősséggel gondoskodnak róla, mindenben javát akarják. Még nem tudja, csak ösztöne súgja, hogy szoros kapcsolatok kötik össze családja tagjaival, közöttük is leginkább az édesanyával, akivel testi és lelki kapcsolata a születés pillanatától kezdve a legszorosabb. E kapcsolat a kis ember oldaláról hosszú ideig passzív, a csecsemő csupán elfogadja mindazt ami történik vele és amit kap, mindezért tudatosan nem tesz még semmit.  A hetek, hónapok múlásával aztán egyre jobban kiismeri magát közvetlen környezetében lassan kialakul ítélőképessége és akarata. Egyre inkább képessé válik arra, hogy magát, mint önálló jelenséget környezetétől elhatárolja. Kialakul benne az "Én" érzése. Az is egyre tudatosabbá válik azonban számára, hogy léte a "felsőbb" hatalmak nélkül bizonytalan, nélkülük kiszolgáltatott és pusztulásra ítélt. Alávetett helyzetéből azonban egyre tudatosabban igyekszik szabadulni, szüleinek, testvéreinek, társainak egyenrangú, önálló akarattal rendelkező, "cselekvő" társa akar lenni. És tudja, hogy idővel képes lesz majd magáról is gondoskodni .  Hosszú tíz- és százezer évek alatt, állandó gyakorlással és ismétléssel alakult ki annak idején az emberiség együttes - kollektív - eszmélése és akarata is. Ez idő alatt az is tudatosult az emberekben, hogy mindegyikük egy teljes és egész világ önálló eleme. Ugyanakkor mindnyájan a természet részei, egyéni létük, saját "énjük" létezése viszonylagos, az élet csak környezetükkel együtt lehetséges.  A környezet jelenségei között, jól felfogott, saját érdekükben megpróbáltak eligazodni, a természet egészéről és részleteiről minél megbízhatóbb képet kapni, a külvilág kusza és érthetetlen jelenségeit megismerni. A gondolkodás jellegzetessége és minden megismerés alapja azonban, hogy az ember a világot megérteni csak teljességében, egységes egészében képes. A megismerés folyamata azonban végtelen, azaz a megismert világ mellett mindig ott találjuk a még meg nem ismert, titokzatos világot is. A megismert jelenségek, felismert igazságok ugyanis mindig újabb, még ismeretlen jelenségekhez, feltáratlan igazságokhoz vezetnek. A megismerés rendszerét az ismert és még nem ismert világ elemeiből kell felépíteni és ebben a világban az ismeretlent is "nevesíteni" kell. Valahogy úgy, ahogy a matematikában, az egyenletek világában, ahol az ismert adatok kisebb-nagyobb halmaza mellé oda kell állítani egy vagy több "ismeretlen"-t is. Az összefüggések rendszerében tehát óhatatlanul számolni kell az ismeretlennel. Utóbbi nélkül ugyanis megoldhatatlan, összefüggéstelen halmaz a rendelkezésre álló adatok összessége. Az ismert és "nevesített" ismeretlen adatok rendszeréből építhető fel a teljes igazság, az "egyenlőség" vagy "egyenlőtlenség", az a szigorú kapcsolatrendszer, mely végül is, szerencsés esetben a titok feloldásához, az ismeretlen kibontásához és meghatározásához vezet. A matematikában betűvel vagy jelképpel helyettesítjük az ismeretlent, az egyenletben "x"-nek, "y"-nak nevezzük és mint egyenlőre megfoghatatlan és titokzatos, de mindenképpen létező jelenséggel számolunk vele.  A körülöttünk létező világ az emberi gondolkodásban ugyancsak kizárólag egészében, ismert és ismeretlen jelenségeivel együtt értelmezhető. A természetben ható erőket lépésről-lépésre ismeri fel az ember és e megismeréshez a még ismeretlent - többnyire a körülöttünk lévő természet különféle jelenségeit - névvel kell jelölni, valami módon meg kell személyesíteni. A kusza hiedelmek áttekinthetetlen, gyermekies összevisszasága, a mágiák zavaros világa úgy válik érthetővé és bizonyos mértékben egyre "kezelhetőbbé" is, ha a természet erőit és a velük kapcsolatos jelenségeket megszemélyesítjük. A "testet öltött" villám, vihar, földrengés vagy özönvíz - bár megszemélyesítése csupán csak feltételezés- mégis érthetővé teheti a körülöttünk folyó, látszólag kusza jelenségek összevisszaságát, segít az eligazodásban és a cselekvésben, még akkor is, ha később kiderül, hogy a valóság más, vagy éppen sokkalta bonyolultabb, mint amilyennek azt feltételeztük. Az embernek a világról alkotott képét a mai napig az ismert és "nevesített" ismeretlen jellemzi és ez mindig is így lesz. Az ismeretek egyre nőnek, szélesednek, de a felfedezett világgal együtt nő és egyre sokrétűbbé válik az megismerésre váró titkok halmaza is. A képzeletben megszemélyesített, testet öltő természetet például később a világot irányító eszme, az ember képében megjelenő istenek majd az egyetlen Isten elvont fogalma helyettesítette. A "titok" azonban mai, modern világunknak ugyanúgy része, mint ahogy az a sok százezer évvel ezelőtti világnak része volt. Csak megnevezése alakult át és "korszerűsödött", bonyolódott jelentése.  A jelenségek értelmezéséhez, a világ kezelhetőségéhez ma is hozzátartoznak a "nevesített" titkok, a még meg nem ismert, értelmezésre váró jelenségek sora. Míg azonban régen bizonyos jelenségekben az istenek akaratát feltételezték, később égi elrendelést, ma az "elektronok" akaratáról beszélünk, vagy éppen a valós világ végtelenségéről. Az építészet, mint művészet az ismert világ képét modellezi épített tér formájában. E világ pedig féloldalas, kesze-kusza, nehezen hihető és képtelen megállni egymagában, ha csupán a megismert világot mutatja. Egésszé, mindenséggé, "univerzummá" csak akkor válik, ha az ismert és ismeretlent együtt mutatja. Az építőművészet témája tehát nem csupán az ember és az ember által ismert világ, hanem az "ember feletti", az ismeretlen is. Az építészet története szélesebben értelmezve a világ egészéről, tehát az "e világról" és "túlvilágról", és az adott korban ezek összefüggéseiről, egymáshoz való viszonyáról szól. Az adott korszak téralkotásait, "világmodelljét" tehát csak a világ kettős természetének ismeretében érthetjük meg igazán.  Az ismeretlen világ, a megismerés és titokzatosság végigvonul az egész építészet történetén. Ha nem számolunk vele, megpróbáljuk nem létezőnek tekinteni, soha nem juthatunk el az építészet lényegéhez: de az élet lényegét sem érthetjük meg igazán. Az emberi fejlődésnek van azonban egy másik, az építészet fejlődését befolyásoló, fontos szempontja is. Az ember hosszú időn keresztül csupán megkeresi, elveszi és elfogyasztja mindazt, amit a természet számára kínál. Ennek az életformának a gyűjtögetés és vadászat, az építészetben pedig a "lakható helyek" megkeresése és felhasználása felel meg. Az idők folyamán azonban az ember passzív szerepét fokozatosan bizonyos aktivitás váltja fel. Már nem csak összegyűjti a terményeket, hanem maga termeszti is azok nagyobb részét. Az állatokat pedig nem csak elejti, hanem saját fogyasztására tenyészti is azokat. A természetes búvóhelyek helyett pedig maga épít lakhelyet: a "védekező" házat a "tervszerű ház" váltotta fel. A gyűjtögető és vadászó ember számára szinte mindegy, hogy önmagában keresi-e megélhetésének alapjait vagy társakkal szövetkezve. A földművelés és állattenyésztés ezzel szemben mindinkább közösségekben egyesíti az embereket. Az együttélés során az emberek szoros gazdasági kapcsolatba kerülnek egymással. Van, aki ügyességével, szorgalmával, vagy szerencsével módosabbá válik, mások szegények maradnak. Kialakul a gazdaság és a társadalom. Számunkra azonban még fontosabb, hogy az emberek együttdolgozása lépésről-lépésre a közös lakhely, a település keletkezéséhez vezet. E jellegzetes folyamatok földünkön legelőbb a termékeny folyóvölgyekben, közülük is többek között Elő-Ázsiában játszódtak le. ## AZ ÓKORI ELŐ-ÁZSIA ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETE _Protoneolitikum, neolitikum, sumér őskor, akkádok, új-sumér kultúra, kaszíták, hettiták, asszírok, babiloniak és perzsák. A település kialakulása: Jeriko, Catal-Hüyük, Hassuan. A települések jellegzetes vonásai: szerkezet, beépítési magasság, településkép. A társadalom megszerveződése és tagolódása: hatása a városok jellegzetességeire. A védekező ház átalakulása tervszerű házzá. Eridu: "isten háza" az ünnepélyes lakóház. Az épület tere és tömegének viszonya. A hegy mítosza: a kozmosz idézése = zikkurat. Az épülettömeg tagolása a tartószerkezet megjelenítése. Lépcsős zikkurat. A sumér palota. Babilon: Tell Harmal, Mari, királyi palota. Hattusha város szerkezeti jellegzetességei. Kasszíták és hettiták: pre-hellén hatások. Asszír építészet. Bit-hilani. Az asszír város: Dur-Sharrukin. Új-Babilon városa és építészeti jellegzetességei. A perzsa építészet.: a pavilonos palota._  --- A legutolsó jégkorszakot, nagyjából Krisztus születése előtt tíz évezreddel, erős felmelegedés követte. E folyamat Európa és Ázsia középső területein lassabban ment végbe, Észak-Afrikában és Elő-Ázsiában ezzel szemben rövid idő alatt nagy területek száradtak ki: a földművelés ezzel egyre nehezebbé vált. Csupán a folyók közvetlen környéke, a vízben bővelkedő, termékeny folyópartok nyújtottak megfelelő lehetőséget a mezőgazdasági termelés számára. Megfelelő mennyiségű terményt azonban csupán akkor remélhettek, ha a folyó menti területeket gondosan megművelték és bőségesen öntözték is. A tervszerű építészet első, szórványos emlékei a újkőkorszak utolsó, átmeneti korszakából, a Kr. e. 7. évezredből maradtak fenn. Az első ilyen épületek csoportját a Jordán folyótól nyugatra, Jerichoban lelték fel a kutatók. Az épületmaradványok nagy valószínűséggel Kr.e. 6500 körül keletkeztek. Az épületek egyetlen helyiségből álltak, a kör alaprajzú lakógödröket kővel keretezték, a kőfalakat a föld felszíne felett szárított agyagtéglából épült fallal magasították és méhkas formájú sátortetővel fedték le. Az egyszerű épületsejtek elrendezésére csak következtetni lehet: úgy tűnik, elhelyezésük nélkülözött minden szabályosságot. Az épületek nem igazodtak utcák, terek vonalához: az egysejtű házak elszórtan épültek a rendelkezésre álló területen. A jerichoi ásatások mégis fontosak számunkra. Az épületek mérete és nagyobb száma ugyanis arra utal, hogy e helyen már valamiféle városias élet első csírái bontakozhattak ki. Találtak több sejtű házakat is, a megnövekedett lakóigényeket az elemi terek sorolásával, a helyiségek egymás mellé illesztésével és összekötésével egészítették ki. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-003.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Nagyobb helyiségeket is kiástak, feltételezzük, hogy ezek a terek már valamiféle kultikus - vallásgyakorlattal összefüggő - célokra használták fel. Kr. előtt 7. évezredből származik az a történelem előtti - prehisztorikus- város, melyet a mai Törökország területén, Catal-Hüyükben tártak fel. Az épületek a dimbes-dombos táj változatos felszínéhez igazodnak. A házak helyiségeinek alaprajza itt már nagyjából négyszögletes: ezt a szabályos formát a természetben ritkán találjuk meg és itt újdonságnak számított. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-004.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Az építészetben a térigény növekedése, a rendeltetés gazdagodása tette elkerülhetetlenné a terek négyszögesítését: a helyiségek gazdaságosan ugyanis csak így voltak egymás mellé sorolhatók. (Belátható, hogy a kör alaprajzú lakógödrök formájuknál fogva csak nagy területveszteséggel illeszthetők egymás mellé.) Catal-Hüyük egykori házai szorosan egymáshoz simultak. Utcát itt sem építettek, a házak sűrű "szövetét" csupán egy-egy apró terecske, belső udvar szakította meg. Az épületeket felülről, a lapos tetőkön kialakított nyílásokon keresztül, létrán lehetett megközelíteni. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-005.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A belső helyiségeket - ha szükségesnek bizonyult - ugyancsak a tetőn vágott nyílásokon keresztül világították meg. A sötét, barlangszerű belső lakótereket számtalan festékréteg fedte: a festés - emberalakok és vadállatok képe - bizonyára a "védelem" részét képezte: a falfestések ábráinak varázslatos erőt tulajdonítottak. Már a prehisztorikus kori települések felszínre került falai között, az őskori városok alaprajzának "szövetében" feltűnnek a szokásos méretű lakóházaknál nagyobb épületek, melyek nagyobb része sokszor természetes magaslatra vagy éppen mesterséges dombra épült. Ezek az épületek a földöntúli hatalmak, az istenek lakhelyei voltak. A vallási ceremóniák színhelye, az "isten háza" hosszú évezredek alatt vált el a földiek lakóházának formai megoldásától és alakult önálló épülettípussá. A templomépítés kezdetei a települések közösségének, a város "társadalmának" kialakulását és az emberek közötti különbségek megjelenéséről tanúskodnak. Az első templomok kiásott maradványaival Mezopotámia legősibb településein találkozhatunk. Ilyen templomot találtak Észak-Mezopotámiában, Hassunában. Az őskori templom több helyiségből állt, megközelítésükre nagyjából szabályos, elnyújtott, téglalap formájú belső udvar szolgált. Az udvar egyik keskenyebbik végén szűk cellában feltételezéseink szerint a várost "birtokoló" isten szobra állt: vele szemben áldozati helyet alakítottak ki. Az udvarba a központi tér egyik hosszoldalán lehetett bejutni: a bejárat nagyjából a hosszabbik fal középtengelyében kapott helyet. A tér együttes így egészében "központos" jelleget kapott, ami azt jelenti, hogy az udvar és az abba nyíló terek együttese kiegyensúlyozott, kerek egészet alkotott.  Hasonló elrendezésű volt a Kr. e. 4. évezredből származó Eridu északi temploma is, melyet a víz istene, "Ea" tiszteletére építettek. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-006.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A templom körítő falait napon szárított agyagtéglákból rótták össze: a határoló falakat kiugrásokkal tagolták. Ennek a látszólag csupán szerkezeti megoldásnak kétféle előnye is volt: a megvastagított falszakaszok a templom állékonyságát növelték, ugyanakkor a függőleges faltömbök sora élénkítette a rendkívül egyszerű, tömb formájú templom nehézkes külső képét. A templom épületét mesterséges magaslatra építették: a földből összehordott dombot téglával borított támasztó falazattal erősítették. A templomot tudatosan emelték magaslatra: ezzel a szent épület közelebb került a szelekhez, felhőkhöz, az éghez és a város védő istenéhez. Eridu alépítményre épített "hegy"-temploma az ókori Elő-Ázsia jellegzetes templom-típusának első jelentős emléke. Dél-Mezopotámiában a Kr. e. 4. évezredben új néptörzs, a sumérok telepedtek le. Feltételezzük, hogy Ázsia keleti részéből érkeztek és hamarosan magukba olvasztották az itt talált népek kultúráját. Az első nagy városokat ők építették és ők teremtették meg a monumentális "nagy-építészet" első, kiemelkedő fontosságú épülettípusát, a zikkurat ősformáját. A sumérok a Kr. e. második évezredben nyomtalanul eltűntek, az általuk használt ékírást azonban időszámításunk kezdetéig fennmaradt. Ugyancsak sumér maradt a vallási szertartások nyelve. A sumér kultúra bölcsője Uruk városa volt. Itt épült az ég istene "Anu" számára a sumér őskor kiemelkedő fontosságú emléke, a "Fehér-templom". <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-007.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A "Fehér-templom" nagyjából szabályos alaprajzú volt, határoló falai ugyancsak napon szárított agyagtéglából készültek. A nagy, szabályos falfelületeket pillérek egyenletes sora gazdagította: az alapsíkból kilépő pillérek erős, függőleges árnyékot vetítettek a sima alapfelületre: ezzel a templom összképe sokat gazdagodott. A templomot építő sumérok nagy vívmánya a templom alapzatának - pódiumának - erőteljes kialakítása volt. A mesterséges dombot ferde felületű támfalak erősítették. A templom bejáratához lépcsős oldalfalú lejtő - rámpa - vezetett. Mindezzel az alapzat "hegy" jellegét emelték ki: a domb az ember és isten közötti közvetlenebb kapcsolatot jelképezte. Az uruki szent kerületben több, más jelentős templomépületre is akadtak. A "Vörös templom" külső falait már hengeres falpillérek élénkítették, a belső terekben pedig a tapasztott agyagvakolatba kúp formájú, színes, égetett-mázas agyag-szögeket szúrkodtak. A módszer alkalmazását a kőben szegény vidéken a tartós díszítés igénye hívta életre. A mázas burkolat a térség ókori építészetének meghatározó motívumává vált. A sumér őskor Kr. előtt két és fél évezreddel súlyos és hosszú háborúskodással zárult. E korszakot ismét békés évszázad követte, a sumér kultúra újjászületése, "reneszánsza". E kor legfontosabb városa az Eufrátesz mellett fekvő Ur: legjelentősebb emléke pedig a hold istennője, Nannar temploma. Az épület helyén az ismertetett uruki templomhoz hasonló, szerényebb "hegy-templom" állt, ennek megmaradt romjait használták fel egy új templom felépítésére. A mesterséges dombot köpenyszerűen tartós anyaggal, aszfaltba ragasztott, égetett téglával vették körül, a támfal fölé lépcsős visszalépésekkel még két szintet emeltek. A támfalak oldalát szabályos rendben a homlokzat síkjából kilépő támpillérekkel tagolták: a tartószerkezet így egyben az építészeti megjelenés, az épület "szépségének" egyik fontos alkotó elemévé vált. Magát a templom épületét jó húsz méter magas, lépcsős domb tetején helyezték el. Az alépítmény szabályos alaprajzú volt, 62,5x43 befoglaló méretekkel, sarkai pontosan a négy égtáj felé mutattak. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-008.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Az építmény monumentalitását a dombot megtámasztó falak ferde kialakítása fokozta. Mérnöki gyakorlatunkból tudjuk, hogy a támfalak állékonyságát ferde kiképzésük nagyban növeli. Itt azonban a felfelé keskenyedő forma építészeti célt is szolgált, hiszen az alépítmény még a ténylegesnél is magasabbnak, hatalmasabbnak tűnt. Tovább növelték az épülettömeg mozgalmasságát az egyes teraszok megközelítésére szolgáló, ferde rámpák. A ferde, lépcsős falakkal határolt, lendületes, ferde feljárókkal gazdagított zikkurat az építészet egyik meghatározó alapformájává vált: a "zikkurat-motívumot" az építészek egészen napjainkig gyakran használják. Sajnos, az uri zikkuratot koronázó "kék" szentély még nyomaiban sem maradt fenn. Az uri zikkurat az őt megelőző korszakok hasonló jellegű alkotásainál nagyobb művészi tudatossággal fejezte ki az "emelkedés" érzését, az épület eget és földet összekötő szerepét, a felmagasodás, a "hegy" mítoszát, és ezzel a föld és a világmindenség, a "kozmosz" összetartozását. A sumér kultúra másodvirágzásának világi emléke az eshuannai palota és kápolna együttese, az épület helységei szabálytalan rendszerben két belső udvarra nyíltak. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-009.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Hasonlóan sűrű beépítésűek és nehezen áttekinthető alaprajzzal rendelkeztek a korszak városai. Az egyes lakótömbök kerítéssel körbefogott házakból álltak, belső udvar felé néző nyílásokkal. A tömbök között keskeny, zeg-zúgos sikátorok biztosították az épületek megközelítését. A Kr.e. második évezredben a térség feletti uralmat Babilon szerezte meg. A babiloniak hatalmát Hammurabi erősítette meg: a király vezetésével sorra elfoglalták a szomszédos városállamokat és - erősen támaszkodva a sumér kultúra hagyományaira - új és korszerű államszervezetet teremtettek, az ehhez tartozó, friss és a kor igényeit jól kielégítő műveltséggel és kultúrával. A paloták, lakóházak fő alaprajzi szervező eleme a belső udvar maradt, a helyiségek elrendezése továbbra sem mutatott különösebb rendezettséget.  Az épület külső tömege minden fajta nyílás nélkül épült. Csupán a bejáratot hangsúlyozta tömör, zömök tornyok körülvett kapu. A bejárat után az idők folyamán tengelyre fűzött térsor alakult ki, mely megkönnyítette a helyiségek sűrű egymásutánjában a tájékozódást. Az észak-mezopotámiai Mari megmaradt királyi palotája több, kisebb palota egymás mellé építésével jött létre. A palota egyes tércsoportjait a bejárat tengelyében kialakított, tengelyre fűzött helyiségsor tette áttekinthetőbbé. a hatalmas együttes azonban egészében még nem mutatott különösebb szabályosságot. A szimmetrikus felépítésű, főtengelyre szervezett, monumentális paloták építése e korra még nem volt jellemző.  Az égetett téglából való építés gyakorlatát a kasszíták - birodalmat szervező dél-mezopotámiai lovas nemzet - fejlesztették tovább. A téglát már nem csak mint szerkezetet használták fel az épületek díszítésére, hanem a téglapillérek közét kitöltő téglafalazatból szakálas istenek és karcsú istennők alakját rakták ki (Karaindash temploma, Uruk). Szobrászat és építészet először egyesül ezeken az épületeken szerves, egységes alkotássá. (A templom egy részlete a Berlini Elő-Ázsiai Múzeumban látható- ahol az ide szállított elemekből újra felépítették a templom egy részletét.) A hettiták fénykora Kr. e. 1450-1200 közé esett. Ők - eltérően a területen korábban élt népektől - már szilárd, tartós anyagokból, nemes kövekből építkeztek. Építészetükben kimutatható a tőlük nyugatra formálódó hellén világ, kréta-mykénéi és kora görög építészet hatása. Birodalmuk fővárosa Hattusha volt (ma Törökország területe, Boghazköy mellett, Közép-Anatóliában). Hattusha "város-várát" hatalmas kőtömbökből rakott "ciklopszfalak" védték, a nyilazásos védelmet segítő pártázatot téglából rakták. Különösen erőteljes megjelenésűek voltak a hatalmas kő elemekből összerakott városkapuk, itt a nyílások áthidalására már követ alkalmaztak, igaz, egyenlőre csak boltozatra emlékeztető támasz-gereda formájában.  Maga a város sűrű elrendezésű volt: a városalaprajz nélkülözte még a városi fő tér fontos motívumát. Az ovális alaprajzú, falakkal határolt település központjában szabálytalan formájú templom állt, körülötte lakóházak zárt sorával.  Elő-Ázsia történetének utolsó évszázadait az asszírok, új-babilóniak és perzsák építészete tette fontossá az építészet fejlődése szempontjából. Az asszír birodalom fővárosa Dur-Sharrukin volt, építtetője Szargon király. Az asszír főváros az egyik legkorábbi, tervezett települése a városépítészet - urbanisztika - történetének. Falait kő alapzatra emelt, nyers téglából építették: a városfalakat szabályos távolságra hatalmas bástyák tagolták. A városfal minden oldalán kettős, tornyos kapuk voltak, ezeket különböző állatok szobrai, így például kapu védő szárnyas bikák díszítették. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-010.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A város előkelői belső várban - citadella falai között - éltek: Dur- Sharrukin így a kétszeresen erődített város-várak egyik legkorábbi, első példája.  Az asszír főváros központjában álló királyi palota sajátos, haránt irányú elrendezésű, un. "bit-hilani" típusú. Ez az elrendezés Észak-Szíriából származott, jellegzetessége a bejáratra merőleges, hosszan elnyúló oszlopos előcsarnok és az ugyancsak hosszirányú templomtér. A két térből álló épület belső udvar létesítése nélkül épült, zárt, csak nehezen bővíthető alaprajzi rendszerrel. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-011.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> E sajátos térkapcsolás - ellentéteként a megszokottabb belső udvaros elrendezéssel - az építészet történetében később újra és újra felbukkant.  Babilon függetlenségét 625-605 között az asszír hadvezérből babiloni királlyá választott Nabopolassar szerezte vissza. Az új-babiloni birodalom néhány évtizedig állt fenn csupán, építészeti-városépítészeti eredményei mégis fontosak. A korszak legkiemelkedőbb alkotása magának a fővárosnak, Babilonnak a kiépítése és megerősítése volt. Az új főváros az Eufrátesz mindkét partját elfoglalta. A települést közel szabályos alaprajzú, hatalmas, kettős védőfal vette körül. A város egymásra merőleges, hálós elrendezésű fő útvonalai monumentális kapukat kötöttek össze. A kapukat pártázatos tornyok fogták közre és védték. Az egyik kerámiával burkolt, boltozatos kaput ma a berlini Elő-Ázsiai Múzeumban lehet megtekinteni. Az Ishtar - kapu az építészeti "kapu-motívum" első, tökéletes megfogalmazása volt. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-012.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k001.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Babilon főváros széles felvonulási útjai mellett hatalmas templomok is épültek. Ezek elrendezése a hagyományos mezopotámiai térformát követte. A templomtér és a szentély egyaránt a bejáratra merőlegeses helyezkedett el, mindkettő keskeny, hosszirányú kereszttér volt. A királyi palota több önálló lakóegységből állt, ezek lazán és szervezetlenül kapcsolódtak egymásba: az asszír-kori dur-sharrukini palota világos elrendezését, jól áttekinthető, tengelyes alaprajzi felépítését azonban hiába keressük ezen az épületegyüttesen: az új-babiloni építészet inkább a korábbi, sumér hagyományokra támaszkodott. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-013.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A perzsák Kr.e. 6. században , Asszíria leigázásával bizonyították először hatalmukat. Fokozatosan hatalmukba kerítették a térség legfontosabb tartományait. Magát a birodalmat Kyros fogta egységbe, az itt élő népekből, néptörzsekből Dareios kovácsolt egységes, jól szervezett, államszervezetet. Dareios fia, Xerxes (486-465) uralkodása alatt hatalmas anyagi javak gyűltek össze a birodalom kincstáraiban: e pénzek komoly részét építkezésre fordították.  Kyros Pasargadaiban építtetett magának palota együttest. Itt jelent meg a nyitott, négyszög alaprajzú, oszlopos építmény, melyet oszlopos tornácsor vett körül. Az apadana- így nevezik az ókori perzsa építészetnek ezt a legjellegzetesebb épülettípusát - sűrű, oszlopokkal alátámasztott belső térrel rendelkezik, utóbbi a tornácok fölé magasított ablaksoron keresztül kapta megvilágítását.  Dareios Susaban építtetett magának palotát. Maga a palota együttese belső udvar köré szerveződött, utóbbihoz csatlakozott külön tömegben az apadana hatszor hat oszloppal alátámasztott csarnoka. A királyi palota az akkor ismert világ legdrágább építőanyagainak felhasználásával épült, sok féle nemzet legjobb mesterembereinek és művészeinek keze munkájával. Első esetben mutatott az építészet "nemzetközi" jelleget, ahol a helyi hagyományok mellett számtalan más építési kultúra eredményei egyesültek egyetlen jelentős építészeti kompozíció keretei között. Persopolis építészeti együttesét Dareios kezdte építtetni, a teljes befejezés Xerxes uralkodásának idejére esett. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-014.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A palotacsoport hegyek lábánál, hatalmas teraszon épült, utóbbira egymással átellenben két kettős ferde lejtő - rámpa - vezetett. Bejáratát helyi hagyomány szerint szárnyas bikákkal díszített kapu védte. Az apadana külön teraszon emelkedett: a szabályos, négyzet alaprajzú belső teret 36 oszlop támasztotta alá. Az oszlopok kialakítása több építészeti kultúra hagyományait egyesítette (gyűrűs párnataggal osztott, magas lábazat, a keskeny, magas oszlopok felületének sűrű vájatolása - hasonlóan a jón oszlopok felületének kannelurázásához- és egyiptomi pálmafejezetekre emlékeztet (pálmafejezetes levélkoszorú). E hatalmas térben az elbeszélések szerint közel tízezer ember fért el. A jellegzetesen egyterű kompozíció hasonló hatású volt, mint az ókori görög épületek belső terei, tömegének határozott különállása pedig - hasonlóan a görög építészethez - zárt tömegformát hozott létre. A helyi, hagyományos építészetet Nagy Sándor görög uralkodó hódításai idején görögös-hellenizáló építészeti nyelv váltotta fel. ## AZ ÓKORI EGYIPTOM Az ókori Egyiptom világképe: természet-utánzás, természet-szimbolika. Örökkévalóság az egyiptomi hitéletben. A "nagy isten" - király, fáraó- kultusza. Egyiptom ókori történelme. Korok és birodalmak az ókori Egyiptomban: Predinasztikus kor, Archaikus kor, Ó-Közép-Új Birodalom és az idegen uralom. Memphis, Theba és a Ptolemaidák. Építészeti fejlődés. Az egyiptomi nádház. Sírépítészet kialakulása: masztaba, lépcsős piramis, piramis. Kheopsz, Kephien, Mikerinosz. Halotti templomok, síregyüttesek. Sziklasírok a közép- és új-birodalomban. Deir-el Bahri, Beni Hasszan. Kahun: az első ismert tervezett egyiptomi város. A monumentális templom újjászületése az új-birodalomban: Luxor, Karnak, Abu Szimbel. Hellenizmus: Edfu. --- Az ókori Egyiptom ismert építészettörténete a Kr.e. negyedik évezredbe nyúlik vissza. Egyiptomtól keletre, Elő-Ázsiában e korban a lakosság egy része már városokban telepedett le . A városias élet és a városépítészet kialakulásával párhuzamosan kialakult a városi életforma és ezzel kapcsolatban egy sor jellegzetes épülettípus - lakóház, templom, palota - mely megoldásában szinte minden lényeges építészeti vonást egyesített már. Egyiptom építészetének első évezredéről (4. évezred) - szemben Elő-Ázsia építészettörténetével - szinte alig tudunk valamit, e korból sem épületek, sem épületromok nem maradtak fenn. Csupán az egyiptomi írásjelekből - hieroglifákból - következtethetünk az első, nádból, agyagból és szárított téglából összerótt egyiptomi lakóházak elrendezésére és formai kialakítására. Az ókori Egyiptom gazdasági életének forrása a délről északra folyó Nílus volt. A folyó iszapjának és vízének mezőgazdasági hasznosítása korán megkövetelte az emberek társadalomba történő szerveződését. Egyiptom legkorábbi igazgatási rendszere - negyven kerület - feltételezésünk szerint e korban alakulhatott ki. A jól szervezett, markáns arculatú kerületeknek sajátos vallási szokásaik, saját isteneik és külön közigazgatása volt. A kerületek később nagyjából a harmadik évezred utolsó harmadában két önálló királysággá szerveződtek (Alsó- és Felső-Egyiptom). A két királyság hatalmi harcának eredményeként 3100 táján az ország egy fáraó alatt egyesült. Az e korból fennmaradt emlékek kizárólag sírépítmények. Az élet és halál, és a halál utáni lét szinte kezdettől fogva az egyiptomi gondolkodás legfontosabb kérdése volt. Érthető, hogy a halál utáni létezés eszmei és anyagi biztosítása jelentette az építészet számára is a legfontosabb feladatot. Az egyiptomi hit szerint a földi lét csak átmeneti jellegű, rövid fejezete csupán a létezésnek. A halál után az élet tovább folytatódhat, ehhez azonban egy sor fontos dolgot kell biztosítani - vélték az ókori egyiptomiak. Mindenek előtt magát a testet kellett az enyészettől megmenteni és fizikai valóságában fenntartani. Ezen túl a halott személyiségét, nevét, szellemét, szellemiségét - azaz emlékét - is meg kellett őrizni. Ha mindkettőt biztosítani tudták, bízhattak abban, hogy az élet "földi keretek között" a halál után is folytatódik. A test megőrzésére szolgáltak a holttest tartósításának módszerei - első sorban a test tökéletes bebalzsamozása - és a test érintetlen megőrzését biztosító sírépítmények. A halott emlékének - kultuszának - fenntartását pedig a templomok, emlékművek biztosították. Így vált az egyiptomi építészet két fő témájává a sírépítészet és a sírokhoz kapcsolódó templomépítészet. Az első két dinasztia (3100-2700) idejéből származó fáraó sírok még szárított téglából épültek, a mezopotámiai építészethez nagyon hasonló, falpillérekkel díszített, tömör felülettel. Az archaikus királysírokból alakult ki a masztaba típusa. Utóbbi néhány méter magas, ferde oldalsíkokkal határolt építmény, a földből hányt sírhalom nagyméretű mása. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-015.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> (Maga az elnevezés arab eredetű, jelentése "pad" és az építmény látványára utal.) A masztabákat az idők során egyre szabályosabbra építették, kezdetben téglából, később kőből vagy kő burkolattal is készültek. A szó szoros értelmében vett belső térrel nem rendelkeztek, föld alatti szűk üregeikben csupán a halott bebalzsamozott testét rejtették el. A sírkamrát szűk, lejtős aknán keresztül lehetett megközelíteni. Ezen túl legfeljebb a szertartással vagy a halott emlékével, nevének tiszteletével kapcsolatos tárgyak és a halotti ajándékok számára építettek külön kamrát. A lépcsős piramis lényegében csökkenő méretű masztabák egymásra építésével jött létre. Az első lépcsős piramisok a harmadik dinasztia (2700-2620) idejéről maradtak ránk. Közülük a leghíresebb Dzsószer fáraó lépcsős piramisa Szakkarában. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-016.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k002.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;">  A síremlék monumentális méretei - alapterülete 140 x 118 méter, magassága közel 60 méter - és hat lépcsős felépítése lépésről lépésre, több ütemben alakult ki. Látványa nagyon hasonlít a mezopotámiai zikkuratokéhoz. Nem felejthetjük azonban el, hogy a két építmény között alapvető eszmei különbség van. A zikkurat a ráépített templomot emelte égi magasságokig. A piramis hatalmas tömegével, elmozdíthatatlan méreteivel a föld alá rejtett, bebalzsamozott halottat védte, óvta és takarta le. Míg tehát a zikkurat "erővonalai", sodrása a földtől az ég felé mutatnak, addig a lépcsős piramis erővonalai éppen ellenkező irányban, a csúcstól a föld mélye felé hatnak.  A síremlék mellett Szakkarában is megtaláljuk az emléktemplomokat is. Ezek - számtalan más emléképülettel együtt - a lépcsős piramistól északra épültek fel. Az együttes középvonalában elhelyezkedő hosszú, keskeny templomudvart - egészen a kettős szentélyig - mindkét oldalon kápolnák sora kísértre. Az oszlopos kapucsarnok, az udvart kísérő kápolnák és a szentély falai kőből épültek. A kő alkalmazása ez időben még újdonságnak számított. A kőanyagból azonban a korábbi, nádból, fából, gyékényből összerótt épületeket utánozták. Az udvar fél oszlopai nyitott kelyhű papiruszt mintáznak, az oszlopok törzse nádköteget formáz. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-017.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Még a hagyományos "nyílászárót", a felgöngyölített gyékény szőnyeget is gondosan, aprólékosan megfaragták. De maguk a falak is egymásra rakott gyékény kötegekre emlékeztetnek, a kő gerendákból összerótt mennyezet pedig sűrűn egymás mellé fektetett fatörzsek sorára. Az első reprezentatív egyiptomi kőépületek - félig ösztönösen, félig tudatosan - a természetet idézik, mely a kor világszemléletében alapvetően fontos szerepet játszott. A természet utánzásának másik oka kétségtelenül a kő építészet hagyományainak hiánya. Lényegében a korábbi, természetes anyagokból épült házforma megjelenését utánozták, a hiányzó formákat a korábbi építési technikából vették kölcsön. A szárított agyagtéglából összerótt, náddal erősített, romlandó, szerves anyagokból épült, hagyományos háztípust kőbe faragva egészen hasonló módon őrizték meg az örökkévalóság számára, mint a bebalzsamozott, mumifikált emberi testet a túlvilági életnek. A negyedik dinasztia (2700-2200) idején a fáraók hatalma tovább erősödött: a társadalmi rend csúcsán álló fáraó szó szerint "isteni" magasságokig emelkedett. Az építészet legfontosabb feladata a fáraó halála utáni létének biztosítása volt. E korban építették a Nílus nyugati partján, Gizehben a legnagyobb piramisokat. Az épülettípus sajátos vonásai ez időben kristályosodtak ki tökéletes és végleges formában. A legismertebb Kheopsz, Kephren és Mikerinosz fáraók piramisa. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k003.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Közülük is Kheopsz piramisa a leghatalmasabb. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-018.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Alaprajza 230 méter oldalméretű, szabályos négyzet. A piramis oldalai egy-egy égtáj felé néznek. A földbe vájt sírkamra felett 146 és fél méteres, szabályos gúla magasodik. A síremlék építési munkáit a hagyományok szerint tíz évig készítették elő, az építmény megvalósítása kerek húsz évet vett igénybe. Az építkezésen az áradás három hónapjában folyamatosan százezer ember dolgozott. A kőépítmény anyagát a Nílus folyón szállították az építkezés színhelyére, innen hatalmas ferde töltésen - rámpán - görgők segítségével juttatták el a köveket felhasználásuk helyszínére. A három nagyméretű piramis mellett három kisebbet is találunk - ma úgy véljük, hogy ezeken "modellezték" meg - nagyjából M=1:5 léptékben - a sírépítmény végleges formáját. (Más elmélet szerint a kisebb piramisok a fáraók feleségeinek temetkezési helye volt.) A hatalmas építmények minden esetleges díszítést nélkülözve, tiszta, geometrikus szabályossággal emelkednek ki a sivatag sárga homokjából. Turai mészkőből épültek, felületüket azonban csiszolt asszuáni gránit borította. Utóbbi köveket habarcs felhasználása nélkül, pusztán a csatlakozó felületek gondos csiszolásával illesztették egymáshoz. A monumentális gúla élei így hihetetlen pontossággal és élességgel rajzolódtak ki a sötétkék egyiptomi ég előterében. Az így létrejövő külső tér - exteriőr - a világmindenség végtelenségét és tökéletességét modellezi és a király halál utáni örökkévaló életét biztosítja. Magával ragadó hatása alól még ma - az építmények romos állapotában - sem tudjuk kivonni magunkat. (A sírkamrákat kirabolták, a külső, csiszolt kőburkolatot más építkezéseknél használták fel.) A közel két és fél millió köbméter beépített kőanyaghoz képest az alig kétezer köbméter belső tér - enteriőr - szinte elenyészően kevés. A belsők is gránit anyagból készültek, tökéletesen csiszolt és pontosan egymáshoz illesztett kőtömbökből. Kheopsz piramisának föld alatti - befejezetlenül maradt - sírkamráját közel 20 méter mélyen a meglévő sziklába vésték, e felett kapott helyet a halott szobrainak elhelyezésére szolgáló "Királynő kamrája", még magasabban a tulajdonképpeni sírkamra az egyetlen gránittömbből kifaragott kő koporsóval - szarkofággal. A szobortér és a sírkamra között emelkedő padozatú csarnok, a híres "nagy galéria" teremtett kapcsolatot. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-019.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A fáraó holtteste a Níluson érkezett, a test bebalzsamozása a folyó melletti völgytemplomban történt. Innen a sziklákba faragott - részben épített - folyosó vitt a piramis mellett elhelyezkedő halotti templomhoz. Az út nem egyenesen, hanem irányt változtatva vezetett és meglepetések sorát tartogatott a szarkofágot szállítók számára. A terek kapcsolata csupán a rendeltetést - közlekedés, továbbhaladás - szolgálta: igazi térkapcsolatok, "átlátások" és a terek "együttlátása" soha nem jött létre. A terek sorát a vonulók emlékezetükben egyesítették egyetlen, egységes térsorrá. A későbbi templomokon egyre inkább egyetlen tengely mentén helyezték el a tereket és ezzel segítették az egységes térérzet létrejöttét. Egyiptom ó-birodalmának története Kr.e. 2200 körül zárult le. Az erős központi hatalom ez időben meggyengült, a birodalom életét belháborúk zavarták meg. Később a XI. dinasztia uralkodói vonták hatalmukba és egyesítették újra az országot. A középbirodalom idején (2060-1785) ismét figyelemre méltó építészeti alkotások sorát hozták létre. Az építészet szemlélete bizonyos változásokat mutatott: a zárt, elvont, szigorú tér- és tömegkompozíciókat levegősebb, szabadabb, a táji környezet felé kinyíló együttesek váltották fel. A változásokat legjobban a sírépítészet mutatja.  A korszak jellegzetes épülete a Mentuhotep fáraó részére épített Deir el-Bahri sírtemplom. A kőépítmény a Nílus partján, meredek kősziklák között kiöblösödő sivatagi völgyben jött létre. A fáraó-szobrokkal és dísznövényekkel szegélyezett felvonulási út teraszos sírépítményhez vezetett. Magát a teraszt kőpillérek sora támasztotta alá: a felsőbb szintre a felvonulási út tengelyében elhelyezett rámpán lehetett feljutni. A piramist kőpillérekkel körülvett tornác keretezte. A piramis méretei jelentősen csökkentek, a korábban egymagában álló, egyetlen nagy, geometrikus motívum fokozatosan a több tömegből komponált együttes alkotó elemévé változott, mely szinte "lebegett" a lépcsős, teraszos alépítmények pilléres homlokzatai felett. A kompozíciót a sziklába vájt, pillérekkel szegélyezett négyzetes udvar és a háttér sziklás magaslatai zárták le. A természet tisztelete és fontossága itt is jól kimutatható: az apró részletek aprólékos másolása helyett azonban itt a természet elemei - a monumentális, sziklás táj és a környező növényzet - a kompozíció elmaradhatatlan részévé váltak.  A középbirodalom idején a természeti adottságokat más módon is felhasználták. A korszak jellegzetes síremlékei közé tartoznak például a sziklák oldalába bemélyesztet sziklasírok. Ezek bejáratát általában 8 vagy 16 szögű, élben metsződő, homorú vájatokkal gazdagított oszlop pár támasztotta alá, lent kör alakú lábazati lemezzel, fent négyszög alaprajzú teherátadó kőlappal, un. "abakusszal". Ezek az oszlopok már erősen hasonlítanak a görög ókor építészetében használt dór oszlopokra: tényleges kapcsolatot a két építészet között azonban nem tudunk kimutatni. A leghíresebb sziklába vájt templomok Beni Haszánban épültek. A középbirodalom idejéből ismerjük az első egyiptomi "tervezett" várost alaprajzát is. A település a piramis építőinek elhelyezésére szolgált. A nagyjából szabályos, megközelítően négyzetes alaprajzú, falakkal határolt város romjait II. Senusert fáraó piramisa mellett, a mai Lahun közelében ásták ki a sivatag homokjából. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-020.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Mivel neve máig ismeretlen, az ásatást végző angol művészettörténészek elnevezése alapján "Kahun" néven tartjuk számon.  A települést nyugati harmadában hatalmas fal választotta két részére. A faltól nyugatra találjuk, szabályos, keskeny utcák által határolt derékszögű tömbökbe szervezve, zárt sorban építve a munkások szárított téglából épített, apró házait. A faltól keletre széles fő utca futott, az erre merőleges mellékutcákból a hivatalnokok és gazdagok lakóházaival. Utóbbi központi, oszlopos-tornácos belső udvar köré szerveződtek a különböző rendeltetésű lakóhelyiségek, közöttük a négy oszlopos lakótér. Ennek mennyezete a szomszéd helyiségek födémje fölé emelkedett. Ez lehetővé tette az épület belsejében elhelyezett lakótér felső oldalvilágítását. Ezzel a megoldással először itt találkozunk, az elkövetkező időkben azonban újra és újra ismét alkalmazták. A kahuni házak alaprajza minden valószínűleg az akkori idők egyiptomi lakóházainak általános megoldását mutatja. A Kr.e. 1560-as évtől számítjuk az egyiptomi újbirodalom megalakulását. A korábbi, széteső félben lévő birodalmat Ahmesz fáraó és utódai egységesítették. E korszak az ókori Egyiptom gazdaságának, kultúrájának és építészetének egyik kiemelkedő szakasza, melynek idején sorra újjászülettek a korábbi idők legjelentősebb építészeti vívmányai. A XVIII. dinasztia idején például Mentuhotep temploma ihlette Hatshepszut királynő templomának építtetőit egy hasonló templom együttes felépítésére. Ha lehet, ez az együttes még a példának vett korai templomnál is monumentálisabb: a terek egymásutánjának kompozíciója pedig zártabb és kerekebb. A háttér sziklás hegyei, a magas sziklafal fenséges monumentalitást biztosít a szép épületegyüttesnek.  Hatshepszut terasztemplomának legfőbb kompozíciós eleme a tengelyre fűzött terek szigorú szimmetriája, a terek méreteinek és megvilágításának fokozott csökkenése. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-021.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A terek úgy simulnak bele a "szent út" egészébe, hogy közben megőrzik viszonylagos egységüket és önállóságukat. Ezt a törekvést az újbirodalom templomépítészetének szinte minden fontos emlékén felfedezhetjük. Az újbirodalom templomépítészetének egyik legtipikusabb alkotása a karnaki Amon templom. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-022.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Hasonlóan más, e korban épült templomokhoz (Luxor, Amon templom, Abydosz: I. Seti temploma, stb.) - a karnaki templomegyüttes is szigorúan tengelyre komponált alkotás. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k004.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A templomot kívülről vastag, tömör fallal kerítették körbe. A kapuzat pilonjai között négyszögletű udvarra lépünk. Az udvar nyitott terét ismét pilonos kapuzat zárja, majd az udvar teljes szélességében oszlopokkal alátámasztott oszlopcsarnok következik. E csarnok középső oszlopsorát az oldalhajókhoz képest magasabbra építették és az így nyert ablaksávon keresztül világították meg a templom amúgy teljesen sötét belső terét. Ezzel az elrendezéssel már Kahun városának feltárt lakóházainál is találkoztunk. A középen kiemelt és felülről megvilágított csarnok görög neve hypostyl csarnok - a későbbiekben ezt a tértípust bazilikális térnek hívjuk.  <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-023.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Karnak hypostyl csarnokában, az oszloperdő középvonalában szélesebb folyosó található. Magát a 102 méter széles, 53 méter mély, tizenhét hajós teret kő gerendákból és kő lemezekből összerakott mennyezet fedi. Ha ezen áthaladunk, újabb pilonos kapuzat, belső udvar és kisebb méretű, oszlopos termek következnek, míg nem elérjük a keresztirányú, öthajós ünnepi csarnokot, körülötte számtalan kápolnával. Az együttes e része később keletkezett. A karnaki Amon templom  - igaz, a korábbiaknál magasabb művészi tökéllyel - de megint csak a természet fontosságáról tanúskodik. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k005.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A kőoszlopok mindig egy-egy növényt mintáznak, az oszlopok összessége pedig liget vagy erdő hatását keltik. Ahol a tér fényt kap, az oszlopok virágfejezetei kinyílnak, a mélyebben elhelyezkedő térszakaszok derengő félhomályában a szirmok összecsukódnak. A mennyezetet kékre festették és csillagok rajzával díszítették. A belső térhatása így egészében kevésbé elvont, mint a későbbi korok építészeti terei. Sokkal inkább hasonlít a természet kiszakított darabjához, mint mesterséges téralkotáshoz. Igazi térélményt már azért sem adhat, mivel az oszlopok tömege minden irányban elzárja az átlátás lehetőségét. Így a belső terek valójában kőerdő hatását keltik bennünk.  A karnaki Amon templom - igaz, a korábbiaknál magasabb művészi tökéllyel - de megint csak a természet fontosságáról tanúskodik. A kőoszlopok mindig egy-egy növényt mintáznak, az oszlopok összessége pedig liget vagy erdő hatását keltik. Ahol a tér fényt kap, az oszlopok virágfejezetei kinyílnak, a mélyebben elhelyezkedő térszakaszok derengő félhomályában a szirmok összecsukódnak. A mennyezetet kékre festették és csillagok rajzával díszítették. A belső térhatása így egészében kevésbé elvont, mint a későbbi korok építészeti terei. Sokkal inkább hasonlít a természet kiszakított darabjához, mint mesterséges téralkotáshoz. Igazi térélményt már azért sem adhat, mivel az oszlopok tömege minden irányban elzárja az átlátás lehetőségét. Így a belső terek valójában kőerdő hatását keltik bennünk.  Az újbirodalom sajátos alkotása Abu Szimbel sziklatemploma, melyet II. Ramszesz építtetett. A teljes templom együttest sziklába vésték. Különösen hatásos a bejárat kialakítása. A templom kapuját két-két, hatalmas méretű ülő alak fogja közre. A kapuzat pilonra emlékeztet, a felfelé keskenyedő forma azonban itt negatív hatású, hiszen a pilon formáját a meredek kőfalba bevésett mélyület adja. A monumentális együttest az asszuáni gát építésekor darabokra fűrészelték és a hegy oldalában magasabb helyen ismét összerakták. A hatalmas gát-együttes építése során számtalan fontos, eddig még ki nem kutatott emlék került víz alá: a szovjet segítséggel megépített technikai alkotás pótolhatatlan károkat okozott az egész emberiségnek. Az egyiptomi építészetet a Ptolemaioszok kora (Kr.e. 304-32) zárja le. E korban már erőteljes görög hatás érvényesül, mely a késő görög korban, a hellenizmus idején még csak erősödik. A hagyományos vallási helyeken e korban is számtalan templomépületet emeltek, ezek tiszta elrendezésükkel, egyszerű tömegükkel, oszlopsoros homlokzatukkal már nagy hasonlóságot mutatnak a görög templomok kialakításához. A korszak egyik érdekes emléke az edfui templom. Tengelyre komponált, szimmetrikus alaprajzi felépítése egyiptomi hagyományokon nyugszik, a szentélyhez kapcsolódó két oszlopcsarnok oldalsó oszlopközeit sajátos módon magas kő mellvéddel rekesztették le.  Az edfui templom az egyiptomi és görög építészet sajátos ötvöződését mutatja, ahol a helyi hagyományok erősen tovább élnek. Később, a római időkben keletkezett alkotások hasonló kettősséget mutatnak. ## MEGALITIKUS ÉPÍTÉSZET EURÓPÁBAN Az ókor közép-keleti kultúráival egy időben Kr.e. két-három évezreddel Európában is kialakult egy sajátos kultúrkör, melynek emlékeit a kontinens nyugati és északi részein - Spanyolországtól Dániáig, Skóciától Franciaországig - sok helyen megtaláljuk. E népekről és kultúrákról, történetükről és művészetükről alig tudunk valamit, építészetükkel kapcsolatos ismereteink is igen hézagosak. Egy részük Európa "őslakosa" volt, feltételezzük azonban, hogy a néptörzsek egy része helyét változtatta, a kontinens egyes pontjai között vándorolt. Nem elképzelhetetlen, hogy kapcsolat volt az európai és az elő-ázsiai népek között is: feltevésünket az építészetben kimutatható azonosságokkal is alátámaszthatjuk. A fennmaradt emlékek - hasonlóan Egyiptomhoz - sírépítmények és kultikus célú emlékek. A természet tisztelete mindenesetre e kultúrkörök életében is központi szerepet játszhatott, hitükben azonban fontos szerepe volt az ősök, elődök tiszteletének is. Fennmaradt emlékeik nagyobb része nagy méretű kőtömbökből áll, innen a korszak elnevezése ("megas" a görög nyelvben magas, "lithos" pedig követ jelent, együtt adja a "megalitikus" kifejezést).  A korszak legtöbb fennmaradt emléke egy-egy kőszál, kőoszlop illetve ezek együttese, melyet breton kifejezéssel menhírnek nevezünk. A legnagyobb ilyen kőszálakat Franciaország nyugati részén találták, közöttük húsz méter magasságú, alul négy-öt méter átmérőjű kőtömböket is felfedeztek. A másik jellegzetes megalitikus építmény a kőasztal, "dolmen": függőleges kövekkel körülvett és egy hatalmas, lapos szikladarabbal letakart mesterséges barlang, melyet temetkezési célra, síremléknek használtak. A franciaországi Bretagne vidékén túl a mai Spanyolország és Portugália területén is felfedeztek ilyen dolmeneket. Máltában kőtemplomokat találtak e korból. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-024.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Ezek az építmények az elemi terekhez hasonló, kör és ellipszis formájú terek összekapcsolásával jöttek létre (Hal Tarxien): az elemi tereket gyakran lóhere formájában kapcsolták össze. Falazatuk gondosan megmunkált kő volt, a köveket ornamensek bevésésével díszítették.  A dél-angliai megalitikus emlék, Stonehenge elrendezése meglepő hasonlóságot mutat az e korból származó máltai templomokkal és sírépítményekkel. Az együttes központjában tizenkilenc, megközelítően ember nagyságú, faragott kőoszlop áll. Ezeket öt hatalmas trilit - két függőleges kőoszlop, melyeket egy vízszintes gerenda fog egységbe - veszi körbe. A kettős szentélyt hatvan, nyersen megfaragott kőtömb övezi. Itt a második körben harminc zöld homokkő oszlop áll, ezeket a kőgerendák folyamatos sora kapcsolja össze körré. A kövek elhelyezése, helyük meghatározása igen pontos mérésekkel történt: a kitűzést bizonyíthatóan csillagászati megfigyelések is segítették. A patkóívű szentély nyílása építése idejében, a nyári napéjegyenlőség időpontjában egybeesett a felkelő nap irányával. Bár itt is nyitott térről van szó, a kövek között járva mégis igazi térélményünk van. A tér a hatalmas kő oszlopok és kapuzatok között szabadon áramlik. Az együttes harmóniáját szigorú kompozíciója és a megvalósítás átlátható tisztasága növeli. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-025.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> ## AZ ÓKORI GÖRÖG ÉPÍTÉSZET Világkép a görög ókorban: a káosz a jelenségek megjelenési formája, melyben a rendet a forma teremti meg . A kozmosz a formák összessége. A forma számmal mérhető illetve kifejezhető. A lét a szám képmása, felaprózott jelenségei megszámlálhatóak, számjegyekkel felírhatóak - mai kifejezéssel élve "digitalizálhatóak". A természet az ésszerű rend mintaképe, lemérhető arányokkal és pontos formákkal. A természetes formák egysége harmóniát alkot, utóbbi elérése alkotja az élet célját és ez a művészet alapvető, legfontosabb témája. A művészi mondanivaló kifejezéséhez elégséges kevés téma tökéletes kidolgozása (képzőművészetben az atléta alakjának tökéletes megformálása, építészetben a templomépítés). A tudás előjoga demokratizálódik. Az előtörténet: Kréta és Mykéne. A görög törzsek letelepedése. Földhiány, gyarmatosítás. Önálló városállamok alapítása, közös nyelv és kultúra fenntartása. Közös fellépés a támadó külső ellenség ellen. A görög városállamok szövetsége majd egyesülése a hellenizmus korában. Az ókori görög építészet előzményei. A krétai palota. Mykéne vár-város- és sírépítészete. A megaron típusának kialakulása a neolitikus lakóházból. A görög templom típusai a dór és jón templom példáinak összehasonlításával. Olymposz, Korfu, Selinus, Poszedonia, Delpho illetve Epheszosz, Aigina templomai. A színezett épület. Az "össz-görög" stílus kialakulása: Partheon és az athéni Akropolisz épületei. Az ókori görög város típusai: nőtt és tervezett -gyarmati - városok, a metropolisz kialakulása a gyarmatokon. A hellenizmus korának építészete. --- Az ókori görög kultúra előtörténete a Földközi tenger barátságos szigetén, Krétán játszódik. Másik színhelye a Peloponézosz félszigete: Mykéne, Tirynsz és Argolisz. A görög kultúra virágzásának idején Kréta szigete csendes, jelentéktelen vidéki tartomány volt és Mykéne környékén is alig emlékeztet valami a korábbi idők gazdagságára és fontosságára. Csupán a szájhagyományban és a krónikákban, no meg az ókori görög irodalomban - mindenek előtt Homérosz Iliászában és Odisszeájában - emlékeztek meg e vidékek dicső múltjáról, e történeteket azonban maguk a görögök is csupán kitalált históriának tartották. A korszak tárgyi emlékeinek felfedezését egy megszállott német kereskedőnek, Heinrich Schliemannak köszönhetjük. Schliemann korai ifjúsága óta vakon hitt a legendák igazságában, melyekhez később is makacs kitartással ragaszkodott. Ásatásokat szervezett, melyek sikerében a tudós világ soha nem hitt igazából. Kitartó következetessége és ember feletti fáradozásai 1870-ben végre meghozták az óhajtott sikert.  Schliemann előbb a hissarliki dombon Homérosz Trójájának romjait találta meg, majd néhány évvel később, 1876-ban a peloponézoszi Mykénén a Tróját ostromló fővezér, Agamemnon főhadiszállását tárta fel. 1884-ben Tirynsz erődjét ásta ki a földből. Felfedezéseivel az egész világ előtt bebizonyította, hogy a trójai háború megtörtént esemény volt. Ennek hatására indult meg Kréta szigetén is a kutatás. Minosz krétai király nyomait keresve 1900-ban az angol Arthur Evans feltárta Knosszosz palota-együttesének maradványait, majd egy francia kutatócsoport a sziget más, földben rejtőző ókori emlékeit is felfedezte. Ma már nem szorul bizonyításra, hogy Kréta és Mykéne történelemének ismerete nélkül sem a térség későbbi története, de építészeti fejlődése sem tanulmányozható. Kréta szigete a Földközi tenger keleti részén fekszik, nagyjából egyforma távolságra a peloponézoszi félsziget , Kis-Ázsia és Egyiptom partjaitól. A sziget szerencsés elhelyezkedése tette lehetővé, hogy az itt élők ellenőrzésük alá vonják a Kr. e. 3 évezredben kibontakozó Földközi tengeri kereskedelmet. A kereskedelem vált aztán a sziget gazdagságának és kultúrájának egyik fő forrásává. A krétai életre mindig a nyitottság és a köznép viszonylagos szabadsága és jóléte volt a meghatározó. Mindez a sziget építészetét is nagyban jellemezte. Az építészeti korszakokat "palotakorokra" szoktuk bontani, jelezve ezzel, hogy a fejedelmi palota és az a köré települő város megépítése és fejlesztése volt a krétai építészet legfontosabb feladata. Ezzel szemben templomot alig építettek, csupán egy-egy szentélyt állítottak fel. A krétai világkép alapját a természethit adta. Az első palotakorszak emlékeit Kr.e. 1700 körül földrengés pusztította el. Homérosz története a második palotakor idejében játszódtak (17-15. évszázad Kr. e.). A palotákat a terep adottságaihoz igazodva, laza, oldott tömeggel, a rendeltetésnek legjobban megfelelő alaprajzi elrendezéssel építették. Ami az ókor más építészeti alkotásaitól alapvetően megkülönbözteti ezeket az épületeket, az a külső tér és természet felé való nyitottságuk, a nyílásokkal gazdagon ellátott külső homlokzatok. A korszak egyik jellegzetes épületegyüttese a knosszoszi palota. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-026.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k006.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A palota központjában 30x55 méteres nagy belső udvar helyezkedik el, ennek nyugati oldalán voltak a reprezentatív helyiségek - trónterem és két, középen két-két pillérrel alátámasztott térség - talán szentély vagy más, kultikus célokat szolgáló helyiség. Az épület több emeletes volt. A trónterem felett fogadótermek, máshol raktárak és a palota személyzetének lakóhelyiségei voltak találhatók. Maga a királyi lakosztály az udvartól délre kapott helyet, több szinten. Az egyes szinteket sajátos kialakítású lépcsőterek kötötték össze, ezeket oszlopfolyosókkal szegélyezett világító udvarok gazdagították. A palota helyiségeit fények, árnyékok, sajátos átlátások, különös térkapcsolatok gazdagították és adtak a belső terek sorának emberséges, barátságos hangulatot. Érdekes az oszlopok kialakítása: törzsük alulról felfelé vastagodik: a gerendák megbízható, jó feltámasztását párnaszerű, gyűrűs fejezet és négyzetes átmeneti tagozat - abakusz - biztosítja. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-027.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A szerkezeti megoldás láthatóan a függőleges és vízszintes tartószerkezet jó kapcsolatát szolgálta. Az oszlopok ilyenforma kialakításának azonban bizonyára más, eszmei jelentősége is lehetett, hiszen ez a jellegzetes oszlopforma a kő kapuk feletti teherelhárító kőlemezen, két oroszlán között is megjelent.  A krétai települések gazdag alaprajza Elő-Ázsia legkorábbi településeire - Catal-Hüyük - hasonlít. Hiányoznak a településszerkezetből a kitüntetett irányok, tengelyek, utcák és terek. Az épülettömegek a maguk természetes formájában és változatosságában kapcsolódnak egymáshoz és a környező tájhoz. A lakóházak építőanyagai is egyszerű, természetes anyagok voltak. Általában favázas épületeket építettek, a gerenda- és oszlopközök kitöltésére agyagot vagy tört követ használtak. A mykénei építészet a 14-13. században érte el fejlődésének csúcspontját. A peloponézoszi félsziget lakói minden valószínűség szerint keleti irányból, Kis-Ázsiából érkeztek: újabban feltételezik, hogy a görögök betelepedésének első hullámával érkeztek. Körülményeik, letelepedési helyük merőben más volt a krétaiaknál és ez meghatározta társadalmuk felépítését, szokásaikat és építészeti stílusukat is. A félsziget mostohább viszonyai között zárt és szigorú katonai felépítésű társadalmi rend alakult ki. Kapcsolatuk Krétával igen szoros volt. Sok mindent átvettek a szigetlakók kultúrájából és életszokásaiból és azt sajátos körülményeikhez alkalmazták. Az építészet feladata a magaslatokra épített vár, erődített település megépítése volt. Emellett jelentős sírépítményeik is fennmaradtak ebből a korból. Utóbbi legismertebb emlékei a mykénei vár közvetlen közelében található fejedelmi sír, mely Atreusz kincseskamrája néven vált ismertté. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-028.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k007.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Míg a megalitikus kor Európájában általában közös sírba temetkeztek, addig Mykénében - elő-ázsiai és egyiptomi mintára - ismét egy-egy kiemelkedő egyéniség számára építettek monumentális síremléket. Atreusz kincsesháza kör alaprajzú kőépítmény, lefedése álboltozat - azaz egymás fölé előrenyúlóan - konzolosan - rakott, felfelé szűkülő, gyűrűs kősorok, melyek kiálló éleit aztán a kövek gondos megfaragásával sima, íves felületté alakítottak.  A méhkaptár formájára emlékeztető sírépítmény 14,5 méter átmérőjű, magassága 13,2 méter: önmagában is csodálatot keltő méretű építmény. Ami azonban még fontosabb, térhatása újszerű, igazi térélmény forrása. A korábbi időkben az építészeti terek mindig zárt és kötött formájúak, jól érzékelhetően az építmény tömegéből kivájt "üregek". Atreusz kincsesháza fölé vékony burokként borul a szépen megformált, kváderkövekből összeillesztett álboltozat, mely lényegében a monumentális hatású teret burokkal vonja be. A tér tehát már nem következménye, sokkal inkább előidézője az építészeti formának. Hasonló szemléletű formálással csak sokkal később, a római birodalom késő időszakában találkozunk majd Rómában, a Pantheon épületén. A mykénei várakat mindig magaslatra építették. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-029.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A falakat három métert is meghaladó méretű kőtömbökből rakták össze, az erődítések fala sokszor a hét-nyolc méteres vastagságot is meghaladta. A szóhagyomány úgy tartotta, hogy e köveket földöntúli lények, "kyklopszok" rakták össze, innen a "ciklopfal" a kőfal ma is használt megnevezése. A kapuk előtt falszorost alakítottak ki, két oldalon álboltozattal fedett, kétoszlopos tornáccal: ezt a megoldást később a görög várak építői is átvették (propylaia). A legjobb állapotban fennmaradt várat Tirnysz városában találjuk. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-030.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A mykénei lakóház alapformájából alakult ki a megaron, a paloták reprezentatív dísztermének típusa. Egyterű, kő alapokra szárított téglából rakott építmény volt, közepén tűzhellyel, felette nyílással, mely valószínűleg a füst elvezetése mellett a belső tér megvilágítását is szolgálta. A korai görög építészet a megaron formáját pontosan átvette: a típus a görög templom közvetlen előképévé vált. A mykénei társadalmat Kr.e. a 13. században a dór törzsek benyomulása sodorta el. A dórok építészete már a görög ókor történetének része: a görögök letelepedése a Peloponézosz félszigetén Kr.e., a 12. században vette kezdetét. A Balkán félszigeten a három görög törzs telepedett meg: a korintoszi földnyelve és a Peloponézosz keleti része dór uralom alá került, Attika és a közeli szigetek a jónoké lettek, a nyugati területek pedig nagyobb részt az eoloké.  A letelepedés utáni évszázadokban gyors egymásutánban megindult az egyes görög törzsek kirajzása. Először a közeli szigeteket népesítették be, majd Kisázsia nyugati partjait. Ezek a területek gyorsan beleépültek a görög társadalomba és kultúrába. Mivel a meghódított vidékek sem látszottak elégségesnek a letelepedésre, ezért a fokozódó földhiány egyre nagyobb ütemben gyorsította a "kolóniák" kialakítását, a gyarmatosítást. A "fejlett" Kisázsia meghódítása után a kevésbé kultúrált "nyugat" benépesítése is megindult. Az első nyugati telepesek Itália déli részé, Nápoly környékén telepedtek le, majd Szicíliában is megindult a városalapítás.  Nagyjából a Kr.e. 7. évszázadra kialakult "Nagy-Görögország" területe. Ezután ismét kelet felé terjeszkedtek a görögök: ennek fő iránya ezúttal a Fekete-tenger partvidéke volt. Az ókori Görögország fénykorában már megközelítőleg ezerötszáz városállam létezett. Ezek mindegyike független társadalmi és kulturális egység volt, szabad görög polgárok önként vállalt szerveződése. A görög városok együttműködését egy-egy fontos, mindenkit érintő esemény - így a Kr.e. 776-tól négy évente megrendezésre kerülő olimpiai játékok - vagy rosszabb esetben az idegen barbár törzsek támadásai "aktivizálták". Ilyenkor a városállamok laza politikai és gazdasági szövetsége igazi "nemzet-állammá" alakult, amely hosszú időn át sikerrel vette fel a harcot a betolakodókkal. Az ókori görögök és az őket megelőző elő-ázsiai és egyiptomi kultúrák között a világról alkotott kép tekintetében is nagy különbségek voltak. A korábbi kultúrák esetében nagy szerep jutott a papságnak. Lényegében az ő dolguk volt a világ megismerése: tudásokra, ismereteikre kínosan vigyáztak, azokat soha nem osztották meg az emberekkel. Görögországban a tudás demokratizálódott, a megismerés minden polgár elemi jogává vált. Sajátosan új és emberséges világkép alakult ki, melyet Pythagorasz és követői egyfajta "számelmélet" formájában foglaltak össze.  A görög világmodell lényege, hogy a minket körülvevő világ első látszatra áttekinthetetlen és zavaros: a "káosz" világa csak akkor válik értelmezhető, ha annak számszerű összefüggéseit megismerjük. A jelenségek kusza világába a "forma" visz rendet. A jelenségeket önálló formájuk - megformáltságuk - teszik értelmezhető, kerek egésszé: a "kozmosz" nem más, mint az egymás mellett létező formai egységek jól áttekinthető, harmonikus egysége. Így válik - hála a létező formák megismerésének - a káosz "kozmosszá", a zűrzavar jól áttekinthető, kerek és önmagában zárt világmindenséggé. A forma pedig - vélték az ókori görögök - mindig arányokat és viszonyításokat jelent. Utóbbi pedig mindig lemérhető és számokkal pontosan leírható, majd rendezhető és értelmezhető. A világ tehát a számokra felaprózott jelenségek összessége, ebből pedig az következik, hogy a jelenségek számjegyekkel "felírhatók". (Ma ezen az elven működik a digitalizálás és maga a számítógép is.)  A fenti szemlélet már régóta ott lappangott a görög emberek szemléletében, és azt az érzést erősítette, hogy a természet harmóniája nem más, mint a természeti jelenségek ésszerű rendje, a természetben működő erők egyensúlya, mozgások kiegyenlítődése, tehát a tökéletes nyugalom. Pythagorasz nem tett mást, mint korának jellegzetes szemléletét számokba foglalta. Ma már tudjuk, hogy a körülöttünk lévő világ teljes megismeréséhez ennél is több kell. A görögök világszemlélete ismeretében mindenesetre a görög művészet és építészet könnyebben megérthető és magyarázható. A művészeti alkotás feladata a világegyetem harmonikus rendjének megmodellezése és bemutatása. Mindehhez viszonylag kevés, jól megválasztott témára volt szükség. Így választotta ki magának a szobrászat az sportot űző férfi alak, az atléta témáját. Hasonló módon vitte tökélyre tudását az építészet a görög templom - ezen belül is a dór templom - hibátlan megformálásával. A görög templom alapformáját - hasonlóan a korábbi korok építészetéhez - a lakóház alaptípusából fejlesztették ki. A görög templom azonban nélkülözi a titokzatosságot, áttekinthetetlen misztikát: "mondanivalója" - üzenete - az istenekhez méltó tökéletesség térben és formában történő kifejezése. A legegyszerűbb templomtípus egyetlen, négyzetes alakú belső térből és ehhez ajtónyílással kapcsolódó előtérből áll - nagyon hasonlóan a már ismertetett mykénei kori fejedelmi lakóház típushoz, a megaronhoz. A négyzetes belső térben - naosz - helyezték el az isten szobrát. Az előteret a naosz két, kifutó oldalfala és a falvégei (ante-pillér) között elhelyezett két oszlop támasztotta alá. Az előtér elnevezése: pronaosz, az elrendezést megnevezése: "in antis".  Esetenként az apró templomépület hátsó, bejárattal átellenes homlokzatához is tornácot építettek (amphiantisz). Gyakran a falvégek elé még egy sor oszlopot állítottak: így alakult ki a prosztylosz elrendezés. Ha az oszlopsort az épület mind a négy oldalán körbevitték, peripterosz elrendezést kaptak. a legtöbb görög templom peripterosz elrendezésű. Az épület arányait leginkább a főhomlokzat oszlopainak száma határozta meg. 4,6,8,10 és 12 oszlopos homlokzatokat ismerünk. A görög templomok közül a dór stílusú templom típusa alakult ki legkorábban. Lényegében a tornácos, oromzatos, lapos nyeregtetővel fedett fa templomot alakították át lépésről-lépésre kő szerkezetűvé. A fa templom szerkezeti felépítését és a konstrukció egyes elemeit megtartották, a tagozatok méreteit és arányait azonban az alkalmazott kő szerkezetek tartószerkezeti tulajdonságaihoz igazították. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-031.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A görög templomok alapegysége maga az oszlop: a templom minden egyes szerkezeti és formai eleme méreteiben és arányaiban az oszlophoz igazodik. E kapcsolatokat számokban fejezték ki: a szerkesztés mértékegységéül jellemző módon az oszloptörzs alsó keresztmetszetét választották, pontosabban az oszlop alsó, legszélesebb körmetszetén a kannelurákat (vájatok) érintő külső sugár méretét. Ez az alapegység a "modul": az egyes tagozatok mérete a modul tört része vagy éppen többszöröse. A dór oszlop alsó harmada nagyjából függőleges, e felett a törzs "érzésvonal" mentén keskenyedik - sudarasodik - (entázis). Az oszlop törzsén függőleges irányban szegmens ívű vájatok - kannelúrák - futnak végig. E kialakítás szemléletesen mutatja az oszlop törzsében végbemenő erőjátékokat. Az oszlop és a rá támaszkodó gerenda kapcsolatát különösen biztonságosan kellett kialakítani. A gerenda nagy teherbírású, szabályos, négyzetes kőlapra támaszkodik (abacus). A szögletes formájú kőlap és a kör keresztmetszetű oszlop közé átmeneti tagozatot, az erő átadását jelképező, párnaszerűen szétterülő, kör keresztmetszetű "párnatagot" illesztettek (echinus).  Az oszlop feletti koronázó párkány lényegében az áthidalás, a belső födém és a tetőszerkezet ereszmegoldásából alakult ki. E jellegzetes, hármas tagolás a dór templomok koronázó párkányán mindenütt fellelhető. A párkány alsó sávja - gerendázat (architráv) - az oszlopköz áthidalását biztosítja (magassága1,5 modul). A födém fiókgerendái az oszlopok felett és az áthidalás középvonalában támaszkodnak rá az áthidaló gerendára. A feltámaszkodó födémgerendák bütüsorát a felületből kiemelkedő, álló kőlemezek jelképezik (triglif), közeiket vékony kőlapokkal rekesztik el (metópa). A kőlapok feladata csupán a térelválasztás, ezek a teherviselésben nem vettek részt: a párkány e felületeit díszítésre használták fel.  Az eresz formáját a merészen előrelépő koronázó tagozat (geizon) őrizte meg. A kiülő ereszt vízszintes kőlappal helyettesítették, amelynek kibillenését - nagyon hasonlóan a gerendavéges ereszmegoldáshoz - tartó kőtagozatok sora akadályozta meg. A függőlemez felett az esővíz elvezetésére szolgáló vízszintes csatornát végigfutó kősávval takarták. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-032.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A rövidebb homlokzatokat a nyeregtető oromzatát letakaró, lapos háromszög (timpanon) takarta. A templom alacsony alépítményen állt, a szintkülönbséget három fellépőből álló, körbefutó lépcsősorral hidalták át. A lépcsők a templomot körbefogó tornácra (pteroma) vezettek. A templom belső tere a templom tömegének egészéhez mérten igen kicsiny volt, csupán az isten szobor felállítására szolgált. Maga az istentisztelet a természetben folyt, a templom körül. A felmérések során kiderült, hogy a görög templomok tele vannak apró szabálytalanságokkal: a méreteltérések azonban tudatos meggondolás eredményei voltak. Az apró "optikai" javításokkal az emberi szem és látás korlátaiból adódó, zavaró és bizonytalan torzulásokat korrigálták. Rájöttek például arra, hogy a templom alapsíkját akkor érezzük egyenesnek, ha az kismértékben domborodik. Az oszlopokat akkor észleljük függőlegesnek, ha azok kismértékben befelé dőlnek. A sarokoszlopok az erős ellenfényben látszólag "megvékonyodnak", ezért ezeket a közbenső oszlopoknál egy hajszálnyival szélesebbre faragták. A cél a látvány tökéletességének és zavartalan harmóniájának elérése volt. Az olympiai Heraion templom tömör belső épületmagjának falai eredetileg még szárított anyagból készültek: a falak merevségét a főfalakra merőleges falnyelvekkel biztosították. A templom körbefutó oszlopsora eredetileg fából készült: ezeket fokozatosan cserélték ki kő oszlopokra. A korfui Artemisz templomon alakult ki végleg a rövidebb és hosszabb oldalak tökéletes aránya. A hosszoldalon a főhomlokzat oszlopainak számát megkétszerezték és az oszlopsort egy további oszloppal még kiegészítették (h = 2 * sz +1). A korfui Artemisz templom másik jellegzetessége a nyugati oromzat (tympanon) domborműve. Az oromzat tengelyében Gorgo Medusa félelmetes alakja trónol, két oldalán egy-egy párduc fekszik. Maga Perzeusz, Gorgo Medusa legyőzője nem látszik a domborműven. Dicső tettét azonban elvégezte, bizonyítja, hogy az oromzatban Gorgo mellett ott állnak már fiai: Pegazusz és Chryszaor. Ezeket a monda szerint Gorgo medusa akkor szülte, amikor feje lehullott. A dombormű a káoszt legyőző emberi értelem jelképes ábrázolása. A szicíliai Selinus templom főhomlokzata előtt kettős oszlopsor épült, a templom előtti tornác mélysége így megkettőződött. Ezzel a templom fő nézete többlet hangsúlyt kapott, a bejárat fontossága láthatóan megnőtt. Poszeidonia (Paestum) bazilikájának külső oszlopsora érdemel említést. A templom vájatolt oszlopai a magasság kétötödéig enyhén vastagodnak, efelett merész íveléssel szűkülnek: az oszloptörzs sudarasodása ezzel még erőteljesebbé válik. Delphoban a városállamok - poliszok - közül nem egy emelt az istenek iránt érzett hálából egy-egy apró "kincsesházat". Ezek közül is kiemelkedik tökéletes arányaival az athéniek épülete. Az "in antisz" elrendezésű, kisméretű templom minden egyes kövét pároszi márványból faragták. Az athéniek kincsesházának ellenpárja, a sziphonsziak kincsesháza csak töredékeiben maradt fenn. Ennek a kisméretű szentélynek arányai nyújtottabbak voltak, formálása szabadabb szemléletű. A templom kialakításában a jón templomtípus egyik előfutára. A jón oszlop - szemben a dór oszloprenddel - lábazaton áll. A nyúlánk, finoman sudarasodó oszloptörzs felületét - szemben a dór oszlopok 16 vagy 20 kannelúrájával - 24 mély vájat tagolja. A teherátadást a két oldalt csiga vonalban visszatekeredő volutás fejezet és az erre támaszkodó, ugyancsak lekerekített élű fejlemez (abacus) biztosítja. A jón stílus sajátos jegyeit mutatta egykor a mára csupán romjaiban fennmaradt epheszoszi Artemiszion. Az épület eredeti megjelenését rajzokon rekonstruálták. Ennek alapján jól összehasonlíthatók a dór és a jón templomok egymástól eltérő sajátosságai.  A dór templom kialakítása tömzsi, erőtől duzzadó oszlopai "férfias" vonásokat mutatnak. A jón templom a fa templomokra emlékeztető, nyúlánk arányaival inkább "nőies" hatást kelt. A dór templomtípust a Peloponézoszon kedvelték, a jónt inkább Kis-Ázsiában. A dór templom arányai szigorúak, formái elvontak és geometrikusak. A jón templom sokkal inkább dekoratív. A dór arányaiban, felépítésében következetes, a jón szabálytalanabb, de elegánsabb és sokkal egyedibb. A dór oszloprend kötött, a jón változtatható. Aigina Aphai temploma dór oszlopokkal épült, felfogása azonban sokkalta közelebb állt a jón rendszerhez. Érdekessége, hogy a kőből készült tagozatok egy része megőrizte eredeti színeit. A görög templomokat ugyanis mindig színezték. Az oszlopok és a gerendázat fehér színű volt, a triglif sötétkék, a függőlemezek alsó síkja élénk vörös. A levéldíszes ornamentika kék és vörös színezést kapott. Az ókori görög kor művészeti eredményeinek összegzése az athéni Akropolisz (Kr.e. 5. évszázad) épületegyüttese. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-033.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Meglepő módon szinte "össz-görög" alkotásnak tekinthető, hiszen a dór és jón stílus jegyeit egyesíti. Athén fellegvárának - akropoliszának - újbóli kiépítését a perzsákkal megkötött béke tette időszerűvé.  Az athéni fellegvár története egészen a mykénei korig nyúlik vissza. Korábban palota állt a sziklaháton, e körül szentélyeket emeltek. Később az épületegyüttest többször átépítették, bővítették. Az Athénba benyomuló perzsák Kr.e. 480-ban teljesen megsemmisítették a templom-együttest. Egy ideig nem is gondoltak újjáépítésére: a görög államok szövetségében vezető szerepet játszó Athén végül is szükségesnek tartotta, hogy elsőbbségét szövetségesei között nagyméretű, pompás építészeti alkotással bizonyítsa. Az együttes tervek alapján épült fel: központi templomának, a Parthenonnak (447-438) tervezőit is ismerjük. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-034.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k008.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Az építész Iktinosz volt, segítőtársai Kallikratész, a szobrász Pheidiász és Anaxagorász, a filozófus. A Propylaiát Iktinosz tanítványa, Mnesziklész tervezte. A kelet-nyugat irányú sziklahátat fallal vették körül, melyhez elegáns kapuépítményt (Propylea) építettek. A 8 x 17 oszlopos dór peripterosz, a Parthenon az együttes hossztengelyéhez igazodik. Az épületek elhelyezése a hossztengelyhez igazodik, de a kompozíció egészében mégis aszimmetrikus.  Az athéni Akropolisz épületeit a "kontraposzt" szabályainak megfelelően telepítették. A kifejezés az ókori görög szobrászatból ismeretes: az álló ember szobrának egyensúlyát a függőleges tengelytől mindkét irányban elmozduló testrészek, a teherhordó láb, a törzs és a kimozduló kéz adták. Hasonló módon mozdul ki a kapuépítmény által meghatározott tengelyből egyik irányban a Partheon, a másikba pedig a Erechteion épülete. A kompozíció így változatos, életszerű, az elrendezést mégis a tökéletes kiegyensúlyozottság és harmónia jellemzi. A Partheon épületének megformálása során Iktinosz és társai az addigi templomépítészet minden tapasztalatát felhasználták. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k009.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A látvány javítását - optikai korrekció - számtalan eszköz szolgálta (az alapsík domborítása, a vízszintes vonalak ívelése, a falsíkok enyhe megdöntése, a sarokoszlop megszélesítése). Az épületet finom szemcséjű pentelikoni márványból építették, rendkívül pontos munkával. A belső teret két, emeletes oszlopsor osztotta hajókra, az oszlopok a bejárattal átellenes, hátsó oldalon befordultak. Ebben a viszonylag tágas térben kapott helyet Pheidiász alkotása, az elefántcsontból faragott, arannyal díszített Athéné szobor. Hasonló szemlélettel épültek az együttes további épületei is. A Propylaia oszlopos kapuépítményével a sziklaoromra helyezett, sudár jón oszlopokkal díszített Niké templom és a Pinakotheka tart egyensúlyt. Az Erechteion is jón stílusú templom. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k010.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Hármas tagozódású tömegét egy függőleges központi tengely köré komponálták. Az épület változatos megjelenését fokozza, hogy zárt tömegű és nyitott tömegek váltogatják egymást: a Partheonnal szemben álló csarnok építményen a jón oszlopokat törékeny, kedves női alakok, a "kariatidák" támasztják alá. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-035.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k011.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Az Akropolisz együttesének kompozíciója elárulja, hogy a görögök a nagyobb együttesek megformálásában is nagy tudással rendelkeztek. Megmutatkozik ez városépítészetükben is. A legrégebbi városok alaprajza a természetes adottságokhoz, a domborzat jellegzetességeihez igazodtak. Ezek az organikus - a természeti adottságok szerint "szabályos" - települések később háborúk áldozatai lettek. Helyükre szabályos, hálós alaprajzú városokat emeltek. A kolóniák - gyarmatok - települései már eredetileg is egyenes, derékszögű utcákkal épültek, nagyjából azonos lakótömbökkel. A középületeket és a városi tereket egy-egy "kihagyott" lakótömb helyén létesítették. A legismertebb városrendező Hippodamosz volt: legjelentősebb műve a perzsák által lerombolt Milétosz újjáépítése volt.  Priene városa már a hellenizmus korában, Kr.e. 4. évszázadban épült. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-036.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Jellegzetessége, hogy bár erősen lejtős terepre épült, utcarendszere mégis szabályos, derékszögű. A tengerparttal párhuzamos széles utcákra lépcsős keresztutcákat építettek. Központjában oszlopcsarnokkal szegélyezett, nyitott városi tér - az agóra - állt. A szabályos tömbökbe épült lakóházak alaprajzi elrendezése továbbra is aszimmetrikus volt, - ez a görög lakóházépítés régi hagyományainak felelt meg - a lakószobák pedig belső udvarra néztek. Megnőtt azonban a reprezentálásra szolgáló helyiségek száma, ezek közül méreteiben kiemelkedett a fogadóterem, az andron. Később a fogadóterem előtti udvart oszlopsorral vették körül (perisztylium).  A hellenizmus az ókori görög kultúra utolsó, jelentős szakasza volt, virágzásának a római hódítás vetett véget a Kr.e. 1. évszázadban. A hellenisztikus társadalom felépítése a római világbirodalom kibontakozása idején már nem az önálló városállamok szövetségére, sokkal inkább erős központi hatalomra támaszkodott. A korszak legismertebb alakja, Nagy Sándor (Kr.e. 336-323) uralkodása alatt hatalmas emléképítmények - halikarnasszoszi mauzóleum, xanthoszi Nereida-emlék - épültek. A hatalmas építmények méreteiben a perzsa sírokra emlékeztettek, részletképzésükben a hagyományos görög templom formáira találunk.  A pergamoni Akropolisz együttese a városi építészet nagyméretű alkotása volt. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-037.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Az épületek elrendezése igen festői, a kompozíció látványos volt. Az együttes központjában a város tanácsháza és színházépülete állt. A görög színházakról tudni kell, hogy korábban vallási jellegű építmények - a Dionyszosz tiszteletére rendezett ünnepi játékok színhelyei - voltak, ezek a játékok később elvilágiasodtak. Az előadások egyre látványosabbá váltak, nagy tömegeket vonzottak, ezért gondoskodni kellett a közönség kényelméről. Az ókori görög színház félköríves, lépcsős nézőtérből (cavea), kör alaprajzú játéktérből (orchestra) és alacsony raktárból (szkéne) áll. Utóbbi a nézőtérrel szemben létesült, homlokzatára az előadás díszleteit rögzítették. A lépcsős görög színház elhelyezésére minden esetben a természetben kerestek megfelelő helyet: a félköríves nézőtér így a dombok oldalába simul. Több színházépület is fennmaradt, közülük a leghíresebb az athéni Dionyszosz színház és az epidauroszi színház.  Meg kell jegyezni, hogy a görög építészek szinte minden esetben a színházépületek elhelyezéséhez hasonlóan jártak el az épületek telepítésekor. A természet adottságait ügyesen kihasználták, de nem törekedtek a táj gyökeres átalakítására. A görög templomoknak a színházakhoz hasonlóan kerestek megfelelő helyet a természetben. A görög táj legszebb pontjaira, árnyas ligetekbe, fákkal övezett dombtetőre vagy éppen a tenger sziklás partára építették azokat. Az épület szögletes, geometrikus formáit körbefutó oszlopsor lágyította. A görög templom körbefutó oszlopsorának azonban más szerepe is volt: a tornác lényegében "se nem belső, se nem külső" átmeneti térként vette körül a templomot. Kilépve a templomtérből az oszlopokon keresztül tűnt fel a környező táj és növényzet. Ellenkező irányból jőve pedig a körbefutó tornác köszöntötte és fogadta be a látogatót.  Az ókori görögség építészettörténete a hellenizmus monumentális alkotásaival zárul: Kr.e. 133-ban aztán az ország végérvényesen Róma tartománya - provinciája - lett. ## AZ ÓKORI RÓMA ÉPÍTÉSZETE A korszak világképe és történelme: etruszkok, latinok és görögök Itália félszigetén. Az etruszk királyság bukása, köztársaság. Az etruszk szokásrend továbbélése: társadalom, vallás, szertartások. Latin szövetség. Politikai és gazdasági hegemónia megteremtése, a kultúra és művészet behódolása az előzmény kultúrák előtt. Császárság. Építészet: az etruszk templom és síremlék. A boltozásos technika. A köztársaság korának templomai, a görög és római típus összehasonlítása. A fórumok felépítése és fejlődése. A középületek: a bazilika típusának kialakulása. A köztársaság korának lakóháza: Pompei. Építészeti együttesek: Praeneste: Fortuna Primigenia. A felületosztó architektúra: a Colosseum felépítése és építészeti kialakítása. A császár-fórumok Rómában. Városépítészet, hadiépítészet, mérnöki munkák és tájrendezés. Emlékmű építészet. A térművészet kezdetei: Pantheon. Tivoli, Baalbek, Caracalla termái, Maxentius-bazilika. Diocletiánus palotája Splitben. A római birodalom pannóniai építészete. --- Az etruszkok történetéről még ma is keveset tudunk. Kr.e. 8. században már az olasz félszigeten éltek: kultúrájuk virágzása a Kr.e. 5. századra tehető. Ez időben az Appennini-félsziget nagyobb részét uralmuk alatt tartották. Utolsó királyukat a fellázadt latinok Kr.e. 510-ben űzték el. Szokásaikat, szertartásaikat, az általuk felhalmozott tudást a rómaiak vették át és fejlesztették tovább. Írásos emlék, krónika alig maradt fenn róluk, ezért eredetükről sem sokat tudunk. Valószínűleg Kis-Ázsiából vándoroltak ki és telepedtek le Itália földjén. Az első ismert etruszk emlékek a krétai törzsek sírépítményeikhez és a mykénei kupolasírokhoz hasonlítanak. Méhkas formájú, álboltozatos építmények, melyhez hasonlókat azonban Kréta szigetén vagy Mykénében akkortájt már nem építettek. Mindez elő-ázsiai eredetüket bizonyítja. De hasonló módon folytatták és továbbfejlesztették a mykénéi erődítések építésének technikáját. Az ő találmányuk volt a "boltöv kapuja" (Porta dell'Arco Volterrában), melynek fala négy-öt méter vastag tufa kövekből épült, a boltív pedig ék alakúra megfaragott kemény mészkő kövekből (Kr.e. 4. évszázad). A boltíves nyílásáthidalás technikáját a görögök is ismerték, az íves formát azonban nem kívánták beilleszteni építészetük szigorú, oszlopos-gerendás rendjébe. Az etruszkok nagy vívmánya, hogy a boltöves nyílásáthidalásban rejlő sokoldalú formai lehetőséget felismerték: ezzel példát adtak a római építészeknek a pilléres-boltozatos, oszloprendekkel díszített árkád motívumának kifejlesztéséhez. Az etruszk városokról csupán római közvetítéssel szerezhetünk tudomást: úgy tűnik, szabályos, négyzet formájúak voltak, tervezett, derékszögű utcarendszerrel. Három kapujuk, három fő útjuk és három templomuk volt, a három főisten, Tinia, Uni és Minvra tiszteletére. A "városalapítás" etruszk szertartását a rómaiak is átvették: a város négyszögletű kerületét egy fehér bikával és fehér tehénnel, rézekével szántották körül (Marzabotto városának feltárt maradványai). Az etruszkok - mint ahogy az az ókori kultúrákban máshol is előfordul - a halált az élet egy másik formájának tekintették, ezért sírjaikban nem egyszer saját lakóházaikat mintázták (Perugina: Volumnius sírja). A sírkamrák központi tér köré csoportosultak, ahogy később a római lakóház lakószobái is az átrium (belső udvar) köré épültek. A latin rómaik a Kr.e. 8. században Közép-Itáliában, az etruszkok és a déli görög kolóniák közötti, vizes, mocsaras völgyekben, a mai Róma környékén paraszti közösségekben éltek. A kis falvak latin és szabin lakói a hagyományok szerint Kr.e. 753-ban egyesültek egyetlen városi közösségé. Sokáig az etruszk királyok fennhatósága alatt éltek. Kr.e. 510-ben - miután sikerült az etruszk uralom alól megszabadulni, köztársaságot alapítottak: a közügyek intézését választott hivatalnokokra - consulokra - bízták.  Az etruszk szokásokból és kultúrából azonban szinte minden hagyományt átvettek. Az etruszkoktól tanulták a madárjóslatok szertartásait, a látványos diadalmenetek megrendezését és az állatviadalok szokását. A diadalmenetek fontos kelléke volt a diadalív, az állatviadaloké pedig az amphitheatrum: a rómaiak ezeket etruszk mintára továbbépítették. A római kultúra másik forrása a görögöké volt. Előbb a dél-itáliai görög kolóniákat hódították meg (Kr.e. 3. évszázad), majd a balkáni félsziget görög városait (Kr.e. 168). Az első ismert római templomépület, így a kör formájú, oszlopos Vesta templom mestere minden bizonnyal görög építész lehetett. A Forum Boarium megmaradt négy oszlopos, oromzatos temploma, a Fortuna Virilis (Kr.e. 2. század) a hellén sajátságok mellett már római jellegzetességeket is mutat: ezek nagyobb részét bizonyíthatóan az etruszk templomépítészetből vették át. A Fortuna Virilis templom főhomlokzata előtt a görögöknél szokásos oszlopsort megkettőzték: így a templom tömegének egy harmad részét az oszlopos tornác teszi ki. E mögött helyezkedik el a zárt cella, melynek mélysége az épület hosszának további két harmadát foglalja el. A főhomlokzat oszlopai a cella tömör felületén fél- és háromnegyed oszlop formájában ismétlődnek meg: a fél oszlopok a tornác oszlopaival együtt harmonikus egységet alkotnak.  Érdemes e kis méretű templomot a hasonló nagyságú, görög templomokkal összehasonlítani. A két, méretre szinte azonos épülettípus között fontos különbségeket találunk. Érdemes ezeket felsorolni. A görög templom - hála a homlokzatokon körbefutó oszlopos folyosónak - minden oldalról egyforma képet mutat (prosztylosz): a homlokzatok egymással egyenértékűek. A római templom főhomlokzata gazdagabb kialakítású, mint az oldalhomlokzatok (félperipterosz). A főhomlokzat jelentősége nő: ezzel az épület jellegzetes irányultságot kap, azaz a templomépület leghatásosabban a főhomlokzat irányából - frontálisan - érvényesül.  A görög templomot csupán három lépcsőfok választja el a környező tájtól: a római magas pódiumon áll és a magas oldalfalak közé épített lépcsőn csupán a fő homlokzat irányából közelíthető meg. A bejárathoz vezető lépcső megint csak tovább erősíti az épület "frontális" - főhomlokzatra irányuló - jellegét. E különbséget legtöbb esetben a templomok elhelyezése magyarázza. A görög templom egymagában, az őt körülvevő táj részeként áll természetes környezetében: a római templom ezzel szemben legtöbbször egy-egy városi tér - fórum - fontos alkotóeleme, épületek karéja veszi körül. A görög templomot fedő nyeregtető laposabb hajlás esetén is biztonsággal elvezeti az esővizet: ennek megfelelően oromzata is alacsonyabb. A római templom tetőzete - a helyi, esősebb időjárásnak megfelelően - meredekebb: ez a tympanon erősebb hajlásáról is jól leolvasható. Ami a templomok fő szerkezeteit illeti: a klasszikus görög templom általában kőből épült, a római gyakran kő, tégla és fa szerkezetek együttes alkalmazásával, égetett kerámia - terrakotta - burkolattal készült. A Rómában alkalmazott vulkáni kövek amúgy sem voltak alkalmasak a finomabb tagozatok kialakítására: a görög templomokhoz hasonló, tisztán és élesen metszett kőprofilokkal ritkábban találkozunk. Különösen a tufa anyagú oszlopok faragása volt durvább, a kemény mészkövet - travertin - könnyebben, jobban lehetett formálni. A köztársaság építészetéről három campaniai város - Pompeji, Herculaneum és Stabiae - megmaradt emlékei alapján kaphatunk képet. E három települést Kr.e. 79-ben a Vezúv kitörése pusztította el. A hamu- és láva réteg alól csupán a 18. században szabadították ki a bámulatosan épen maradt emlékeket.  A köztársaság korabeli - korai - római városok egykori kialakításáról Pompeji kiásott fóruma ad tájékoztatást. A fórum minden oldalról zárt, városi tér volt. A térre fő tengelyében kapu vezetett. Ezzel átellenben állt a várost védő isten vagy császár pódiumra helyezett temploma. A tér további oldalait - a görög agórák mintájára - emeletes oszlopsor keretezte.  A fórumon egymás mellett sorakoztak a legfontosabb középületek: a bíróság épülete, a "basilica", a szenátus, városi és tartományi tanács székhelye, a "curia", a gazdasági és építési hivatal és más középületek és raktárak. A fórumok említésre méltó épületei voltak a vásárcsarnokok és az üzletek, a közelben helyezkedett el a cirkusz, az amphitheatrum, a színházak - theatrumok - és fürdőépületek - thermák.  Pompeji kiásott romjai a köztársaság korának lakóházairól is tájékoztatnak. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-038.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> E korra még a családi lakóházak voltak jellemzőek, melyek helyén később több emeletes bérházak - "insulák" épültek. Az egész szabályos lakótömböt kitöltő, előkelő lakóház, a "domus" volt, ennek alaprajzi elrendezésében az etruszk hagyományok jól kimutathatók. A római lakóház fontosabb helyiségei - szemben a görög házakkal - mindig szimmetrikus elrendezésűek voltak. A bejárat (fauces) tengelyében találjuk az átriumot, melyet Pompejiben befelé lejtő félnyereg tetők vettek körbe. Az esővízet a középen kihagyott nyílás gyűjtötte össze és vezette az átrium közepén elhelyezkedő vízmedencébe (impluvium).  Az átrium körbefutó félnyeregtetőit sok esetben csak a tetőzet túlfutó gerendavégei támasztották alá ("orvos háza"). Máshol a lefutó tető négy sarkát egy-egy oszlop támasztotta alá ("Ezüstlakodalom háza"). A nagyobb méretű átriumok ereszét oszlopsor kísérte (Epidius Rufus háza). Az összes helyiségek az udvarra nyíltak. Két oldalt lakószobák helyezkedtek el, az udvar két oldalsó végében egy-egy benyíló (cubiculae) "T" formájúra bővítette a belső udvart.  A ház fő helyisége, a "tablinum" a bejárattal szemben helyezkedett el. Utóbbi a ház urának és feleségének hálószobája volt, később fogadótér céljára építették: oszlopos teréből széles átjárón lehetett a kertbe (hortus) jutni. A hátsó kertet magas, tömör fal vette körül: később ezt oszlopfolyosóval övezték (perisztylium). A pompeji házak belsőit festéssel díszítették. Az első nagyszabású középületek, város méretű együttesek a polgárháborúk idejéből, a császárság előtti évtizedekből származnak. Az első polgárháborút Marius és Sulla vívta és Kr.e. 82-ben Praeneste elfoglalásával végződött. A második polgárháború Kr.e. 49-45 között zajlott: Caesar meggyilkolása után Octavianus trónra lépésével (Kr.e. 31) kezdődött el a császárság kora.  Később, a Flavius és Antonius családból származó császárok (69-180) az akkor ismert világ nagyobb részét elfoglalták. A határok szélesedésével velejárt az egyes tartományokban fellángoló nyugtalankodás. A birodalom összetartó erői a Krisztus születése utáni évszázadban egyre gyengültek: a hatalmat katona császárok ragadták kezükbe. A keresztények üldözése Nagy Konstatntínusz (285-337) idejében szűnt meg, ekkor a kereszténység a birodalom állami vallása lett.  A keletről betörő törzsek szakadatlan támadásai az utolsó császárt, Romulus Augustulust 476-ban lemondásra késztette, ez a római birodalom végét jelentette. A polgárháborúktól a császárság bukásáig eltelt jó négy évszázad alatt számtalan császári fórumot és jelentős középületet emeltek. Közülük az első - Fortuna Primigenia szentélye Prenestében - éppen a polgárháború lezárásának emlékére épült, Kr.e. 82-ben. A hatalmas templom romjait csupán az l950-es években találták meg: felépítését a fellelt apróbb részletekből rekonstruálták. A teraszokra épült együttes szigorúan szimmetrikus elrendezésű. A "szerencse istenasszonyának szentélye" a negyedik teraszon épült, magas, lépcsőzetes alépítményre. Az első szintre kétoldalt fedett lejtő - rámpák - vezetett. Az második terasz lépcsője a kompozíció tengelyében kapott helyet, az itt kialakított csarnok átvágásával.  A teraszok homlokzata mögött húzódó csarnokteret hosszdongával fedték: a boltíves nyílások sorát hatalmas pillérekkel támasztották alá. A boltozatos (archivoltos) architektúra a homlokzaton is megjelent. Nehézkes formáján azzal enyhítettek, hogy a faltestek homlokfelületére felületosztó architektúra formájában "rámásolták" a görög eredetű, oszlopos-gerendás (architrávos) homlokzati rendszert. Az így előállt homlokzati architektúra az úgynevezett "Colosseum-motívum", melyet ettől az időtől fogva az építészetben folyamatosan használtak. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-039.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Igen jellemző a római építészet szemléletére, hogy a fél oszlopokból és egyenes gerendákból álló építészeti elemek a terhek viselésében nem vettek részt: feladatuk csupán a dekorálás volt. Csupán látszatát adták a hagyományos architektúrának, azaz "szerepet játszottak". Mögöttük a természetes, vulkánikus kötőanyaggal készült betonboltozatok és betonpillérek viselté az igazi terheket. Ez a féle szerkesztésmód az antik római építészet teljes történetét végigkísérte. Az elkövetkező időkben az egymást követő császárok sorra építették fel fórumaikat. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-040.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Pompeji fórumához képest a méretek természetesen erőteljesen nőttek: a fórum rendeltetése azonban - legalább is részben - megmaradt. A római császári fórumok mindegyikét magas kőfal választotta el az őket körülvevő városrésztől. A kőfalnak természetesen gyakorlati szerepe is volt: a gyakori tűzvészektől óvta a becses építészeti együtteseket. A falak ugyanakkor az építészeti elhatárolódást is szolgálták. Minden egyes császári fórum - hatásos hossz- és kereszttengelyeivel, tengelybe állított templomépületeivel és félkörívvel (exedra) bővített oszlopcsarnokaival egy-egy külön világot jelképez.  Az ókori Róma városközpontja az egyes zárt városi terek "összeadásával" - additatív módon - jött létre (Forum Romanum, Kr.e. 2. sz., <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k012.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Caesar fórum, Kr.e. 46., Augustus fóruma Kr.e.20., Trajanus fóruma, 113.)  <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-041.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A császári fórumok csak részleteikben, rom formájában maradtak fenn. Ezzel szemben a dél-franciaországi Nimes fórumának temploma - Maison Carrée - (Kr.e. 20-ban Agrippa építtette) ma is áll: ezt megtekintve valósabb képet nyerhetünk az egykori fórumon álló római templom megjelenéséről. Az ókori Róma legjellegzetesebb épületei közé tartoztak a színházak. Ami ezeket a színházakat görög előképeiktől megkülönbözteti: a római színház - kevés kivétellel - a városok belső magjában épült. A természetes adottságok - lankás domboldal - felhasználásáról természetesen szó sem lehetett: a nézőtér alatti "dombot" építmény formájában valósították meg. Marcellus színháza Kr.e. 13-11. között épült, öntött beton szerkezettel, átlós mintájú kő burkolattal: a lelátók alatti folyosókat beton dongák sora fedte. Nézőterén egyszerre 11.000 római polgár foglalhatott helyet. (Az épület félkör ívben hajló falait később palota homlokzatába foglalták.) A színházak mellett - etruszk mintára - amphitheatrumok is épültek: a gladiátorok és vadállatok harca lépcsős arénával körülvett arénában folyt. A legnagyobb ilyen építmény a Flaviusok amphiteathruma, a római Colosseum, mely a Kr. utáni első évszázad derekán épült. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-042.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-k013.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> (Nevét talán Néró közelben elhelyezett, lerombolt szobor - kolosszusáról kapta.) A Colosseum építésze lényegében egymásnak fordítva két színházat épített. A hatalmas épület ötvenezer főnyi közönségnek adott helyet: ezek mozgását és elhelyezését mintaszerűen megszervezték. A nézőteret és a négy emeletes körfolyosó rendszert beton pillérváz támasztja alá. A hatalmas építményt négy szintes architektúra díszíti. A pilléres-boltozatos épületpalást elé oszlopos-gerendás látszat-architektúrát (Colosseum-motívum) állítottak. A nyílásokkal gazdagított három alsó szintet nagyvonalú, "abroncsszerű" tömör felső szint fogta össze. Az építmény hatalmas méretei ellenére ma is arányosnak és kiegyensúlyozottnak tűnik. Hasonló tudatossággal, merész mérnöki munkával épültek fel a római polgárok komfortját szolgáló mérnöki létesítmények, hidak, vízvezetékek (aquaeductus) hídjai, völgyzáró gátak és a kontinenseket átívelő utak rendszere (Borostyánkő-út). A római kor embere kevéssé tisztelte a táji adottságokat, mint az őket megelőző görögök. Tudatos munkával a táj átalakítására törekedtek. Tájalakító munkájuk eredményeit ma is viselik kontinensünk egyes vidékei. Sajátos alkotásai a római időknek a diadalív, melyen a hazatérő győztes hadsereg átvonult. Az ellenségtől zsákmányolt fegyvereket a diadalívek oldalára vésték (Titus diadalíve). A tervezett római város központja a katonai tábor volt. Alakja legtöbbször szabályos négyzet, hossz- és kereszttengelyében egy-egy főúttal. A várfalakat bástyák sorával erősítették meg: a főutak tengelyében kapukat létesítettek. A főutcák által határolt negyedeket derékszögű mellékutcákkal osztották további, szabályos tömbökre. (Timgad castruma 328 x 357 méter méretű, "telepített" város volt). A polgárváros (canabe) legtöbbször a katonai tábor köré települt (Arrabona, 2-3. évszázad).  A császárság második szakaszában hatalmas középületek egész sora épült Rómában és a provinciákban. Ezek egyike volt a Trajanus fórumához kapcsolódó "bevásárló központ" (Mercati di Traiano). Anyaga téglával burkolt beton volt, a közel százötven üzletet (taberna) három, ívesen hajló "üzletutca" mellé, emeletes tömbökbe telepítették. A terület közepét hatalmas "vásárcsarnok" foglalta el. A vásárcsarnok két emelet magas belső terét hat, folyamatosan összekapcsolt római keresztboltozat fedte. Az oldalsó üzletek két szinten kaptak helyet. A földszintieket a központi térből, az emeletieket galériás folyosóról lehetett megközelíteni.  A római építészet legjelentősebb alkotása a Hadrianus korában épült Pantheon (118-128). <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-043.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Korában fórum épületeinek együttesébe foglalták, ma önmagában áll. Nyolc oszlopos előépítmény - porticus - mögött 43,30 méter átmérőjű, kupolával fedett, hatalmas rotunda alkotja az épület magját. (Hasonló méretű belső terei voltak a császári termáknak - meleg-fürdőknek - is: például Caracalla termái.) A rotonda belső térhatása lenyűgöző. A belső teret félkör- és szögletes alaprajzú térbővületek gazdagítják: a hét fülke a hét bolygót jelképezi. A tér megvilágítását 8,92 méter átmérőjű felső körbevilágító - opeion - biztosítja: a felülről bezúduló fényköteg tovább növeli a tér drámai hatását. A Pantheon terében lényegében a világegyetemet modellezte meg a római kor építészete, rendkívül meggyőző, látványos formában. A hatalmas belső tér nyugalmát és erejét a tökéletesen megoldott kupolaszerkezet erősíti. A külső-belső betonköpeny között öntött betonból épült szellemes rajzú vázszerkezet. A beépített építőanyagok súlya alulról felfelé fokozatosan csökken, a faltestek üregesek.  A betonboltozat különféle fajtáinak alkalmazása megszabadította az építészeket a korábbi idők kőszerkezeteinek merev szigorúságától: ennek hatására a római kor legvégén új stílus - egyfajta "görbe vonalú" építészet bontakozott ki. Jó példa erre a Baalbekben felépült Venus templom, melynek könnyed, ívekkel határolt tetőszerkezetét a henger formájú, tömör szentély elé állított oszlopok sora hordja. A templom ugyancsak karéjokkal "megcsipkézett" pódiumon áll. <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-044.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> Hadrianus a Róma melletti Tivoliban építtetett magának pompás villaegyüttest (118-135). A nagyszámú építményből álló együttes létesítményeit domboldalban helyezték el. A "görbe vonalú" építészet egyik legösszetettebb alkotása a császár szigetre épült körvillája (Teatro Marittimo). <img src="https://data.tesuli.hu/picture/jegyzet/j002/j002-045.svg" width="1000" style=" width:100%; height:100%; border:7px solid #ffffff;"> A Piazza d'Oro északi pavilonja nyolcszög alaprajzú és esernyőre emlékeztető, könnyű tető fedi. Az épületekből, parkokból, fasorokból álló "építészeti tájat" számtalan kisebb-nagyobb épület, parkok, vízmedencék és fasorok gazdagítják. Diocletianos spalatói (Split) palotájának alaprajza [**(46. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/46ab.GIF) (160 * 190 méter) leginkább várfalakkal körülvett katonai táborra hasonlít. Csupán a tengerre néző homlokzat könnyedebb felépítésű. Alaprajzát a fő- és keresztutca bontja négy negyedre. Különösen érdekes a palota előcsarnoka a bejárat tengelyében. A nyitott előteret oszlopokra épített boltöves árkád kíséri. A boltív és az oszlop párosítása először itt jelentkezett Európa építészetében. ## KORA KÖZÉPKOR Világkép: a keresztény világkép kialakulása és elterjedése. Róma válsága, létbizonytalanság. Hit a csodában, misztika, a megváltás filozófiája. A római és keresztény világkép összehasonlítása: külső nézőpont feladása: hit világának kivetítése a térbe. Az "út" és a "cél". A kora középkor történelme: az első keresztény közösségek. Keresztényüldözés, Edictum Constantinus. A keresztény világ kettészakadása: 395: Bizánc és Ravenna. Bizánc történelme. Karoling-kor Európában. Gót, longobárd, gepida, avar, frank, szláv, bolgár népek, a hunok (290-890). Kora középkori építészet: ókeresztény katakombák. Az első templomok felépítése és belső térformái. A bizánci építészet. misztikus terek, a lebegő tér, terek áramlása, a végtelen tér: Hagia Sophia. A kilencosztású tér kialakulása és kelet irányú elterjedése. A Karoling-reneszánsz. Aachen, Trier, Ravenna. A 3. századtól kezdve egyre súlyosbodtak a Római Birodalom nehézségei. A birodalom vezetéséért verseny indult a rivális császárjelöltek között, szaporodtak a belső villongások. Ezzel egy időben a külső támadások is mind gyakoribbá váltak. Mindez a birodalom polgárainak létbizonytalanságát fokozta. Az emberek már csak a csodában hittek: a birodalom területén egyre több helyen ütötték fel a fejüket a különféle misztikus szekták. Ezzel egy időben a keresztény tanok is gyorsan terjedtek.  A 4. század még a keresztényüldözések kora, ebben az időben a titokban működő gyülekezetek még alig építkeztek. Az első keresztény templom maradványait Kis-Ázsiában, Dura Europoszban találták meg. Egyszerű, lakóházszerű emeletes ház volt, falait freskók - falfestmények - díszítették. Az "isten házának" lakóhelyiségei szűk, belső udvarról nyíltak. 313-ban Constantinus római császár milánói ediktumában megengedte a keresztény vallás szabad gyakorlását és elrendelte a keresztény templomok felépítését. Rómában, Bizáncban és a Szentföldön épültek fel az első, nagyméretű, keresztény templomok. A korai keresztény templomépítészet a római bazilikák alaptípusát fejlesztette tovább. A hagyományos görög-római templomtípus több okból nem volt alkalmas a továbbfejlesztésre. Kis belső tere mindig az istenek szobrainak elhelyezésére szolgált, a keresztény imaházaknak ezzel szemben a teljes gyülekezet számára biztosított helyet. Ezen túl azonban maga a tény, hogy pogány templom céljait szolgálta, lehetetlenné tette alkalmazásukat. A római bazilika és a keresztény templom között azonban alapvető különbségek vannak. A római bazilika fedett fórum volt, polgárok találkozó helye és ülésterme. A keresztény ezzel szemben az imádság hajlékának készült. A római középületek belső térkompozíciója önálló "tértestek" egymás mellé helyezésével alakult ki. A keresztény bazilika térsorát a végtelenre rányíló út - az e világról a túlvilágra haladás - fogta egyetlen, egységes kompozícióba. A rómaiak "berendezték" a teret, a keresztények a világmindenség modelljévé lényegítették át a terek sorozatát.  A korai keresztény bazilikák [**(47. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/47ab.GIF) falai és boltozatai római technikával, betonból és téglából készültek, igényes helyeken kő burkolattal. A középső hajó szélesebb és magasabb terét nyitott fa fedélszék fedte le. A templom együttesébe oszlopos előcsarnokon keresztül lehetett bejutni. Az előcsarnokot átriumszerű belső udvar követte: itt kaptak helyet a megkeresztelésükre várakozók. Maga a templomtér gyakran öt hajós, a fény a magasan kiemelt középhajó felső ablaksorán jutott be a térbe. Az oltár előtt "diadalív" kapott helyet, ez keretezte a félkör alaprajzú oltártér - apszis - látványát. A legkorábbi kora keresztény templom, a római St. Giovanni in Laterano 312-319-ben Constantinus császár palotája mellett épült, belsejét drága anyagok - féldrágakő, arany mozaik, zöld, sárga és vörös márvány díszítették. A nemes fémek alkalmazása, a felületek ragyogása a térnek földöntúli hangulatot kölcsönzött, a fényben az anyagok elvesztették testszerűségüket, "anyagtalanná" váltak.  A római St. Pietro [**(48. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/48ab.GIF) öthajós bazilika volt, építését 324-ben kezdték el. A kereszténység első és legnagyobb templomát később, a reneszánsz korban (16. század) bontották le: helyén ma a Szent Péter bazilika áll. Nagy Constantin császár Krisztus születése helyén, a Szentföldön is egy sor templomot építtetett, közülük a leghíresebb a betlehemi Születési-templom és a jeruzsálemi Sír-templom (4. évszázad). A 4-6. században szabályozták a keresztény egyházi szertartások rendjét. Ettől kezdve az oltár mindig szigorúan kelet irányában épült ("keletelés" = orientálás), a fő bejárat így nyugatról nyílott. A belső terek jobb megvilágítása érdekében a hajók számát egyre inkább háromra csökkentették. Az oltár előtt megjelent a kereszthajó, az alaprajz így markáns "kereszt" formát kapott. Az oltár terét minden oldalról fél kör alaprajzú apszisokkal bővítették. Krisztus születése után a 395-ik évben keleti és nyugati császárságra szakadt ketté a Római Birodalom. Kettőjük közül a keleti rész bizonyult erősebbnek. A keleti császárság központja Bizánc lett. Bizánc befolyását hamarosan a nyugati császárságra is kiterjesztette.  Bizánc itáliai hídfője Ravenna városa lett: itt épült fel Galla Placidia keresztény mártír négyzet alaprajzú, csegelyes kupolával fedett mauzóleuma. A központos tér a későbbi emléktemplomok jellegzetes alaptípusává vált: belsejének a kék színű mozaik adott sejtelmes hangulatot. Ravenna másik kora keresztény temploma, a St. Apollinare NuovoTheodorik császár uralma alatt épült. A hosszházas bazilika a keresztény templomok gyakran követett példájává vált. A hosszházat kísérő árkádsor felett "vonuló" szentek sora kapott helyet, mely tovább fokozta a hosszanti tér sodró hatását. A színes mozaikból készült ábrázolás látomásszerű, súlytalan légkört teremtett a templomtérben. A kora keresztény idők európai emlékei mellett Szíriában és Egyiptomban is számtalan, értékes, szép, nagyméretű keresztény templom épült. A bizánci császárság megerősödésével azonban az építő tevékenység súlypontja Bizáncba helyeződött át. A bizánci építészet több forrásból táplálkozott. Érvényesültek benne a római hagyományok, de tovább örökítette az ókori görög építészet tiszta formálását és világos szerkesztését. Nem volt azonban hatástalan Bizánc korai keresztény művészetére a kis-ázsiai kultúrák közelsége sem. A bizánci építészet fő feladatai közé tartozott a császár - Krisztus földi helytartójának - tisztelete. Bizáncban az egyház és állam szoros egységbe forrott, a templomok a középületek feladatát is betöltötték. A bizánci építészet csúcsteljesítménye az 532-537 között emelt Hagia Sophia volt [**(49. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/49ab.GIF), [**(14. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/14k.gif). A templomot Justinianus császár építtette a Nika-felkelés sikeres leverésének emlékére. Alkotói nem építészek voltak: Tralleszi Anthemiosz a geometria tudósa volt, Miletoszi Izidorosz pedig fizikával foglalkozott. Feladatukat nem rutinból végezték: ennek köszönheti a hatalmas építészeti együttes megoldásainak újszerűségét és szerkezeteinek merész megkonstruálását. Az épület központjában 33 méter oldalméretű, csegelyes kupolával fedett, hatalmas teret találunk, ehhez hosszirányban két, fél kupolával zárt apszis csatlakozik. Az apszisokat diagonálisan elhelyezett, félkör alaprajzú térbővületek, "conchák" egészítik ki. A hatalmas kupola oldalerőit két szintes, boltozott "mellékhajók" veszik fel. A hatalmas sarokpilléreket a térbővületek mögé rejtették, azok képe a térben nem jelenik meg. A kupola így szinte "lebeg" a tér felett.  Az épület szerkezetei és anyagai a teret burkoló vékony hártya formájában jelennek meg. A fő- és melléktereket árkádsorok kötik össze, így a tér szabadon "áramlik" a templom monumentális belsőjében. A túlvilági hatást az arany színű díszítések - római mozaik - fokozzák. Az épület tömege kívülről szerényebb. Maga a főkupola többször összeomlott, vékony szerkezetét végül bordákkal kellett megerősíteni. A fény a bordák között, a kupola felületébe vágott felülvilágító ablakokon keresztül érkezik a belső térbe. Ez tovább növeli a templom belső misztikus hatását. A Haghia Sophia a görög-keleti kereszténység templomépítészetének típusalkotó emléke: mintájára a mai napig számtalan görög-keleti templom épült fel Görögországban, Bulgáriában és Oroszországban. Hatásáról árulkodik a velencei St. Marco kupolás együttese [**(50. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/50ab.GIF). Nyugat-Európában a római császárság bukása után számtalan népcsoport megfordult. Közülük a frankok királysága bizonyult a legtartósabbnak. A korszak ezer szállal kötődött az egykori Római Birodalom kultúrájához és építészetéhez, ezért művészetét és kultúráját "karoling reneszánsznak" is nevezik. A legsikeresebb karoling uralkodó, Nagy Károly Aachenben építtetett kápolnát [**(51. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/51ab.GIF) (762-805). A kápolna nyúlánk, magas belső tere központos elrendezésű [**(52. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/52ab.GIF). A magas belső teret két szinten árkádos folyosók veszik körül. Igen szép a boltozatokat fedő mozaik: a sötét mellékhajókat virágos motívumokból szőtt ornamentika deríti. A korszak fontos alkotásai közé tartoznak a bazilikák is. Ezek hosszházas elrendezésűek, gyakran kettős kereszthajóval, a hossz- és kereszthajók találkozásánál magas, toronyszerű négyezeti térrel. A karzatokra kerek, kör alaprajzú lépcsők vezetnek. A négyezeti- és lépcsőtornyok változatos, "szoborszerű" megjelenést kölcsönöznek a templomoknak, melyekhez déli oldalukon gyakran kolostor is csatlakozott. A korszak templomépületei már a "romanika" előfutárai, ezért gyakran "preromán" bazilika néven is emlegetik őket. A legismertebb preromán bazilikák St.Gallen [**(53. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/53ab.GIF), Augsburg, Hildesheim és Trier tempolma. E típuskör jelentős hazai emléke a feldebrői templom. E korból származik Zalavár, melyet Privina szláv uralkodó építtetett 850 körül. ## ROMANIKA A romanika világképe: a külvilág kizárása a templomtérből: a "belső fény" elsődlegessége. Térvarázslat helyett csak a lényeges jelzése: egyszerű tér kevés fénnyel: a befelé fordulás, belső "olvasás" megkönnyítésére. a külvilág "lényegtelensége" - sokféle nézet és formai megoldás a vaskosan valóságostól az eszményien kifinomult formákig. a megoldás lényegtelensége. A kora középkor történelme: a feudalizmus kialakulása és megszilárdulása. A keresztény Európa stabilizálódása. A pápai hatalom kiépülése és megerősödése. Keresztes hadjáratok. A romanika építészete: az építészeti feladatok mennyiségének megnövekedése. A római technika továbbélése, leegyszerűsítése. A tört kővel történő boltozási technika fejlődése és elterjedése. A kora francia román templomok: tér és tömeg összegező - additív - sorolása Tournus, Toulouse, St. Savin). A megvilágítás jellegzetességei. Bizánc hatása Dél-Franciaországban (Poitiers, Angoulmeme, Perigeux. A zarándok - típusú apátsági templomok (Nevers, Cluny, Vezelay, Caeni Ste. Trinite). Az angol román építészet. Román építészet Itáliában. A romanika építészete Németországban (Hirsau, Speyer, Köln). A kóruskörüljárós, kápolnakoszorús típus kifejlődése. a hazai romanika építészete: Ják, Lébény, Zsámbék. A római építészetből kifejlődő "romanika" bölcsője Nyugat-Európa két fontos területe, a német Hildesheim és környéke illetve a francia Canigon volt. A két kultúrkör építői különböző módon értelmezték az ókori Róma hagyományait és külön úton jártak azok továbbfejlesztésében.  Hildesheim már említett kora keresztény bazilikájára a tiszta, mértani tömegek és formák alkalmazása volt a jellemző, a díszítésre a tisztán metszett élek és ornamentika alkalmazása. A templomok gazdag, összetett tömegei tiszta, logikus rendben épültek egyetlen, szoborszerű kompozícióvá. A francia fejlődés ettől eltérő vonásokat mutatott. A francia Canigon Szt. Mártonnak szentelt templomát itáliai földről. Lombardiából érkezett mester építette. Minden bizonnyal ő hozta magával a boltozás római technikáját. Míg azonban az ókori Rómában hatalmas, faragott kváder kövekből épültek a boltozatok, Franciaországban ennél egyszerűbb technikát választottak. A köveket nagyjából tégla méretű, apró darabokra törték és ezekből építették fel a tereket lefedő, alacsony, nehézkes boltozatokat. A főhajót a két oldalhajótól tömzsi oszlopok választották el. A főhajó lefedését donga boltozattal oldották meg. Ennek íves felületén szinte lehetetlen volt az ablakok számára nyílást vágni. A templomtérben komor sötétség, homály, legfeljebb félhomály derengett. A romanika keresztény templomtereinek különös "üzenete" van. A tér fénytelenségét bizonnyal a lefedés és a nyílások kialakításának technikai nehézségei is magyarázták. De sötétek voltak a fa mennyezettel fedett templomok is. A templomtérben derengő félhomálynak tehát mélyebb és indokoltabb okai is voltak. A kora középkor embere ugyanis az élet értelmét nem e világon kereste: képzeletét a túlvilág ígéretes képe kötötte le. A templomtérben ezért nem igényelte a túlzott fényt, megvilágítást. A dolgok belső tulajdonságait, a jelenségek mélyebb összefüggéseit kereste, ehhez pedig elmélkedésre, a lelkét megvilágító "belső fényre" volt szüksége. A külvilág fényei inkább csak zavarták volna emelkedett gondolataiban. A romanika templomai általában három hajósak. Az oltár elé hosszú téregységet iktattak, ez volt a kórus - az éneklő papok és szerzetesek - helye. Az oltár félkör alaprajzú térbővületben - apszisban - kapott helyet. A francia kora középkori templomok kórusterét boltozott folyosóval - kóruskörüljáróval - vették körül. Utóbbiból kápolnák nyíltak. A háromhajós, keresztházas, négyezettel koronázott kóruskörüljárós, sugárkápolnás templomtípus a középkor jellegzetes keresztény templomelrendezés vált.  Hosszú ideig nagy nehézséget jelentett a templomhajók lefedése is. A félköríves római keresztboltozatok nehézkesek voltak és lapos formájuk következtében hatalmas oldalnyomást fejtettek ki. Az oldalnyomást a hosszfőfalak szélesítésével ellensúlyozták. A főfalakat aztán boltozott nyílásokkal törték át: ez teremtett térbeli kapcsolatot a fő- és mellékhajók között.  A boltozatok szerkezetének statikai működésén a boltívek alakjának módosításával próbáltak segíteni. Mindenek előtt a boltozat zárkövének magasságát emelték fel: ezzel elérték, hogy a függőleges erők növekedtek, az oldalerők valamelyest csökkentek. A széles, masszív hosszfőfalakra azonban továbbra is nagy szükség volt. Később a boltozatok éleit heveder formában megerősítették: ez lehetővé tette a közbenső felületek vékonyítását. A boltozási technika a főhajó és oldalhajó arányát is megszabta. Mivel egyenlőre csupán a négyzetes formájú boltszakaszt tudták lefedni, a főhajó egy boltozati szakaszára a mellékhajó két boltozati szakasza jutott. A romanikában szinte kizárólag ezt a "kötött" boltozati technikát alkalmazták. A hosszfőfal egyes szakaszaira - attól függően, hogy egy-egy alátámasztásra a fő- és mellékhajók illetve kizárólag a mellékhajó terhei jutottak - eltérő terhek jutottak. A kora középkori templomok belső terében ezért gyakran kétféle - pilléres és oszlopos - alátámasztás váltogatja egymást. A franciaországi Tournus St. Philibertnek szentelt háromhajós temploma (950-1010) e típus első, fontos emléke. Toulouse templomán (St. Sernin, 1060-1119) találkozunk először a boltozatokat megosztó, széles, lapos hevederek alkalmazásával. A fő-és mellékhajót elválasztó árkádsor felett megjelentek az első ikerablakok: a kettős boltozat feletti teheráthárító boltozás a nyílások méretének szerény mértékű növelését tette lehetővé. A széles falakon vágott ablakokon a fény beáramlását a fal tölcsérszerű kiszélesítésével könnyítették meg. A dél-franciaországi romanika bizánci hatásokat is mutat (Perigeux templomának központos elrendezése, a boltszakaszok kupolás fedése, 1120).  Az építési technika - a térlefedés módszerei - a 11. század során egyre tökéletesedtek. Caen Szentháromságnak szenteltelt templomán (Ste. Trinite) találkozunk először a boltszakasz "hatsüveges" osztásával, ugyanitt, a St. Etienne templomán (1130-1140) már e szerkezet kiérlelt típusát alkalmazták. A hosszfalak feletti középső boltmező boltíveinek megkettőzése a főfal terhelésének egyenletes megoszlását eredményezte, ami a főfal azonos elemekkel történő alátámasztását tette lehetővé: a belső terek - a főhajó és a mellékhajók térkapcsolata - ezzel egységesebbé vált . A brit szigeteken a romanika egyik legfontosabb emléke Durham székesegyháza 1100-ból. A templom a kontinens román emlékeivel szemben fontos újítást is mutat. A boltozatok nehézkes bordáit Angliában helyettesítették először keskeny, szépen profilírozott bordákkal. A belső tér sodrását, a térrészek ritmusát a bordák alkalmazása jelentősen fokozta.  Itáliában az ókori római építészet hagyományai élénkebben éltek tovább, mint a szomszédos országokban. A romanika itt lényegében összekötő kapoccsá vált az antik Róma és a reneszánsz építészete között. Firenze nyolcszög alaprajzú keresztelő kápolnáját, a dómmal szemközt álló Baptisterium (11. század) az elkövetkező évszázadban antik alkotásnak tartották. E tévedés alig lehetett véletlen, hiszen a keresztelő kápolna belső terét a Pantheonhoz hasonló térhatású kolostor boltozattal fedték le. A kápolna homlokzatának kő intarziája - egy síkban beépített, gondosan összecsiszolt, különböző színű kövekből kialakított felületburkolat - ugyancsak római mintára épült. A sík homlokfelületek az épület tömbszerűségét fokozzák, az ókeresztény és bizánci példákkal ellentétben az erőátadást jelképezik, szemben előbbiek "anyagtalanító" törekvéseivel. Hasonló szerkesztési elveket vélünk felfedezni Pisa híres székesegyházán [**(54. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/54ab.GIF), [**(15. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/15k.gif) (templom, campanile és baptisterium, 1118). Ennek fő homlokzatát - igen hasonlóan a harangtorony ("pisai ferde torony") hengerpalástjához - hímzésszerű, csipkés architektúra borítja. Ez a hatás az oszlopokból és ívekből összeszőtt, törpegalériák egymás fölé építésével jött létre. Hasonló jellegzetességeket mutat a veronai St. Zeno, a modenai és monreali székesegyház, a milanói S. Ambrogio és a paviai St. Michele temploma is. E templomok egzotikus sokszínűségében egyformán kimutatható az ókori Róma, Bizánc és az iszlám művészet hatása. Németországban a korai romanika nyomdokain fejlődött tovább a kor templomépítészete. Legkorábbi emléke e kornak a hirsaui Szent Péter-Pál templom és a speyeri székesegyház **[(55. ábra)](http://arc.sze.hu/eptortea/55ab.GIF)**. Utóbbi változatos tömegét nagy méretű négyezeti tornyok és kör alaprajzú lépcsőtornyok gazdagítják. A hatalmas templom hosszhajóit két széles kereszthajó és kettős szentély gazdagítja.  Magyarország kora középkori építészete emlékekben igen gazdag volt. A templomok nagy része azonban nem, vagy csak romokban maradt fenn. Ismeretes Szent István királyunk törvénye, melyben elrendelte, hogy minden tíz község építsen templomot magának. Ezen túl a betelepített szerzetes rendek és a főurak (kegyurak) is nagy számban emeltek templomokat, nemzeti monostorokat. A román stílus jellegzetes elemeit a nyugatról érkező építőmesterek és szerzetesek ismertették meg a magyarokkal. Az európai stílus igen rövid idő alatt gyökeret vert hazánkban és önálló "nemzeti" stílussá vált. Az apró falusi templomok csak részleteikben maradtak fenn. Bélapátfalva [**(56. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/56ab.GIF) torony nélküli temploma francia hatásokat mutat. A jáki [**(16. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/16k.gif) és lébényi [**(17. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/17k.gif), [**(57. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/57ab.GIF) nemzeti monostorok az észak-olaszországi lombard építészet közvetlen befolyásáról tanúskodnak. E hazai templomtípus kéttornyos, háromhajós felépítésű, keresztház nélkül épült. A fő- és mellékhajókat félkör alaprajzú apszisok zárják. A kettős torony az épület tömegébe épült bele, lehetővé téve az alaprajz és a tömeg összefogott, tömör és gazdaságos megformálást. A bejárat tölcséres kialakítású, a díszítések a lombard építészet antikos hagyományait követik. A külső főfalakat római mintára hatalmas kváderkövekből állították össze, a szobrászati elemek e felületekben, domborműszerűen (relief) jelentkeznek. A romanika legjobb magyar emlékei az európai építészet élvonalába tartoznak. ## GÓTIKA _A késő középkor világképe: a túlvilág átélésének igénye. Az érzékelés feltételeinek megteremtése, az illúzió valós élménnyé válása. Világkép és a kétrétegű külső tömeg- és belső térszerkezet megteremtése. Az emelkedés megmodellezése: a túlvilág "valósága". A gótika építészete: a gótika megszületése Ile de France-ban: Cluny, Saint-Denis, Suger apát tevékenysége. A gótikus katedrális felépítése. Gótika, a klasszikustól merében eltérő, "másfajta" európai építészet. A francia gótikus katedrálisok: Párizs, Notre Dame, Chartres, Rheims, Amiens. Francia típusú gótika Németországban: Köln. a gótika Itáliában. Az angol gótika stílusperiódusai. a német gótika. Közép-Európa gótikus építészetének sajátos vonásai._  A romanika fejlődése során egy sor fontos építészeti újítás született, melyeknek az volt a célja, hogy az alkalmazott épületszerkezetek gazdaságosabban és könnyebben legyenek megvalósíthatóak és az épületek tartószerkezetei megfelelő állékonysággal rendelkezzenek. Ilyen szakmai újítás volt a boltozatok ívének megemelése, előbb nyújtott fél-elipszis, majd csúcsíves formában. Az építőmesterek felfedezték, hogy minél meredekebb a boltozat, annál csekélyebb oldalnyomása, ez pedig nagyban növeli a szerkezetek állékonyságát. Angliában rájöttek arra, hogy a széles, nehézkes hevederívek könnyű bordákkal helyettesíthetők. Ügyes szerkesztés esetén az oszlopokból, bordákból önmagában is megfelelően állékony szerkezeti váz készíthető, melyet aztán vékony kő lapokkal lehet lefedni. Végül pedig a hosszfőfalak szélességének csökkentésére is találtak megoldást. A falakat szakaszokra bontották és az erő vonalával állították szembe őket. Így jöttek létre a támpillérek, majd a támpilléreket levegősebbé tették azzal, hogy a súlyos faltestet pilléres-támíves térbeli "rácsszerkezettel" helyettesítették. Az elmondottakat korábban egytől egyig a gótika felfedezésének tekintették, és valóban: a gótika nem jöhetett volna létre ezek nélkül az ismeretek nélkül. A lehetőség azonban még nem valóság. Sokáig hiányzott az alkotó elme, aki ezekből az új lehetőségekből képes új stílust kovácsolni. A gótika megálmodója egy francia pap, a Saint-Denisben működő Suger apát volt. Suger apát nem volt sem építész, sem építőmester. A király tanácsadója volt, aki azt a feladatot kapta, hogy tanácsaival segítse a királyok temetkezésére szolgáló románkori templom átalakítását. Előbb a szentély átalakításába kezdett bele. Elképzelése egészen újszerű volt: a templomtérből száműzte a vastag főfalakat és a kóruskörüljárós, kápolnakoszorús szentélyrészt kő oszlopokból és bordákból álló, vázas szerkezettel helyettesítette. Meglepően egységes és jól átlátható térforma jött létre, melynek gazdagságát tovább növelte, hogy a teret plasztikusan megformált rácshálóval - kőpillérek, csúcsíves boltozatok - térrétegekre bontotta. A saint-denisi építkezés sokáig elhúzódott, de az új módszereknek hamarosan híre ment. A párizsi Notre Dame [**(58. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/58ab.GIF), [**(18. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/18k.gif) templomot 1163-ban a Suger apát által kimódolt új szemléletű szerkesztés felhasználásával kezdték építeni. Öthajós bazilika épült Párizs történeti központjában, a Szajna partján, hosszan elnyúló szentéllyel, kóruskörüljáróval és kápolnakoszorúval. A Notre Dame a gótikus templomtípus első teljes körű - koránt sem teljesen kiérlelt - megoldása, amely magán hordja a romanika egy sor sajátos jellegzetességét is. A templomteret még kötött boltozat fedi: a főhajó egy csúcsíves keresztboltozatára két-két boltozott mellékhajó mező jut. E széles, sötét zóna homályossá és sötétté teszi a templombelsőt. A mellékhajók fél-nyereg lefedése nagy magasságban megakadályozta ablakok létesítését: az ide épített dekoratív oszlopgaléria csak növelte a térben uralkodó talányos félhomályt. A boltozatok oldalnyomásának felvételére is csak később építettek a külső falsík elé támpilléreket: az épület szerkesztése így nehézkes és kevéssé gazdaságos. A homlokzaton sem érvényesül még a gótika felfelé törekvése: a klasszikus, raszteres - hálós - homlokzati rendszer és a sisak nélküli tornyok a romanika építészetének jellegét mutatják. A franciaországi Chartresben épített székesegyház is több ütemben épült: az épületet tűz pusztította, többször áttervezték és egyes részeit újra építették. Végleges formájában háromhajós, kereszthajós gótikus bazilika, karcsú, magas kővázas szerkezettel, támíves, csipkés épülettömeggel és homlokzatokkal. A belső tér jól átlátható egységét egy újfajta boltozási mód - a téglalap formájú boltszakaszok fölé építhető gótikus keresztboltozatok rendszere - szolgálja. A vázas szerkesztés és a támívek alkalmazása [**(59. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/59ab.GIF) hatalmas üvegfelületek létesítését tette lehetővé az alátámasztások - pillérek és oszlopok - közötti falmezőkben. Ezeket a felületeket színes ólomüveg ablakokkal töltötték ki. Az erősebb fényhatásnak kitett déli oldalon vörös, a csekélyebb fényhatású északi oldalon kék színű üveget alkalmaztak. Az üvegfelületek ragyogása tovább vékonyítja az alátámasztó pillérek látványát: ezek méretei még karcsúbbnak tűnnek, mint a valóság. A teljes szerkezet ezzel még merészebbnek és légiesebbnek tűnik. Különös szerencse, hogy Chartresben a 166 középkori üvegablak eredeti színeit és formáját őrizve maradt fenn.  Reims város gótikus székesegyháza a típus egyik kiemelkedő, érett alkotása. Itt már lemondtak a kettős - pilléres és oszlopos - alátámasztásokról és a teret egységesen karcsú kőoszlopokkal támasztották alá. A szerkezetek eleganciáját tovább növelte, hogy a csúcsívekből és körökből összeszerkesztett kőrács - mérmű - egyes elemeit már nem önálló keretekből rakták össze, hanem együtt faragták ki kőből. Alátámasztás és térelhatárolás így egyetlen, egymástól el nem választható, egységes - monolit - vázzá ízesült, ezzel a térforma teljesen nyitottá vált. A főhajó körül körbefutó mellékhajók levegőjét az ólomüveg ablakokon behatoló fény gyorsan "megszínezi": a főhajó és a külvilág között így sejtelmes átmeneti térsáv alakult ki. Ugyanez történik a templom külső oldalán is: itt a támpillérek, támívek és a tölcséresedő ablakok nyílásaiban "torlódik össze" a levegő. A sejtelmes átmeneti zóna így az épület körül is kialakul. A látvány teljessé az teszi, hogy kívül-belül egy, a szerkezetből kirajzolódó, monumentális térrács választja el a fő teret az átmeneti sávtól. Az üvegablakok ugyanakkor áttetszőek, de át nem láthatóak: a külső-belső látványt így nem hagyják érvényesülni. Mindehhez hozzájön még a belső tér szokatlan és egyre növekvő magassága. Mindez a külvilágtól elzárt, öntörvényű, saját belső világot hoz létre és meggyőző erővel jeleníti meg a kor jellegzetes világképét. A magas gótikus ívek felfelé sodrása szinte megemeli a térben állót és a túlvilág messze távlatait sejteti meg előtte.  A francia gótikus katedrálisok típuskörébe tartozik a németországi Köln (1248-tól) katedrálisa [**(60. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/60ab.GIF), [**(19. kép**](http://arc.sze.hu/eptortea/19k.gif), **[20. kép)](http://arc.sze.hu/eptortea/20k.gif)**, melyet az eredeti tervek szerint csupán a múlt században fejeztek be. Hasonló hatású a híres elszász-lotharingiai Strassburg székesegyháza [**(61. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/61ab.GIF). Amiens székesegyházának (1221-1269) középhajója 42,5 méter magas, messze túlhaladja a korábbi francia templomok méreteit is.  A gótikus térszerkesztés kiteljesedése az egyhajós királyi templom, a párizsi Sainte-Chapelle [**(62. ábra),**](http://arc.sze.hu/eptortea/62ab.GIF) [**(21. kép**](http://arc.sze.hu/eptortea/21k.gif), [**22. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/22k.gif). A fény varázsa itt még erőteljesebben hat, mint a több hajós terekben. A magasba törő szerkezet szinte feloldódik a beáramló, színes fényben és sejtelmes térköpennyé formálja a templom külső falait. Különleges gótikus templomokat is találunk Franciaországban. Albi gótikus székesegyháza várszerű építmény [**(63. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/63ab.GIF) markáns, kör alaprajzú lépcsőtornyokkal. "Isten erődje", vélték a helybeliek. A szigorú, tömeges épület a romanika továbbélő hatásáról tanúskodik. Az itáliai gótika kevésbé drámai hangulatú: belső tereinek arányai és díszítése a derűsebb és nyíltabb antik Róma építészeti szemléletének továbbélését bizonyítják. Firenzében ekkor épül a Sta. Croce [**(64. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/64ab.GIF) és a Sta. Maria Novella **[(65. ábra)](http://arc.sze.hu/eptortea/65ab.GIF)** gótikus temploma és a hatalmas, tornyos városháza, a Palazzo Vecchio (1298). Velence gótikája dekoratívabb, a kelet építészetének hatását tükrözi (Palazzo Ducale) **[(66. ábra)](http://arc.sze.hu/eptortea/66ab.GIF)**. Az angol gótikában három különböző, jellegzetes stílusirányzat különböztethető meg. Az "Early English" emléke Canterbury hatalmas, két keresztházas székesegyháza [**(23. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/23k.gif). A "korai" stílus még számtalan, a romanikára jellemző stílusjegyet is megőrzött. A "Decorated Styl" a gótikus vázszerkezetet egyetlen bonyolult térbeli szerkezetté - növényi ornamentikává - fejleszti. A sudár kőoszlopok, bonyolult hálóboltozatok szinte természeti képpé formálódnak, sajátos rajzuk, a vonalak sűrű hálója körülvonja és beborítja a templomba lépőt. Ilyen stílusban épült Exeter (1280-1290) és York (1361-től) székesegyháza. A Perpedicular - derékszögű - stílus a függőleges - "kemény" - vonalazást részesíti előnyben. Gloucester katedrálisa, a Westminster székesegyház, a cambridgei King's College [**(67. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/67ab.GIF) a derékszögű stílus legfontosabb angliai emléke. A német nyelvterületen a 14. századra alakul ki a gótika jellegzetes, helyi építészete. A német gótikára jellemző a bazilikális térfelépítés elvetése. A templom hajóit egyforma magasra építik, a csarnokok megfelelő megvilágítását a hatalmas, mérműves ablakokon beömlő fény és a szerkezetek csekély méretei biztosítják. Ilyen csarnoktemplom Schwäbisch-Gmünd Szent Kereszt temploma, vagy Annaberg kéthajós hegyi temploma Stájerországban. A német gótika fejlődésében a népes Parler család is nagy szerepet játszott: fő művük a prágai Szent Vitus templom [**(24. kép**](http://arc.sze.hu/eptortea/24k.gif), [**25. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/25k.gif). Tanítványaik építik Landshut templomát és a salzburgi ferences templomot. Bécs környékén külön gótikus templomépítő műhely alakult ki, melynek alkotásai közé tartoznak Sopron gótikus templomépületei is **[(68. ábra)](http://arc.sze.hu/eptortea/68ab.GIF)**. A gótikus építészet világi alkotásai közül is nem egy fennmaradt. Ezek az épületek - városházák, posztócsarnokok, paloták és várak - már szilárd anyagból épültek. A gótikus boltozás elveit a faszerkezetekre is átvitték: ennek kiemelkedően fontos emlékei az angliai várak lovagtermei. Fa boltozat fedi a prágai Hradzsin Ulászló-termét is (1477). A gótika jelentős magyar emléke Zsigmond király budai palotája (1387-1437). Az egyházi építészet jelentős alkotásai közül a kassai dómot emeljük ki. Magyarországon igen elterjedt az egyhajós, csillag- vagy hálóboltozattal fedett "teremtemplom" típusa is (Nyírbátor, ref. templom, 1484, Szeged, Alsóvárosi plébániatemplom) [**(26. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/26k.gif). A polgári gótika emlékeit Buda és Sopron polgárházai őrzik. A török támadás illetve tűzvészek során rombadőlt házak maradványait a későbbi épületekbe beleépítették és csak korunk műemlékvédelme bontotta ki azokat. A gótikus lakóházak díszei közé tartoztak az emeleti lakószobák hatalmas, kőkeretes ablakai és a kapubejárók ülőfülkéi. ## RENESZÁNSZ A reneszánsz korának világnézete: az újjászületés igaz története. A gazdasági és társadalmi fejlődés szétfeszíti a középkor világát. Visszatalálás az ókori Róma kultúrájához. Polgári fejlődés Firenzében, "jog"-hézag, az antik minta: a római jog és társadalmi - kulturális hátterének feltárása. A görög ókor felfedezése, görög kapcsolatok. Az antik filozófia és építészet átértékelése. Arányelmélet, az öntörvényű tér és a perspektíva: a tér megismerése, tudatos térben való gondolkodás. A reneszánsz megszületése Itáliában. Filippo Brunelleschi (Firenze, Dóm-kupola, S.Lorenzo, Capella Pazzi), a firenzei palota (Bartalemeo). Alberti építészete és elméleti munkássága (Palazzo Rucellai, St. Maria Novella, Mantova, St. Andrea). A 16. század reneszánsz építészete: Donato Bramante, Michelangelo Buonarotti (S.Pietro, Piazza di Campidoglio). Akadémikus építészet: Vignola. Az Il Gesu újításai (Porta). Manierizmus: Andrea Palladio elméleti és építészeti munkássága. A reneszánsz Franciaországban. Észak-Európa a reneszánsz korában. A reneszánsz erődítés: Győr. _ Az újjászületés eszméjét - a 15-16. század nagy hatású kulturális-művészeti mozgalmát - eltérően a szokásos magyarázatoktól - első sorban nem a múltba való ösztönös visszavágyódás keltette életre. A művészet és tudomány nagy változásait a kor gazdasági fejlődése és az ezzel járó társadalmi haladás magyarázza.  A reneszánsz eszméje az itáliai Firenzében született  [**(27. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/27k.gif). Firenze messze megelőzte az európai fejlődést és kiinduló pontjává vált az újkor gazdasági, társadalmi és művészeti haladásnak. Mi is történt Firenzében a 14. században, amely aztán szétfeszítette a középkor egész világát? Az itáliai városban a 12. században gyors fejlődésnek indult a textilipar. A 14. században már kétszáz vállalkozót tartottak számon a városban, ezek megközelítőleg harmincezer munkást foglalkoztattak. Európa más részein egy-egy kézműves csupán néhány szakembert foglalkoztatott: munkájukat könnyen elirányította és maga is derekasan kivette a részét a termelésből. Firenze sikeres vállalkozóinak erre nem futatta idejükből. A hatalmas termelő létszám munkájának megszervezése, irányítása, a nyersanyagok beszerzése, a termelés összehangolása és végül az eladás - ipar és kereskedelem ebben az időben még egy kézben volt - teljes embert igényelt. A jelentős méretű termelés és eladás nagy pénzforgalommal járt: ennek lebonyolítása különösen képzett, rátermett szakembereket kívánt. A pénzügyleteket egyre inkább bankok bonyolították. Kialakult a bankélet sajátos technikája, nem egyszer szükség volt pénzváltásra, kölcsönök felvételétre vagy kölcsönadásra. Mindez szabályozott módon történt és megállapodások esetén rögzítették a pénz "árának nagyságát", a kamatot is. Firenze bankjai messze földön híresek voltak, nem csoda, ha maga a római pápa is a firenzei bankokra bízta jelentős pénzvagyonának és bevételeinek kezelését. Csupán egy probléma volt: a középkor ideológusai, a skolasztika hívei - hűségesen ragaszkodva Arisztotelész elveihez - állították, hogy a piacon mindig az "igazságos árnak" kell érvényesülni. Pénz nem szülhet pénzt - vélték: tilos a haszonnal történő kereskedés és a kamatra adott kölcsön. Firenzében azonban bocsánatos bűnnek számított mindez. A "szabálytalankodók" számára a vezekelés módját is meghatározták: ez legtöbbször alapítványok tétele volt, vallási vagy szociális célra, templomok, árvaházak, iskolák építésére és fenntartására. A pénzügyi élet azonban újfajta szabályokat és törvényeket követelt. Lényegében a magántulajdon védelméről volt szó. Ennek szabályozása azonban a skolasztika művelői számára ismeretlen és példa nélkül álló feladatnak bizonyult. Jól bevált mintákra volt szükség melyeket a római jogban találták meg. A római jog előírásai azonban változatlan formában nem voltak alkalmasak a középkor új kereskedelmi és pénzügyi életének szabályozására. A jogalkotás szemléletét és szellemét kellett átvenni, ennek megértéséhez azonban többet kellett tudni az ókori Róma életéről. Megindult az írott emlékek felkutatása és elemzése. A társadalmi - kulturális környezet megismerése hozta közelebb Firenze polgárait az ókor művészetének felfedezéséhez. Ezt megismerve alakult ki, lépésről-lépésre az új és divatos eszmény, az "antik humanitás" példaképe.  Róma társadalmát és művészetét azonban aligha lehetett volna megérteni az ókori görög élet tüzetesebb megismerése nélkül. A görög-római eszmék eredetét kutatva jutottak el a firenzeiek Bizáncba. Így vált a tudomány és művészet kiinduló pontjává a 14-15. század során az ókori ideálok visszaálmodása. A korszak új elveinek igazolására antik mintákat keresett és az ókor építészeti-formai megoldásai szolgáltak alapul a megszülető új művészet számára is. A tudományok is gyors fejlődésnek indultak és a skolasztika helyett az ésszerűség - racionalizmus - vált a kutatás alapkövévé. Az antik ideál felfedezésével egy időben a kor gondolkodóinak figyelme az arányok tanulmányozása és a tér szabályosságainak felfedezése felé irányult. Megszületett a "térlátás" és a tér síkban történő perspektivikus ábrázolásának módszerét. Ennek segítségével a végtelen tér értelmezhetővé vált. A kor művészei a tér érzékelésének, bemutatásának elveit is felfedezték. A tér szabályainak megismerése, a "tértest" meghatározása, a méretek és arányok ismerete forradalmasította a képzőművészetet és az építészetet. Ami létrejött, az a reneszánsz művészet. Ahogy az újjászületés gondolata Firenzében született, úgy az új építészet is Firenzében bontott zászlót. A mozgalom első jelentős képviselője Filippo Brunelleschi (1377-1446) volt. Mindenek előtt a gótikus dóm építésének befejezésére vállalkozott. A hatalmas templom négyezetének kupoláját kellett megépítenie [**(28.kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/28k.gif) .Feladata inkább műszaki jellegű volt, ami azonban módot adott új építészeti elveinek bemutatására is. A hatalmas kupola [**(69. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/69ab.GIF) szerkezetét úgy tervezte meg, hogy szükségtelenné vált a tér teljes beállványozása. A szerkezetben fellépő gyűrűfeszültségeket használta ki: a kupola építés közben mindig megtartotta állékonyságát, így a körkörös gyűrűk falazását egyszerű függőállványról is elvégezhették Brunelleschi munkásai. Következő munkája az "ártatlanok kórháza" - a Loggia Innocenti **[(70. ábra)](http://arc.sze.hu/eptortea/70ab.GIF)**. Szabályos, négyzetes teret épített körül karcsú, oszlopos árkádsorral. Föléje tömör emeletet épített, aedikulás - oromzattal díszített, kertezett - ablakok sorával. Az épületet lépcsős lábazatra emelte és az emelet felett erőteljes koronázó párkánnyal zárt le az udvar képét. A tér arányai és az épület magassági méretei olyanok, hogy a tér egyetlen pillantással átlátható és értelmezhető: arányai és architektúrája legszebben éppen középpontjában állva érvényesül. A Loggia Innocenti - az alkalmazott antik formák ellenére - még sokat megőrzött a gótikus terek törékeny eleganciájából. Ezt bizonyítják az oszlopok arányai és a részletek finomsága. A tér szelleme azonban már tipikusan reneszánsz. A Capella Pazzi (1430-1446) kolostor udvarában épült: függőkupolával fedett központi teréhez két oldalt dongaboltozatú tér kapcsolódik. Bejárata magas, szellős oszlopcsarnok. A tér legfontosabb éleit szürkészöld kősávokkal rajzolta meg a fehér alapsíkra. Az előcsarnok következetesen római, hiszen gerendához csak oszlopot, az ívhez pedig pillért párosított. A reneszánsz építészet kiemelkedően fontos feladata volt a paloták építése. E hatalmas épületek megjelenésükkel, építészeti kialakításukkal a kor polgárának erejét és hatalmát jelképezték. Az első reneszánsz palotát, a Palazzo Medicit [**(71. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/71ab.GIF) Michelozzo di Bartalameo építette. A tömb nagyságú épület négyzet alaprajzú, a római átriumos házzal rokon, belső udvaros elrendezéssel. Földszintje erőteljes kváderezésű, emeleteit félköríves középkori ikerablakok sora tagolja. Az épületet merészen kiugró, hatalmas főpárkány koronázza. A kompozíció önálló építészeti motívumok egymás mellé illetve egymás fölé sorolásával jött létre. A későbbi időkben ezt a palotatípust fejlesztették tovább Firenzében, majd a szomszédos városokban is. Leon Battista Alberti (1404-1472), a kor egyik legkiemelkedőbb építésze és teoretikusa "műkedvelő építész" volt. Sokoldalú, művelt elme, aki egyformán járatos volt a jogban, irodalomban, nyelvtudományban és geometriában. Könyvei a festészetről, szobrászatról és az építészetről szóltak. Tíz könyve az ókor híres szakírójának, Vitruviusnak mintájára készült. Míg azonban Vitruvius inkább csak az építészet gyakorlati kérdéseivel foglakozott, addig Alberti a gyakorlati megoldásokhoz megkereste és felsorakoztatta az elméleti indokokat is. Munkája a mai napig nagy hatást gyakorol az építészet fejlődésére. Első jelentős építészeti alkotása a Palazzo Rucellai [**(72. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/72ab.GIF) (1446-1451), Firenzében épült. A tömbszerű palota rusztikus felületét sima lizénákkal - lapos falpillérekkel - tagolta. Lényegében a Colosseum homlokzatának hálós osztását ismételte meg, korszerűbb formában és szigorú arányrendszerben.  A Sta. Maria Novella [**(73. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/73ab.GIF) gótikus templomához homlokzatot épített. A színes kőberakással - intarziával - borított sík felületű homlokzat tagolását szigorú arányrendszerben tervezte meg. A tagolás négyzetek sorolásán alapszik. A középkori épület felöltöztetésével a reneszánsz zenei finomságú arányait valósította meg. A templomhomlokzat a későbbi templomok fontos példaképévé vált. A központos terű reneszánsz templom végleges típusát Guiliano da Sangallo alkotta meg a pratoi Madonna delle Carceri megépítésével [**(74. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/74ab.GIF). A templom alaprajza rövid szárú, szabályos kereszt: a függőkupolával fedett központi teret minden oldalon egy-egy dongával boltozott térbővület gazdagítja. A kupola felett magas tambur, ezen újabb kupola és laterna - hengeres felülvilágító - kapott helyet. Az épület külső tömege híven tükrözi a belső tér elrendezését. A külső-belső felületeket lapos falpillérek - lizénák - tagolják. Az olasz reneszánsszal egy időben, itáliai példára Magyarországon , Mátyás király udvarában - is kibontakozott a reneszánsz művészet. Mátyás visegrádi palotáját építtette át az új építészet stílusában, Esztergomban a gazdag, nagyhírű főpap, Bakócz építtetett függőkupolával fedett, központos terű kápolnát [**(29.kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/29k.gif). Utóbbi vörös márványból készült, térhatása egységesebb és súlyosabb, mint az itáliai előképeké. Hasonló módon épült meg Krakkóban a Zsigmond-kápolna. A tér és felületeinek ilyesfajta, egységes kezelése már az építészet újabb irányzatának első jelentkezése volt. A 16. század kiemelkedő építész egyénisége, Donato Bramante fontosabb alkotásai Rómában állnak. A Tempietto [**(75. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/75ab.GIF) Szent Péter keresztrefeszítésének helyét jelöli. Szabályos, római mintára épült körcsarnok - körperipterosz - kis méretű, tömör belső épületmaggal, szép arányú kupolával. A kis méretű épület nagy hatással volt a későbbi korok emlékmű építészetére. Szögletes kolostorudvarban áll. Eszményi tömeghatása akkor érvényesülne igazán, ha a körülötte Bramante elképzelése - kör alaprajzú, árkádos kolostorudvar - is megvalósult volna. Az építész 1505-től egészen haláláig foglalkozott a S. Pietro [**(76. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/76ab.GIF), Péter apostol vatikáni emléktemplomának - mauzóleumának - tervezésével. Hatalmas méretű, összetett, központos belső teret képzelt el, közepén függőkupolával, sarkaiban újabb kupolákkal. A tér egységét kis méretű pillérek építésével kívánta biztosítani. Elképzelése az volt, hogy a hatalmas tér már a belépés pillanatában egész nagyszerűségében, egységes formájában kibontakozzon. Az építkezés első ütemében bebizonyosodott azonban, hogy Bramante elképzelése kivitelezhetetlen. Halála után az építkezés hosszú ideig szünetelt. A St. Pietrot később Michelangelo fejezte be. A 15. század a palotaépítészetben is új eszmények megvalósítására törekedett. Ezeknek a törekvéseknek ékes példája ifj. Antonio da Sangallo palotája, melyet a Farneze családnak - a későbbi III. Pál pápának - tervezett. A palota hatalmas tömbje egyetlen tengelyre épül fel. A palota előtt széles utat építettek, az épület mögötti park pedig egészen a Tiberis folyóig vezet. A terek ilyen jellegű, mozgalmas áramlása és a település és táj bevonása az építészeti kompozícióba az elkövetkező barokk művészet fontos művészi eszközévé vált. Michelangelo Buonarotti (1475-1564) a szobrász-építész első, kiemelkedő fontosságú képviselője volt az építészettörténetben. Korának emberideálja az elmúlt századokhoz képest alaposan megváltozott. A nyugalmat és erőt árasztó polgár méltóságát a cselekvő polgár dinamikus alakja váltotta fel. Az emberideál változása az építészeti formálásban is jelentkezett. Michelangelo a kor új eszményeinek megfelelően tervezte át a Bramante által megkezdett S.Pietro épületét (1546-tól). Elődjének alaprajzát összevonta, befoglaló méreteit csökkentette. Mindvégig kitartott azonban Bramante "pogány" elképzelése, a monumentális belső tér mellett. A kupolák alátámasztására hatalmas pillérkötegeket építtetett, a templom oldalszárnyait megrövidítette. Az így létrejött építészeti tér már nem tekinthető át egyetlen pontból. Megismeréséhez mozgásra, fáradságra, "izom munkára" van szükség. A monumentális tér a térben mozogva bontakozik ki és képzeletünkben egyesül egyetlen, nagyméretű térformává. Michelangelo kivételes fontosságú, több épületből álló alkotása a Piazza di Campidoglio [**(77. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/77ab.GIF), [**(30.kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/30k.gif) (1561). Az épületegyüttes kompozíciójára a szigorú tengelyesség - axialaitás - és az állandó mozgás szükségessége jellemző. A magaslaton korában már elkezdték az építkezést: egy épület alapjai álltak már. Az építész a fő tengelyhez képest ferdén elhelyezkedő épület vonalát megtükrözte és így trapéz formájú beépítés jött létre. A kompozíció tengelyében építette fel a két emeletes szenátorok palotáját, a két oldalsó épület - múzeum és tanácsháza - egy emeletes maradt. A hosszú, lépcsős rámpán érkezőt szobor-pár fogadja a szobor-kapun átlépve tárulkozik fel maga a tér. Az épületek táguló, trapéz formájú elrendezése közelebb hozza a végcélt, a szenátorok palotáját. A tér közepét három lépcsővel lemélyítette és erre pajzsszerűen felmagasodó, mintás térburkolatot épített. A közép felé enyhén emelkedő térsík csak fokozza a teret keretező épületek monumentalitását. A tér közepén a "filozófus-császár", Marcus Aurelius lovas szobra kapott helyet.  A reneszánsz építészet utolsó szakaszában egyfajta modorosabb formálás, a manierizmus divatja hódított. Az építészeti alkotásokon megsokasodtak az akadémikus szigorúságú antik részletek. Az erőteljes hatású külső és belső homlokzatok mögött kevesebb új ötlettel, térgondolattal találkozunk. A korszak kiemelkedő alkotásai - így Giacomo Barozzi de Vignola római temploma [**(78. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/78ab.GIF), az Il Gesu [**(79. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/79ab.GIF) (1568-tól) - már a közeledő barokk mintaképei. A korszak nagy hatású személyisége, Giacomo Palladio (1508-1580) egyformán példát adott a kialakuló barokk és az azt követő klasszicizmus historizáló építészei számára. Épületeire a szigorú axialaitás - tengelyre felépített kompozíció - és a mozgást követő szervezés jellemző. Palladio legnagyobb hatású, szép épülete a La Rotonda (1550-től). A kereszt alaprajzú épület kereszt- és hossztengelyére is szimmetrikus. Magas lábazati emeleten áll, négy oldalán pofafalak között egy-egy reprezentatív külső lépcső vezet az oszlopos, oromzatos előcsarnokba (portikusz). Az oszlopos előcsarnokok rendeltetése a mozgalmas átvezetés a természetből a kupolával fedett központi térbe illetve ellenkező irányban a villát körülvevő szép parkba. A reneszánsz velencei példái - S. Giorgio Maggiore [**(80. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/80ab.GIF) (1566-tól) Palladio különös téralkotása. Központi teréből áttört falon, karcsú oszlopok között íves záródású újabb tér képe sejlik fel. A velencei reneszánsz más alkotásai a firenzei példák mellett keleties gazdagságot mutatnak. A reneszánsz építészet a szomszéd országokban az erős helyi hatások nyomán jellegzetes helyi karaktert nyert. A franciaországi reneszánsz kastélyok festői tömegelrendezése és mesés tetőzete középkori hagyományokat idéz (Blois, Chambord). Németalföld és Észak-Németország reneszánsz építészetét az ötvösművesség jegyeivel gazdagították. A késő reneszánsz három részre osztott Magyarországán említésre méltó építési tevékenység alig folyt. A reneszánsz korai emlékei elpusztultak, a késő reneszánsz vívmányai a kora barokk építészet keretei között érvényesültek (Győr és Sopron árkádos belső udvarai). A reneszánsz kor emlékei a szabályos, sokszög alaprajzú "katona-városok" és az új-olasz bástyákkal körbevett középkori települések (Győr reneszánsz védőműveit olasz építészek és fundátorok építették.) ## BAROKK A barokk korának világképe: a tudomány csillagórája a 17. században. Az okság elmélete a természettudományokban és a filozófiában. A világ, mint egyetlen hatalmas mechanizmus. Végtelen tér, folyamatos mozgás, fogaskerék-elv. Abszolutizmus és ellenreformáció, Az építészet kiindulása: a város, mint építészeti kompozíció. Róma átalakítása: Piazza Popolo, S. Pietro térbeli felépítése. A perspektíva és a végtelen a városképben. A barokk templom kialakulása: Borromini (S. Carlo alle Quatro Fontane, S. Ivo della Sapienza. Cortona: Sta. Maria dela Pace, Firenze, Pal. Pitti. Andrea Pozzo, Guarino Guarini. A barokk építészet fő kompozíciós elvei összehasonlítva a reneszánsz építészettel. A francia barokk. Barokk építészet délen és északon: Németország, Ausztria, Csehország, Magyarország. _ A barokkot még napjainkban is a reprezentáció és pompa művészetének tartják, amely a feudalizmus utolsó szakaszában, az abszolutizmus és ellenreformáció korában bontakozott ki és minden eszközével a maradi ideológia és korszerűtlen társadalom fennmaradását szolgálta. A barokk ilyen jellegű értelmezése azonban igaztalan és hamis. A barokk több volt, mint az építészet öncélú közjátéka, az "elfelejtett" klasszikus formák eltorzítása. Igazi jelentőségét a tudomány történetébe ágyazva érthetjük meg.  Természetesen nem tagadható, hogy a barokk művészet egyik leghűségesebb, legjobb pártfogója az ellenreformáció volt. A minden áron történő meggyőzés, széles gesztusok, színpadi hatás szorosan összefüggött az ellenreformáció céljaival és módszereivel. A stílus bonyolultsága, sodró lendülete, a szenvedélyes rábeszélés igénye és váratlan, meglepő hatásai jól szolgálták a feudális életforma fenntartását és a katolikus egyháztól elpártolt, református hívek visszahódítását. A festészet, szobrászat, berendező művészet, parktervezés, életvitel és a színház formálói szívesen bocsátották tehetségüket az építészek és gazdag főúri megbízóik szolgálatába. A barokk világkép azonban ennél többről tanúskodik. A 17. század a tudományok tüneményes felfutását hozta magával. A korszak az emberiség valóságos "csillagórája" volt. Előbb az alaptudományok - matematika és mechanika - indultak fejlődésnek. Felfedezték a föld légkörét és az elektromosságot. Foglalkoztak a mágnesességgel és a hő-jelenségekkel. Az optikai kutatások hatalmas léptekkel haladtak előre. De az élő természet - biológia, zoológia, anatómia - kutatása is meggyorsult. Tisztázódtak az égitestek mozgásával kapcsolatos kételyek: a világmindenség természetes rendje világossá vált a kutatók előtt. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a világ egyetlen, összefüggő, nagy rendszer, melynek apróbb - nagyobb alkotó elemeit a szigorú okság tartja tökéletes egységben. Új világkép született, mely szerint a világ egyetlen hatalmas gépezet, melynek jelenségei a fogaskerekekhez hasonlóan kapcsolódnak egymásba. Minden mindennel összefügg - vélték -, minden jelenség alá- vagy fölérendeltje egy másiknak. E szigorú rend, a dolgok egymásrautaltsága megismerhető, állították a tudósok és a művészet képviselői mindezt nagy igyekezettel formálták művészeti képpé. A mozgó, zakatoló világmindenség bemutatására azonban a reneszánsz művészeti eszközei aligha bizonyultak alkalmasnak. A reneszánsz kiegyensúlyozott, statikus "állóképet" rajzolt a világról. A barokk mozgásában az egyes jelenségeket "filmszerűen" összekapcsolva kívánta ábrázolni az univerzumot. Ehhez a reneszánsztól eltérő művészeti eszközökre volt szükség.  A reneszánsz az önmagukban egységes építészeti motívumok egymás mellé illesztésével, egymás mellé rendelésével építette fel az építészeti kompozíciót. A barokk legfontosabb alkotó elve az alá- és fölérendelés. A reneszánsz az emberhez mérte az épületeket, a barokk a méretek mindenek feletti, soha nem látott fokozására törekedett. A reneszánsz tér áttekinthető, felépítésének elvei világosak és következetesek: a térbe lépve pillanatok alatt felfoghatók a tér szerkesztésének módszerei. A barokk tér talányos: a térbe lépve csupán egyes részletei tárulnak fel. Más motívumai csak sejthetőek: szívesen él az illúzió - érzéki csalódás - módszereivel. A reneszánsz teret egyetlen ponton állva átláthatjuk, a barokk tér csak a térben mozogva tárul fel. A reneszánsz kompozíció statikus, a barokk dinamikus. A reneszánsz építészetben jól elválaszthatóan jelenik meg egymás mellett az alapfal és az arra helyezett kép. A barokk összemossa a határokat az épített architektúra, a festett építészet, a szobrászat és épületplasztika között. Valóság és képzelet, e világ és túlvilág határai egymásba mosódnak. Mindezek az elvek magában a városrendezésben is világosan kimutathatóak. A barokk Rómában született. A római birodalom egykor hatalmas városa, a pápák székhelye, a 16. században falusias képet mutatott. Hogy ezen változtassanak, a város fontos pontjain egy-egy, Egyiptomból hozott, nagyméretű gránit obeliszket állítottak fel. A cél az volt, hogy ezeket a csuklópontokat hangsúlyos főtengelyekkel, sugárutakkal kössék össze és ezzel világos, ugyanakkor mozgalmas új szerkezetet adjanak a településnek. Így jelölték meg a S. Pietro előtti teret, a Via Sistinát és a Piazza Popolót is. Utóbbi máig Róma egyik kapuja. Fő motívuma az ovális tér közepén álló obeliszk. Innen hármas sugárút fut a város irányában. A középső utat mindkét oldalára egy-egy kupolás templomépületet emeltek, ezzel jelezték a hely fontosságát és "kapu-szerepét" hangsúlyozták. A S. Pietro előtti területet is a barokk városépítészet elvei szerint rendezték. A tér végleges formáját Lorenzo Bernini (1598-1680) alkotta meg. [**(31. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/31k.gif). Tervei életében csupán részleteiben valósultak meg, de rajzainak figyelembevételével a kompozíciót később befejezték. Bernini egyetlen, hatalmas tengelyt jelölt ki, melynek végpontjában a S. Pietro homlokzata áll. A Michelangelo tervezte központos épületet Carlo Maderno tervei szerint nem túl szerencsésen toldották meg: az új homlokzat nagyobb részt eltakarta a templom kupoláját és túlzott léptékű homlokzata megtörte a tér arányait. Bernini kitárt karú óriást formázó kompozíciót tervezett [**(81. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/81ab.GIF). Az óriás koronája a S. Pietro kupolája, karjai pedig az ellipszis formájú teret keretező oszlopsor - fedett kolonádok -, mely ölelő mozdulattal fogadja magához a téren gyülekező megközelítően százezer embert. A Szent Péter térre sugárúton (Via della Concilazzione) érkeznek a hívők. Kettős kapuzatszerű épületpáron keresztül szélesedő oldalfalú térre lépnek (Rosticucci), majd ellipszis alakú, hatalmas téren haladnak keresztül (Obliqua). A Maderno-féle főhomlokzat előtt újabb, kisebb méretű, trapéz formájú tér következik. A térsoron áthaladva egy sor optikai csalódás éri a látogatót: a szélesedő térfalak közelebb hozzák a S.Pietro főhomlokzatát, a fekvő ellipszis alakú teret pedig gondolatban körré alakítjuk át és így meglepedve tapasztaljuk, hogy gyorsabban haladunk át rajta, mint ahogy számítottunk rá. Bernini másik, kisebb méretű alkotása a S. Andrea al Quirinale. Alaprajza ugyancsak hosszirányban elnyújtott elipszis [**(82. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/82ab.gif)**.** A római barokk másik művészóriása Francesco Borromini (1599-1667) volt. Bernini lehiggadt, klasszicizáló modorával szemben a szenvedélyes, kiszámíthatatlan és rögtönzésre hajlamos építész típusát képviselte. A S.Carlo alle Quatro Fontane mozgalmas tömeg- és térformáját szoborszerű, homorú-domború felületekből, hullámzó síkokból komponált homlokzatának és ellipszisekből szerkesztett, gazdag belső terének köszönheti. Az ugyancsak Rómában épült S. Ivo della Sapienza hosszanti belső udvart zár le. Homlokzatának alsó sávja homorú felületű, felette mozgalmas, domború tambur és golyvázott oszlopsorral díszített laterna képez ellenpontot. Belső terének kupolafedését csillagokkal díszítette és szálló angyalokkal népesítette be.  A barokk szívesen alkalmazta a központi térből hosszanti irányultságot adó elipszis alaprajzot. A templomok másik alaptípusa továbbra is a hosszanti templomtér maradt. Ennek első példája még a reneszánszban keletkezett Rómában. Az Il Gesu (1568-tól) építését Giacomo Barozzi da Vignola (1507-1573) kezdte, homlokzata Giacomo della Porta (1539-1602) alkotása [**(83. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/83ab.GIF) (1575-től). Vignola Alberti mintájára a három hajós keresztény templom típusát egy hajós, monumentális, dongával fedett templomtérre módosította, ahol a mellékhajók szerepét a főhajót kísérő kápolnák sora vette át. A szentély előtti négyezet fölé magas, tamburos, laternás kupolát épített. A térben így világosan érvényesül a motívumok egymás alá- és fölérendelése. Hasonló elveket alkalmazott a homlokzatot tervező építész, Giacomo della Porta is. Az Il Gesu homlokzatának gyújtópontja a templom középtengelyében elhelyezkedő bejárat, melynek motívuma ismétlődik - igaz, egyre fokozódó méretekkel - a homlokzat teljes felületén. Az "Il Gesu-típusu" barokk templom hosszú századokon át szolgált mintaképül Európa minden részén a római katolikus templomok építéséhez. A barokk építészek nagy leleményességgel kísérleteztek a terek lefedésével is. Különösen érdekesek a torinoi Guarino Guarini sajátos templomépületei - közöttük a St. Lorenzo [**(84. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/84ab.GIF) (1628-29). A papból, fizikusból és matematikusból lett építész a központi terek különös elrendezésével kísérletezett, görbe-vonalú térbeli íveinek bonyolult rendszere a gótika szerkesztett rendjét idézi.  Franciaországban a Chateau de Maisons kastélyépületét (1642-1646) Francois Mansart (1598-1666) építette. A zárt, belső udvaros vár helyett nyitott, "U" alaprajzú, gazdagon díszített várkastélyt tervezett. A kastély fő helyiségei egyszer a település, máskor a park felé néznek: a bejárat felé hármas út vezet, mely a kastélypark hármas útrendszerében folytatódik. Az útak végén fasorok szűkítik le a kilátást. A tengelybe elhelyezett távoli templom képe a végtelen érzését kelti. Hasonló elrendezésű, de méreteiben sokszorta nagyobb a francia királyi kastély Versailles, melynek építkezését Louis Levau (1612-1670) után Jules Hardoin-Mansart (1646-1708) fejezett be. A kastélyépítészet fejlődésének jelentős emlékeit találjuk a szomszédos Ausztriában is. Nem egy fontos kastély magyar földön valósult meg, osztrák építészek tervei alapján. Johan Lucas von Hildebrandt (1668-1745) 1702-ben a ráckevei Savoyai - kastélyt építette. Fő műve a bécsi Belvedere (1721-1723) **[(85. ábra)](http://arc.sze.hu/eptortea/85ab.GIF)** pavilonos - szabadon álló épületekből álló - festői együttese. A Felső-Belvedere gazdag tetőfelépítményei török táborra emlékeztetnek. Az alacsony előcsarnokból széles lépcső vezet az emeleti díszterembe. A lépcső fordulójában lámpást tartó angyalkák fordítják át a tekintetet a végcél, a pompás díszterem bejáratának irányába. A 17. században Csehország az ellenreformáció egyik fontos európai központjává vált. A nagy számú és jelentős méretű építészeti feladat megoldására sajátos, helyi iskola vállalkozott, melynek vezetője a Dientzenhofer - család tagjai voltak. Számtalan kisebb-nagyobb templomot építettek Prágában és környékén. Közülük a legmonumentálisabb a Szent Miklós templom [**(86. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/86ab.GIF), átlós irányú pilléreivel, egymásba kapaszkodó, gazdag boltozataival (1703, Christoph von Dientzenhofer, 1655-1722).  A német barokk legnagyobb egyénisége Balthasar Neumann (1687-1753) a csehországi barokk vívmányait fejlesztette tovább. Alkotásai közül is kiemelkedik a würzburgi érseki kastély hatalmas lépcsőháza [**(32. kép**](http://arc.sze.hu/eptortea/32k.gif), [**33. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/33k.gif). A barokk építész a lépcső motívumából a mozgás és emelkedés szépségét emeli ki és jeleníti meg a lépcsőház monumentális terében. Balthasar Neumann újszerű térkapcsolatokkal is kísérletezett. Vierzehnheiligen (1743-tól) búcsújáró templomának alaprajza ellipszisek kombinációjából jött létre. A tér "szerkesztettségét" mégis alig érezzük: tekintetünket inkább a formák egymásba mosódó motívumai, a tér folyamatos átalakulása, lüktetése, a lefedés talányos mozgalmassága köti le. Az ellipszisből kiinduló térszerkesztés bonyolult térgörbék és érzésvonalak változatos kompozícióját varázsolja elénk, nagyon hasonlóan a gótika késői téremlékeihez. A magyarországi barokk építészet legkorábbi emlékei (Nagyszombat) az olasz barokk építészet közvetlen hatását tükrözik. A 17. században az osztrák és bajor építészet befolyásolta az építészet alakulását. Olasz és német-osztrák mintákból kiindulva teremtett helyi iskolát Wittwer Márton. Legjelentősebb alkotása a karmeliták győri együttese, melynek mintájára a Dunántúlon, Stájerországban és Alsó-Ausztriában számos jelentős templomépületet emeltek. A 18. század során a kastélyépítészet is megélénkült. A példát a már említett osztrák építészek hazánkban felépített kastélyépületei adták, melyekből idővel sajátos "magyar" kastélytípus - un. Grassalkovich"- típus - fejlődött ki (Nagytétény, Gács). A magyar kastélyok szélesebbek, alacsonyabbak, ablaktengelyeik tágasabbak: közép-rizalitukat legtöbbször magas kupola fedi. A barokk építészet jellegzetes, késői periódusa, a rokokó. Fő jellegzetessége a számtalan, finoman formált szobrászati motívum, a homlokzatok keretes tagolása és a tömegek lágy körvonalú megformálása. E stílus inkább az épületbelsőkben jelentkezett, de vidéki városaink polgárházain is megtaláljuk jellegzetességeit (Győr, Esztergom, Sopron) [**(87. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/87ab.GIF). A barokk utolsó periódusa a klasszicizáló késő barokk ("copf"). Az 1700-as évek legvégén az épületek mozgalmassága meghiggadt, a festői barokk részletek helyét egyre inkább az ókori építészetből és a reneszánszból átvett, szigorúbb formák vették át. A párizsi Louvre keleti homlokzatának átalakítása már a klasszicizmus szellemében történt, oszlopráccsal kiegészített geometrikus tömegformával. Római hatást mutat a szombathelyi székesegyház (1791-1797), Hefele Menyhért alkotása. ## A 19. SZÁZAD ÉPÍTÉSZETE Az építészet periódusai, a fejlődés ellenpontjai: - 1. klasszicizáló későbarokk - forradalmi klasszicizmus - 2. romantikus klasszicizmus és a romantika - 3. szigorú historizmus-mérnöképítészet kibontakozása - 4. késő historizmus-festői stílus és a racionalista törekvései. Polgári társadalom kialakulása: korszerű épülettípusok: a mennyiségi és minőségi követelmények növekedése. Új anyagok, szerkezetek és számítási eljárások. Az építész képzés kettőssége: építészeti akadémiák és politechnikumok. A vallásosság és a polgárság. Az építészet internacionalizmusa: "világépítészet-világstílusok". A forradalmi klasszicizmus jellegzetességei, új törekvései és hatásuk a 19. század építészetére. A historizálás technikájának kialakulása: ásatások, mintakönyvek, építészeti könyvek és folyóiratok. A historizmus, mint az építészet fejlődésének egyik lehetséges iránya. A korai, szigorú és késő historizmus. Az építészet jellegzetességei. a városépítészet két stílusa: sakktábla-város és festői város. Camillo Sitte városépítészeti és építészeti forradalma. Városutópiák. Mérnöképítészet. Nagy fesztávolságok áthidalása. Az áttetsző tér: üvegcsarnokok és paloták. A magasház műszaki és építészeti jellegzetességei. Új rendeltetések, új épülettípusok a kereskedelemben és iparban. Vasépítészet: Paxton Kristálypalotája, Párizs, Eiffel-torony. A 19. század építészetével kapcsolatos ismereteink sajnálatos módon még napjainkban is szegényesek, a kor építészeti teljesítményének megítélése pedig az építészek, építészet-és művészettörténészek körében indokolatlan előítéletek terhelik. Századunk első felének művészettörténészei éles határt vontak a 19. század "művészietlen" historizmusa és a 20. század "haladó" modern építészete közé: ez magyarázza, hogy évtizedeken keresztül érdemben tudományos igényességgel szinte alig foglalkoztak a 19. század építészetével. A mai építészettörténeti kutatás legjobbjai már másképpen értékelik a 19. század építészeti teljesítményét, de erősen megváltozott a vélemény a 20. század építészeti megítélésével kapcsolatban is. Ma már szívesen tekintjük az 1750-től napjainkig tartó korszakot az építészet egyetlen, nagy periódusának, melyen belül a hagyományos és a merőben újszerű megoldások gyakran nem csupán egyetlen építészeti irányzat, hanem sokszor egyetlen alkotó építészeti munkásságán belül is egy időben kimutathatók. Hogy a 19. század építészetét jobban megértsük, érdemes a korszak építészettörténetét vázlatosan áttekinteni. E szempontból mindenképpen meg kell emlékeznünk az építészettörténet egyik kevésbé ismert mozgalmáról, a forradalmi építészetről. Az építészet "forradalma" nagyjából a nyugat-európai polgári forradalmakkal egy időben, 1750-1800 között játszódott le. Bár közvetlen kapcsolatot a két mozgalom között csak hellyel-közzel fedezhetünk fel, gyökerei mégis azonos talajból sarjadtak ki. Az események színhelye Franciaország volt, ahol az építészek egy része szembefordult a barokk építészet "építészet ellenes" törekvéseivel és új és öntörvényű építészet megteremtését követelte. A forradalmi építészek hadat üzentek a barokk "tobzódó", öncélú és "hazug" építészetének Mindenek előtt azt kifogásolták , hogy a barokk kor építői lemondtak az építészet sajátos eszközeinek használatáról. Az épületek külső tömegét és belső terét csupán eltakarandó "állványzatnak" tartották, melynek egyedül az volt a feladata, hogy a képzőművészeti és iparművészeti alkotások tömegét - szobrokat, festményeket és faragott díszeket - felületére felaggassák. A forradalmi építészek ezzel szemben azt vallották, hogy az épületnek puszta tömege a maga mértani egyszerűségében is szép lehet. A belső terek változatosságát pedig a tartószerkezetek, oszlopok, pillérek, gerendák és boltozatok arányos, szép megformálása és a tér sajátos megvilágítása biztosíthatja. Nincs tehát szükség további díszítésre, alakos festményekre, szobrok sokaságára. Ezen túl - vélték - az épület rendeltetésére utaló formák is díszei lehetnek az épületnek: ennek megfelelően a mezőőr házát görögdinnye formájában képzelték megépíteni, a mederőr otthonát pedig úgy kívánták kialakítani, hogy az épületen keresztül átvezették a felügyeletére bízott patakot [**(88. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/88ab.GIF). A forradalmi építészek új elveik helyességét tervek közreadásával igyekeztek népszerűsíteni. E tervek hatalmas mértani testeket ábrázoltak, kocka formájú, dísztelen házakat, hatalmas, gömb alakú lefedéseket [**(89. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/89ab.GIF), a tömör épületrészek között levegős, pillér- vagy oszlopsoros átkötéssel. A belső tereket hatalmas hengerpalást - dongaboltozat - vagy égig érő félgömb kupola fedte volna. Ablakot nem alkalmaztak, a fényt rejtett csatornákon vezették a tér belsejébe. A belsők díszét az épület használatával kapcsolatos tárgyak - könyvtár esetében például a könyvtári polcokon sorakozó könyvek - adták volna: minden más - az épület rendeltetésével kapcsolatba nem hozható - díszítést feleslegesnek tartottak és elhagytak. A francia forradalmi építészek gigantikus tervei soha nem épültek fel, sőt sokáig magukról az építészekről is teljesen megfeledkeztek. Az újítók elképzelései azonban a korabeli építészek előtt egyáltalában nem voltak ismeretlenek, a kortársak szívesen vásárolták könyv formájában közreadott rajzaikat, mintaterveiket, fantasztikus vázlataikat [**(90. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/90ab.GIF). Elveik megvalósításához azonban megfelelően "eladható" építészeti formákat kerestek. Ezeket a formákat pedig - vélték - maga az építészettörténet kínálja. A 18. században sorra kiásták a korábbi építészeti korok földben rejtőzködő emlékeit és megkísérelték a régi épületeket megmaradt köveikből újra összeállítani (Pompei és Herculaneum romjainak 1738-tól, Athén, Parthenon feltárása és felmérése 1768-tól). Ha ez nem sikerült, az épületek elképzelt eredeti megjelenését rajzokon rögzítették (a leghíresebbek Piranesi római "romrajzai"). A feltalált romok helyreállításának lehetőségei is izgatták az építészeket. A kor kiváló építésze, Friedrich Schinkel az athéni Akropolisz királyi rezidenciává alakítására készített terveket 1833-1834-ben. (Szerencsére a nagy léptékű átalakítások és új építkezések nem valósultak meg.) A megismert régi épületek formáinak felhasználásával egyesek az antik görög és római kor "ésszerű" - racionalista - művészetét kívánták folytatni, mások a középkor - romanika és gótika - építészeti formáit idézték előszeretettel épületeiken. A történeti formák ilyesfajta, korszerű rendeltetés kielégítése céljából történő újrafelhasználását nevezzük "historizálásnak". Az építészet azonban keletkezése óta hasznos célokat szolgált és feladatait a kor műszaki találmányainak felhasználásával elégítette ki. A 19. század - a polgári társadalom intézményeinek kiépítése és a polgári életforma általánossá válása - e tekintetben is hatalmas változásokat hozott. Számtalan új épülettípus keletkezett és a régi épületfajták rendeltetése is változott, bonyolódott, korszerűsödött. Fontossá vált a jól használhatóság, a rendeltetés - funkció - mind jobb és teljesebb kielégítése, a minél egészségesebb körülményeket biztosító épületek emelése.  A leghagyományosabb épületfajta, a "lakás" fogalma is kitágult: a szerény munkásházaktól, típustervek alapján épült zsellérházaktól a bérpalotáig számtalan fajtáját építették. A polgári közigazgatás új középületek egész sorát kívánta meg, a bíróságtól a tűzoltóságig. Az oktatás fokozatos demokratizálódása a tanyai iskoláktól az akadémiák építéséig számtalan új épülettípust követelt, a kultúra terjedése levéltárakat, könyvtárakat, múzeumokat, a szórakozás színházakat, vigadókat, táncházakat, a sport fürdőket, tornacsarnokokat, jégpályákat, az üzleti élet börzéket, tőzsdéket, áruházakat és bankokat. Az iparosodás gyors terjedése megteremtette az ipari építészetet. A mezőgazdaság technikájának és szervezettségének korszerűsödése mezőgazdasági épületeket tervezését tette szükségessé. Az ipari termelési igényeinek kielégítése egész épületegyüttesek megépítését kívánta. A mezőgazdasági épületek építése pedig szoros összefüggésben történt a korszerűsödő gazdálkodással. A nagyüzemi mezőgazdaság az egész tájat a maga arculatára formálta - a termeléssel kapcsolatos utak, sínhálózat, rakodóterek, fasorok - markáns motívumaivá váltak a táj egészének és ezzel új arculatot adtak a természetes környezetnek. Az ipari és mezőgazdasági építészet kialakulásával az építészet léptékei nagy mértékben átlépték az építészi-mérnöki munka korábbi határait. Léptékváltás történt a települések kialakításában és fejlesztésében is. A robbanásszerűen bővülő városok fejlesztése és rendezése már egész városrészekre is kiterjedt, hatalmas építészeti együttesek épültek egységes tervek alapján, az építészet léptéke és határai térben is kiterjedtek. Az épületek, parkok, utak egyetlen, egységes kompozíció formájában születtek meg, létrejött a tervezett "építészeti táj" - mint a bécsi Ring Straße és környéke vagy a pesti Sugárút és a Városliget.  A mennyiségében és milyenségében megsokszorozódott feladatok megoldására a technika sietett az építészek segítségére. Mindenek előtt a vasgyártás fejlődése, a már részben hegeszthető "kovácsvas" majd az acél feltalálása az alátámasztás és nyílásáthidalás megoldását tette egyszerűbbé és sok esetben kiszorította a kő- és téglaszerkezetek alkalmazását. A különböző fémszerkezetek biztonságosabbá és kényelmesebbé tették az építést. A beton újrafelfedezése majd az acélbetétes beton - vasbeton - feltalálása és elterjedése tovább növelte tartószerkezetek kialakításának lehetőségeit. A tartószerkezetek méreteit már nem kísérletezgetéssel, hanem geometriai szerkesztéssel vagy matematikai számításokkal határozták meg: a "méretezett" szerkezetek, oszlopok és gerendák arányai már egészen mások voltak, mint a klasszikus oszloprendek kőszerkezeteié. Nagyot fejlődött az üvegipar is: a korábbi apró üveglapok helyett mind nagyobb méretű táblákkal számolhattak az építészek és ez önmagában is megváltoztatta az épületek megjelenését. A kőből faragott tagozatok mellett megjelentek a gyárban előállított kerámia- és gipszdíszek. Az építészeti tagozatokat gyakran fémlemezből sajtolták a kívánt formára. Sokat tökéletesedtek az épületek komfortberendezései, a szennyvíz-elevezetés, ivóvízellátás módszerei. A század második felében általánossá vált a világítógáz használata majd a villamos berendezések alkalmazása is. Az épületek méreteinek immár semmilyen irányban nem szabtak határt az épületszerkezetek és építőanyagok. Angliában és Észak-Amerikában megjelentek a sokemeletes, acélvázas szerkezetű, üvegezett ipari csarnokok és csupa fény üvegházak, majd a tengeren túl, az 1800-as évek utolsó harmadában az eget ostromló felhőkarcolók. Mindezzel egy időben lépésről-lépésre korszerűsödött az építéssel foglalkozó szakemberek képzése is. Kétféle módon lehetett valaki építész. Ha "művészi" tehetséget érzett magában, valamelyik akadémiát kereste fel, ha ellenben az építés technikája érdekelte, inkább egy politechnikumba iratkozott be. De nagyon fontosnak tartották, hogy a felsőoktatási intézetekben, ahol csak lehet, tanítsanak építészetet, hiszen a jó mérnök, katona, mezőgazdasági szakember elképzelhetetlen volt megfelelő építészeti ismeretek nélkül. Így írta elő Mária Terézia királynő a kohó- földmérő és erdőmérnökök építészeti oktatását a selmecbányai akadémián, de tanították az építés tudományát a magyaróvári mezőgazdasági akadémián is. Az építészeti oktatás kettősége az építész szakma sajátos kettéválását mutatta a 19. században. A történeti stílusok mind pontosabb felelevenítésére és alkalmazására az akadémiák professzorai tanították növendékeiket. A politechnikumok - műszaki főiskolák - építész tanárai inkább az építés tudományába vezették be hallgatóikat: szemléletükhöz közelebb álltak a forradalmi építészet elvei, melyek a díszítés helyett a gyakorlati hasznosításra és gazdaságosságra, a rendeltetés - funkció - mind tökéletesebb kielégítésére fektették a fő súlyt. Épületeiken csupán csak "idézetként" szerepeltek a történeti formák. A "mérnök-építészet", mérnöki alkotások szépségét első sorban maga az épület, a szép és merész szerkezet, az alkalmazott építőanyagok őszinte bemutatása adta. Az akadémián tanult építészek lenézték a mérnök-építészek "szegényes" épületeit, építményeit, a mérnökök pedig az "építőművészek" alkotásait bírálták műszaki hiányosságaik miatt. Természetesen az akadémikus építészek sem mondtak le a korszerű, új szerkezetek alkalmazásáról, ezeket azonban dús építészeti formákkal, a történeti építészetből kölcsönzött díszekkel takarták.  Sietve meg kell azonban jegyeznünk, hogy az építész és mérnök erős ellentéte inkább csak a "nagy építészetre" volt jellemző. A vidéken működő építészek - előbb céhtagok, az 1860-es évektől mindinkább vállalkozó építőmesterek - szinte mindenhez értettek. Ha kellett, történeti stílusban is terveztek, de otthon voltak a mérnöki szerkezetek kimódolásában is, sőt esetenként az ipari és mezőgazdasági épületek technológiájával kapcsolatos feladatait - gépek és erőátviteli berendezések - megkonstruálása is elvállalták. Különös helyzetben voltak azok az építészek, akik egy-egy gazdag főúri család szolgálatába szegődtek. Tőlük megkívánták a legmagasabb építészettörténeti ismereteket, azt, hogy a legkorszerűbb, legdivatosabb stílusokban is kiismerjék magukat és biztonsággal alkalmazzák azokat. Ugyanakkor nem térhettek ki a mérnöki jellegű megbízások, apróbb-nagyobb műszaki feladatok megoldása elől sem. A főnemesi családok egy-egy fontos épület megtervezésére esetenként európai hírű építészeket is felkértek, ilyenkor az ő feladataik közé tartozott a távoli nagyvárosok valamelyikében készült tervek kivitelezése. Sokirányú elfoglaltságuk nagy terheket rótt rájuk, ugyanakkor széleskörű szakmai ismeretekkel és jó gyakorlati érzékkel is rendelkeztek.  A 19. század építészetének stílusáramlatait a ma is érvényben lévő magyar műemlékjegyzékek klasszicizmusra, romantikára és eklektikára tagolja. A klasszicizmus fogalmába az antik építészeti formákat alkalmazó épületeket sorolják, romantikusnak a romanizáló és gótizáló házakat tekintik. Az eklektika - válogatás - stíluskategóriájába pedig a reneszánsz és barokk építészeti jegyeit felelevenítő alkotásokat sorolják. A 19. század ilyesfajta "stílusokra" osztása már régen nem korszerű és az egyes stílusáramlatok megjelölése is félrevezető. A 19. század építészeinek zöme nem szakított a korábbi, történeti stílusokkal, ők a hagyományos építészet eredményeit és formáit kívánták tovább fejleszteni, ebben látták a - szóhasználatuk szerint - "modern" építészet legfontosabb feladatait. A század első felében a történeti ismeretek még viszonylag kevésbé voltak alaposak: az ebben az időben keletkezett házakon a történeti formákat inkább csak jelezték. E korszak két főbb stílusáramlata az ókori építészetet idéző romantikus klasszicizmus és a középkori stílusok - romanika és gótika - elemeit felhasználó romantikus historizmus (1800-1860). Mindkét stílusirányzatra jellemzőek voltak a tiszta, geometrikus tömegek és a homlokzatok síkszerű kialakítása. Utóbbit az akkor használatos kifelé-befelé nyíló ablakszerkezet alkalmazása tette lehetővé, hiszen az ablakok külső szárnyai és ezzel együtt üvegfelületeik a homlokzat síkjában kerültek. A klasszicizmus a legtöbb esetben ragaszkodott a szimmetrikus alaprajzi felépítéshez. Az építészeti tagozatok csak kevéssé emelkedtek ki a homlokzatok síkjából. Az ókor építészet felidézése "romantikus" szemlélettel történt. E korban különösen kedvelték az "elegáns" színek - galambszürke és papír-sárga árnyalatok - alkalmazását. A "romantikus" - romanizáló és gótizáló - épületek legtöbbször ugyancsak tiszta mértani testekből épültek, a külső síkra helyezett ablakok, kis plasztikájú középkori díszek - hasonlóan a klasszicizáló házakhoz - vékony, "fólia-szerű" homlokzati réteget alkottak. A homlokzati díszek alulról felfelé egyre súlyosabbá váltak. Szerették az épület sarkainak hangsúlyozását. A romantikus neogótika kedvelte a sokszínűséget és szívesen alkalmazott mély, ragyogó színeket az épületek belsejének díszítésére. A romantikus historizmus korában is épültek szép számmal olyan épületek, melyek szorosabban egyetlen történeti stílus körébe sem voltak sorolhatók. Ezek a házak is szigorú, tiszta tömegformát mutattak, homlokzataikat nagy, egységes síkok határolták: a homlokzati felületeknek csupán az egyforma távolságra elhelyezett nyílások adtak némi tagolást. A homlokzat díszei a szerény kialakítású nyíláskeretezések és a kis kiülésű, sávozott falszakaszok - rizalitok - voltak. Gyakran használtak félköríves kiváltásokat, ezért a stílust félköríves stílusnak is nevezik: találóbb azonban a "kubusos stílus", mely az épületek fő ismertető jegyére, a tiszta felépítésű, geometrikus tömegkialakítást jelzi. Nyugat-Európában megnevezésükre a "tiszta építészet" kifejezést is alkalmazzák. A mérnöképítészek különösen szívesen építettek ebben a modorban.  Az 1850-es években (1855-1880) az építészettörténeti és formai ismeretek gazdagodtak és pontosabbá váltak. Ugyanakkor az alkalmazott stílusok köre a reneszánsz építészet hagyományainak felelevenítésével gazdagodott. Utóbbit a kor polgársága erősen szorgalmazta, hiszen úgy érezte, hogy ő a reneszánsz kor sikeres polgárának örökségét folytatja. Az egyházi épületek stílusa azonban továbbra is a gótika maradt. (A szigorú historizmus modorában épült neogót templomokat a gótikus elemek pontos alkalmazása, az azonos díszek monoton sorolása alapján különböztetjük meg a korábbi, "romantikus" épületektől.) Általában: bármely stílus elemeit is alkalmazták, szigorúan megkövetelték a részletek szinte gépiesen pontos idézést. E korszakot a magyar kutatás "kora-eklektikának" nevezi, utalva ezzel arra, hogy a korszak korábbi épületstílusok formai megoldásai között válogatott. Az eklektika kifejezés e stíluskorszakra azonban közel sem találó, hiszen ennek az építészeti irányzatnak lényege éppen a stílusok tiszta alkalmazása, a formai megoldások szigorú és pontos idézése volt. Ma e stílust "szigorú" vagy "akadémikus" historizmusnak nevezzük. Az e korban született neo-reneszánsz épületekre a tiszta tömegformálás és a homlokzat erőteljes, vízszintes lezárása volt jellemző. Az épületek külső homlokzatain és a belső terekben első sorban elegáns "kő-színeket" alkalmaztak, ezeket bordó-arany díszítéssel gazdagították: az élénk színhatásokat kerülték. A reneszánsz építészetből átvett homlokzati elemek -, nagy árnyékhatású, a homlokzat síkjába erősen bemélyített, fél oszlopokkal keretezett ablakok, nagy kiülésű öv- és főpárkányok - a vízszintes és függőleges tagozatok között harmonikus egyensúlyt teremtettek. A homlokzat elemei tiszta homlokzati hálót - rasztert - alkottak, de magát az alaprajzot is hasonló, hálós szerkezeti rendszerben építették fel. A szigorú historizmus korának új városrészei is hálós - sakktábla - alaprajzzal épültek. Az 1800-as évek második felében a gyorsan fejlődő városokban egész negyedek épültek fel derékszögű utcarendszerrel, szigorú, hálós homlokzatú neo-reneszánsz épülethomlokzatokkal. Az egységes kiegyensúlyozott városképek azonban magukban hordták az egyformaság és unalom veszélyeit. Camillo Sitte bécsi építész a városépítészet művészetéről írt könyvében (1889) éles támadást indított a szigorú historizmus városépítészete ellen: könyvében a neo-reneszánsz építészetet is hibáztatta azért, hogy az új városrészek "nem keltenek izgalmat". Festőibb városképeket, érdekesebb, izgalmasabb építészetet követelt. Írása a historizmus új korszakának, a historizmus késői, "festői" szakaszának (1880-1920) kezdetét jelezte.  A késő historizmus építészei az építészettörténet addig még kevésbé ismert és elismert stílusirányzataiból - németalföldi reneszánsz, barokk, rokokó - merítettek formai ötleteket. Ismét felidézték azonban a középkor - romanika és gótika - stílusjegyeit is, ezeket azonban a korábbiaktól eltérő módon alkalmazták: a középkori formák felhasználásával is erőteljes fény- és árnyékhatásokra, a homlokzatok erőteljes tagolására törekedtek. Szívesen építettek - az észak-német téglagótika hagyományait követve - téglával burkolt, romanizáló vagy gótizáló homlokzatokat. A házakat "szoborszerűen" - körüljárható, minden oldalról hatásos, plasztikus - tömegekből formálták, kedvelték az erőteljes, függőleges hangsúlyokat.  A homlokzatok díszei tetőablakok, saroktornyok és kupolák formájában áttörték a neo-reneszánszban megszokott főpárkányok erőteljes, vízszintes vonalát. Szerették a szertelen tetőformákat. A homlokzatokon aprólékos díszítését alkalmaztak, mely súrolt fényben apró fény- és árnyékpontok sokaságára bontotta a felületeket, különleges, vibráló hatást adva ezzel az épületeknek. A késő historizmus templomépítészete továbbra is a középkori egyházi építészetet tekintette mintaképének. Most azonban inkább a romanika templomépületeit vették mintaképnek, hiszen ezek gazdagabb tömegképe, plasztikus, kör alaprajzú saroktornyai, lendületes, félköríves apszisai jól kielégítették a korszaknak a "szoborszerű" épülettömegről alkotott eszményképét. Kedvelték a karcsú, tűhegyes sisakkal koronázott, gótizáló tornyokat is. A késő historizáló templomok belső terei általában erőteljesek, súlyos, román stílusú tagozatokkal. E korban ismét szívesen használtak az épület belsők díszítésére élénk színeket. Camillo Sitte tanításai alapján a városépítészet elvei is megváltoztak. A középkori történeti városok mintájára törekedtek "festői" városképek létrehozására: a barokk felidézésével pedig monumentális városépítészeti együtteseket alkottak, az utcakereszteződések két oldalán kapuszerű épület párokkal, hangsúlyos kereszttengelyekkel és hatásos utcalezárással. Az unalmasnak vélt, hálós városszerkezetet ferdén vezetett sugárutakkal oldották fel. A körutak mozgalmas képét saroktornyos épületekkel gazdagították. A késő historizmus stílusában egészen az első világháború kezdetéig számtalan lakó-és középületet emeltek: a historizmus így a kibontakozó szecesszióval is továbbélt. A templomépület jelentős részét egészen az 1940-es évekig a késő historizmus stílusában építették. A 19. század építészete szervesen illeszkedik az építészet egyetemes történetébe. A historizálás - a történeti hagyományok szerves továbbfejlesztése - a fejlődés egyik lehetséges útja volt ebben az időben. A korszakot végigkíséri azonban egy szerényebb, ésszerűbb és a gyakorlati rendeltetést pontosan kielégítő törekvés is, mely leginkább a mérnöképítészet, "tiszta" vagy kubusos építészet formájában jelentkezett és közvetlen kapcsolatot teremtett a forradalmi építészet és a korai modern építészeti mozgalmak között. A historizmus nagy építész egyéniségei, az angol Sir John Soane, John Nash, Sir Robert Smirke vagy Joseph Paxton, a német Friedrich Gilly, Fredrich Schinkel, Georg von Müller, Friedrich Gärtner, Gottfried Semper, a francia Charles Garnier és Jean Eifel, az osztrák Christian Ludwig Förster, Heinrich von Ferstel és Karl von Hasenauer vagy a dán Theophil von Hansen - a felsorolás még bőven folytatható lenne - ugyanúgy fontos egyéniségei voltak ennek az építészetnek, mint a magyar Pollack Mihály, Hild József, Ybl Miklós vagy Alpár Ignác. Győrben Fruhmann Antal, Sopronban a Handler és Hild család tagjai képviselték a historizmus irányzatát. Sir John Soane (1753-1837) Rómában tanult, épületeit a görög dór oszloprendek szigorúsága jellemezte. A londoni Bank of England számára 1788-1808 között tervezett székházat [**(91. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/91ab.GIF), melynek központi tere a római Pantheon kupolás terét idézi. A belső díszítés egyszerű és összefogott, hiányoznak a hagyományos párkányok és tagozatok. Saját háza (1812-1813) Londonban áll (Lincoln's Inn Fields). A ház homlokzata hagyományos értelemben szinte dísztelen: a sík homlokzati felületekbe csupán vékony bordázatot és némi mértani ornamentikát rejtett. Az épületet egyenes, áttört attika fedi, mely ugyancsak újszerűen egyszerű. Sir Robert Smirke (1780-1867) a londoni British Museum [**(92. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/92ab.GIF) reprezentatív együttesét tervezte. A neogörög stílus jegyében született középület magas korintoszi oszlopsorai, timpanonos főhomlokzata nemes méltóságot áraszt. A múzeum számtalan, hasonló rendeltetésű európai alkotás mintapéldája lett. Egyben azt is mutatja, hogy éppen az ókori építészet hagyományait folytató klasszicizmus jutott el legkorábban a példának vett stílus elemeinek szigorú alkalmazásához. Ezzel a klasszicizmus az akademikus neoreneszánsz, a " szigorú historizmus - felé nyitotta meg az utat. Sir Joseph Paxton (1801-1865) Devonshire hercegének kertésze volt. Gazdája gyorsan felfedezte kivételes tehetségét, magával vitte európai utazásaira. Előbb növények számára üvegházakat tervezett, közülük nem egynek hosszmérete meghaladta a száz métert. Az üvegházakat egyforma elemekből, előregyártva konstruálta és az épületeket a helyszínen szerelték össze. Legfontosabb alkotása a londoni Kristálypalota [**(93. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/93ab.GIF) (1851), melynek homlokzata teljesen nyitott: az öntöttvas oszlopokból álló tartó váz közeit teljes felületen beüvegezte. Az épület teljesen megváltoztatta a hagyományos tér élményét, hiszen a belső - enteriőr - és a külső - exteriőr - együtt jelentkeztek a látványban. Az épületet később lebontották, új helyén felépítve tűzkatasztrófa áldozata lett. A német építészetben a francia forradalmi klasszicizmus megtermékenyítő hatása legelőbb Friedrich Gilly (1772-1800) életművében jelentkezett. A nagy tehetségű építésznek rövid alkotó pálya adatott. Viszonylag keveset épített, egyénisége, rajzai, elképzelései mégis nagy hatással voltak a német építészekre. Egyik terve Nagy Frigyes császár emlékművének építéséhez készült (1797), a másik a berlini Nemzeti Színház terve [**(94. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/94ab.GIF). Az épület szigorú mértani testek - kocka és fél hengerek - kompozíciója. A belső egyes tércsoportjai - előcsarnok, nézőtér, zsinórpadlás - a ház tervezett homlokzatáról egyértelműen leolvashatók. A német építészet a 18-19. század fordulóján itt közelítette meg legjobban a 20. század modern stílusát. Carl Friedrich Schinkel (1781-1841) Gilly növendéke volt: a korszak egyik legizgalmasabb, monumentális alkotó egyénisége. Életműve jól példázza, hogy a század építészetén belül jelentkező áramlatok egy forrásból fakadtak és egymással összefonódva alkották egy-egy művész, egy-egy országrész vagy ország építészetét. A berlini Hauptwache az Unter der Linden (1816), az Altes Museum **[(95. ábra)](http://arc.sze.hu/eptortea/95ab.GIF)** (1822-1830) és a berlini Színház [**(96. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/96ab.GIF) (1818) szigorú, klasszicista épületek, a Friedrichswerderische templom (1821-1830) neogót alkotás, melynek egységes tere megszabta a későbbi romantikus és szigorú neogótika fejlődésének irányvonalát. Az 1820-as években Angliában járt, ahol megragadták képzeletét a hatalmas gyártelepek, raktárak, dokkok. Angol útját követően egyfajta célszerűségre és anyagszerűségre törekvő építészet előfutára lett. Emeletes áruháztervének (1827) egyetlen díszítése a homlokzaton megjelenő pilléres-gerendás szerkezeti váz. A berlini Bauakademie (1832-1835) kocka formájú épülettömegét csupán a függőleges, téglából épített, hatalmas falpillérek tagoltál. A falközöket itt nagyméretű üvegfalak töltötték ki. Carl Friedrich Schinkel több jelentős hídszerkezetet is tervezett (Berlin, Schloßbrücke, 1819-1824). A "félköríves" stílus - Rundbogenstil - kezdeményezője Schinkel, megteremtője pedig a Münchenben alkotó Heinrich Hübsch (1795-1863), Friedrich v. Gärtner (1792 - 1847), valamint munkatársaik voltak. Az általuk képviselt irányzat főbb jellegzetessége a függőleges tartószerkezet hangsúlyozása, a vázas alaprajz- és homlokzatszerkesztés és a romanika - kisebb mértékben a gótika - díszeinek szerény, jelzésértékű, fóliaszerű alkalmazása volt. A müncheni Maximilianstrasse és Ludwigstrasse számtalan épülete épült ilyen modorban. A bajor építészek igen korán az olasz reneszánsz építészet szellemét is megidézték (München, Staatsbibliothek, Friedrich v. Gärtner, 1832-1843). Gottfried Semper (1803-1879) építészete ugyancsak nagyjából az egész 19. századot átívelte. Drezdai Operája [**(97. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/97ab.GIF) (1838-1841) Gilly elképzeléseit követve újította meg a 19. századi színházépítészetet. Jelentős bécsi munkássága: itt a Ringstrasse - körút - reprezentatív épületeinek és épületegyütteseinek tervezésében vett részt. Hatalmas városépítészeti elképzelései - Neue Hofburg (1869) és a tervezett monumentális "császári fórum" - csak részben valósultak meg (Bécs, Kunsthistorisches Museum, Naturhistorisches Museum, 1871-1872) **[(98. ábra).](http://arc.sze.hu/eptortea/98ab.GIF)** A bécsi Burgtheatert a soproni származásu Carl Hasenauerrel (1873-1888) építette. Semper bécsi alkotásai a Ringstrassen a szigorú historizmus és a késői - festői - historizmus közötti átmenet jellegzetes törekvéseit képviselik. A bécsi belváros erődítményrendszerének bontását és a reprezentatív új várostengely - Ringstrasse - építését 1860-ban kezdték el. A körutat szegélyező lakótömbök sorában fontos középületeket is emeltek. Maga a körút Christian Ludwig Förster (1797-1863) városépítészeti elgondolásai alapján épült fel. A klasszicizáló-hellenizáló - az ókori görög építészet késői stílusában megfogalmazott - Parlament épületét (1874-1883) a dán származású Theophil v. Hansen tervezte, a késő historizáló neogót stílusú városháza (1872-1883) Friedrich Freiherr v. Schmidt alkotása [**(34. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/34k.gif). Utóbbi épület jó példája annak, hogy a gótika stílusát a historizmus a század minden művészeti korszakában alkalmazta, igaz, mindig más fajta módon és eredménnyel. A késő historizmus jellegzetes alkotásai a Fellner és Helmer építészek által tervezett pompás színház épületek, melyekből csak az említett építész páros másfél százat tervezett (Budapest, Vígszínház [**(35. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/35k.gif), Kecskemét, Városi Színház). A romantikus klasszicizmus legjelentősebb hazai képviselője Pollack Mihály Olaszországban tanult. Lakóházakat, vármegyeházakat, nemesi kastélyokat és templomokat tervezett. Kiemelkedő alkotása az egyterű Deák téri evangélikus templom (1799-1809) és a Nemzeti Múzeum (1837-1847). A Hild-család tagjai közül többen Pesten és Budán működtek (Esztergom, Kühnel és Páckh építészek székesegyház épületének befejezése, Hild József, 1822-1856., egri székesegyház [**(36. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/36k.gif), (1831-1836, ugyanő).  A Hild család egyik ága Sopronban működött (Sopron, Vármegyeháza, 1829-1834, Hild Vencel). Győr legjelentősebb klasszicista építész egyénisége Fruhmann Antal (1801-1869) volt. Alkotásai közül érdemes a Széchenyi tér 3. számú, óriás pilaszterekkel díszített, timpanonos lakóházat, a Rákóczi utca 2. számú ház második emeleti kialakítását (1850) és a Kossuth Lajos utcai egytornyos rk. templomot (1836) kiemelni. A romantikus historizmus markáns egyénisége volt Feszl Frigyes (1821-1884), a pesti Vigadó [**(99. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/99ab.GIF) (1859-1865) tervezője. Ybl Miklós (1814-1891) munkássága a romantikából a szigorú neoreneszánsz felé ívelt át. Jelentősebb alkotásai közül a Margitsziget, fürdőépület (1868), a Vámház (1870-1872), a Várbazár és Kioszk és az Operaház **[(100. ábra)](http://arc.sze.hu/eptortea/100ab.GIF)**, [**(37. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/37k.gif) említésre méltóak (1874-1884). A késő historizmus kiemelkedő építész egyénisége volt Hauszmann Alajos (Királyi vár), Schulek Frigyes (Halászbástya [**(101. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/101ab.GIF), [**(38. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/38k.gif) , 1901-1902), Alpár Ignác (Városligeti történeti együttes, ismertebb nevén a "Vajdahunyad-vár") [**(102. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/102ab.GIF) . ## A SZÁZADFORDULÓ AVANTGARDISTA MOZGALMAI Szakítás a történeti formákkal: sokszínű útkeresés: történelmi kötődés és modern formakeresés. A forma forradalma: stílus-újítás. A történelmi formák tagadása. Szabadulás a múlttól, modern életet kifejező építészet. A hangulatteremtés művészete. A korszak történelme: a századforduló és az első világháború. Neoromán, neogótika és az avantgardista mozgalmak: Williams Morrison, Philip Webb, Charles Voysey. Késő historizmus és szecesszió: pluralizmus az építészetben. Az avantgargista mozgalmak irányzatai Európában és hazánkban. Új anyagok és a "nehézkes" historizmus háttérbe szorulása. Viollet-le-Duc, Victor Horta, Henry van de Velde, Hendrik Petrus Berlange. Antonio Gaudi építészete: Sagrada familia, Güell-park, Colonia Güell, lakóházak. Jugendstil és szecesszió. Otto Wagner, Josef Hoffman, Adolf Loos. A magyar avantgarde irányzatai: pluralizmus, bécsi iskola, észak-német iskola, francia, belga, holland hatások, nemzeti "modern", népiesek, új-népiesek, vasbeton-építészek. _ A 19. század fordulóján sorra tűntek fel a különböző újító mozgalmak. Az építészek különböző módon keresték a megújulás és haladás lehetőségeit. Bécsben szecessziónak, Berlinben - a hasonló elnevezésű folyóirat címének alapján - Jugendstilnek hívták ezt a mozgalmat. Nyugat-Európában Art Nouveau volt a megnevezése. Közös vonásuk, hogy nem magát az építészetet kívánták megújítani, hanem csupán a stílust. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a századforduló mozgalmai a forma forradalmát hozták. Az építészek forradalma a nehézkes és maradi historizmus egyeduralmának megdöntését tűzte ki maga elé céljának. E mozgalmak kezdetei a mérnöképítészetig vezethetők vissza, de nagy szerepet játszottak benne a 19. század második felének újító angliai építészei is. A mérnökök legtöbbje elutasította a történeti formák unos-untalan ismétlését és a korszerű anyagok és szerkezetek alkalmazásában "új" szépséget keresett. Eszközei a nagy fesztávú szerkezetek, az átlátszó csupa üveg határoló falak, az átalakítható, rugalmas alaprajz voltak. A vasépítészet korai emléke Isambard Kingdom Brunel (1806-1859) Clifton-hídja, Sir Joeph Paxton korábban ismertetett Kristálypalotája (1851). A francia Pierre Francois Henry Labrouste (1801-1875) könyvtárat és templomot épített öntöttvas szerkezettel (1854, Párizs).  Az angol Williams Morris (1834-1896) igen korán felhívta a figyelmet arra, milyen veszélyes a történeti formák gépies alkalmazása. Új, hasznos és igaz építészetet követelt. Cége épülettervezés mellett bútorkészítéssel, bútorszövet-, tapéta- és szőnyegkészítéssel, üvegfestéssel is foglalkozott. "amíg a művész nem lesz megint kézműves, a kézműves pedig művész, addig nem lehet megmenteni a művészetet a gépek általi megsemmisüléstől" - hangoztatta. Stílusának alapja a középkor volt, ebből kiindulva alkotott újat és korszerűt.  Philip Webb (1831-1915) sima nyerstéglafalakat alkalmazott, magas ablakokkal, gazdag tetőformákkal. Híres alkotása a Red House [**(103. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/103ab.GIF) - "vörös-ház" (1859). Az épületet Williams Morrisszal együtt tervezte. Az épület barátságos udvart keretez. Benne korának Mary és Anna királynő stílusa vegyül a gótikával és a Tudor-stílus nehézkes, köpcös részleteivel. A korszerű, magas, keskeny tolóablakokat együtt alkalmazta a csúcsíves, gótikus nyílászárókkal. Charles Francis Annesley Voysey (1857-1941) is angol volt: többnyire lakóházakat tervezett. A természetes anyagokat elegáns könnyedséggel alkalmazta és tette vonzóvá. A nyílásokat egy sorba építette - szalagablak -, hogy a helyiségek megvilágítását növelje. Őt már kevésbé kötötték a történeti stílusok hagyományai, mint elődjeit. Épületei így is magukon hordják a hagyományos angol építészet - középkor - ízeit. Bátran alkalmazott nagy, sík, osztatlan felületeket, ezeket fogták össze a szalagablakok nagy üvegfelületei. Angliában minden bizonnyal ő került legközelebb a 20. század építészetének ideáljához.  A francia Eugen Emmanuel Viollet-le-Duc (1814-1879) az öntöttvas alkalmazásával kísérletezett, egészen a gótika modorában. Az építész nevét műemlék helyreállításai őrizték meg (Párizs, Notre Dame, Oise, Chateau de Pierrefonds, 1868). Viollet-de Ducnek tulajdonítják a "purista" - stílustiszta - helyreállítási technikát. E módszer alkalmazása nagy károkat okozott az építészeti örökség helyreállítása során. Az építész azonban a purizmus szemléletét hitelességben messze meghaladó, korszerű műemlék helyreállítási elveket vallott. A Párizs, Entretien tér számára tervezett vásárcsarnok födémét ferde, öntöttvas oszlopok sorával támasztotta alá. Egy sor merész előtető szerkezetet is tervezett öntöttvas elemek felhasználásával. A katalán származású Antonio Gaudi (1852-1926) [**(39. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/39k.gif) újszerű építészetének egyik kiinduló pontja ugyancsak a gótika volt. Ugyanakkor hatást gyakorolt rá a spanyol barokk mozgalmassága, a marokkói történeti építészet plasztikus formái. Építészete mégsem sorolható egyetlen áramlat vonalába sem: architektúrája utánozhatatlan és teljesen eredeti. Az általa tervezett barcelonai híres lakóépület, a Casa Mila [**(104. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/104ab.GIF), [**(40. kép**](http://arc.sze.hu/eptortea/40k.gif), [**41. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/41k.gif) (1905-1910) épülettömege és erkélyes homlokzatai a szél fújta tengerpartok szikláit idézik. Alaprajzát íves falu helyiségek organikus halmaza adja. Lépcső helyett az udvart körbeölelő rámpaszerkezetet tervezett. A lakóház bejárata barlangot idéz. Hatalmas templomépületét, a Sagrada Familiát [**(105. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/105ab.GIF), [**(42. kép**](http://arc.sze.hu/eptortea/42k.gif), [**43. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/43k.gif) (1903-1926) máig nem fejezték be. Altemploma és modelleken megmaradt elképzelései bizonyítják, hogy építészetének kiinduló pontja a merész és újszerű téralkotás volt. A Colonia Güll - gazdag katalán üzletember által elképzelt lakótelep kis temploma (1898-1914), a Güell-park építményei - portásház, terasz - hihetetlen ötletgazdagságról és alkotói merészségről vallanak. Az épület tömegeit íves felületek - hangyaboly, cukorsüveg - formába burkolja, az alátámasztások gyakran nem is függőlegesek, a lefedések hullámzó formájú torzfelületek, a homlokzatokat durván megigazított kőtömbök, színes, tört csempelapok burkolják, kovácsolt vas rácsszerkezetei hullámoznak.  Victor Horta (1861-1947) Belgiumban működött. Különös lakóépületei 20-ik századi komfortot biztosítanak. A lakószobák elhelyezése az építtető igényeihez igazodott. A lépcsőházak levegős hangulatát a hajlított acél alkalmazása gazdagította (Brüsszel, Tassel-ház, Rue Paul-Émilie Janson, 1892, ugyanott lakóház a Rue de Turinon). Az elmúlt években lebontott brüsszeli Népházának színházterme különös téralkotás volt. A nagy fesztávolságú teret áthidaló filigrán - finom formájú - acél rácsos szerkezeteket, de magát a mennyezetet is hullám formában meghajlította és a főtartókat ferde oldaltámaszokkal egészítette ki. Hasonlóan gazdag a karzatok vas korlátainak rajza. Igen tetszetős volt a tér rejtett bazilikális oldalvilágítása.  A holland Hendrik Petrus Berlange (1856-1934) Viollet-le-Duc tanítványa volt: a gótikus szerkesztést kínai, japán és krétai motívumokkal gazdagította. Híres börze- épülete az amszterdami főpályaudvarral szemben, kis öböl partján áll. Magas tetős tömegének sarokpontját vaskos, tömeges óratorony hangsúlyozza. Hatalmas, egységes belső terét csúcsíves vonalú, rácsos acél szerkezet fedi. Az épület részletformái a romanika tömzsi tagozatait utánozzák Az épület belsőkben nyers téglafelületet alkalmazott. A burkolat nélkül alkalmazott acél tartók felületét olajfestéssel díszítette. Otterloo hatalmas parkjában 1915-ben magas torony köré épített, szoborszerű vadászházat tervezett, kőből, téglából, öntött- és kovácsoltvas előtetőkkel és kerítéssel. Az épület köré íves körvonalú, festői tavat ásattatott.  Ausztriában Otto Wagner (1841-1918) gyűjtötte maga köré az újat akaró fiatalokat. Sík, nagy felületű épületeket tervezett, szigorú alaprajzi elrendezéssel, hatalmas párkányokkal és üvegezett belső udvarokkal. "Csak az lehet a szép, ami hasznos" - hangsúlyozta. A bécsi Kirche am Steinhof templomát 1904-ben építette. Az épület sok pavilonos elmebeteg kórház területén áll, magas dombtetőn. Használói zavarodott elméjű ápoltak: ez lehetőséget adott számára, hogy a megszokott, historizáló templomépületek helyett korszerű és újszerű templomot építsen. A kupolás templomtérbe oszlopos portikuszon keresztül lépünk. A templomot kívül-belül vékony márvány lapokkal burkolta, ezek "rátett", burkolat jellegét a felerősítés módjának - bronz csavarok - bemutatásával tette egyértelművé. A fehér színű templombelső egyetlen dísze a baldachinos - oszlopokon álló, kupolás tető alá épített - oltár és az aranyozott szószék. A fény meleg tónusú ólomüveg ablakon keresztül ömlik be a térbe. A Postatakarékpénztár épületét 1905-ben építette. Szép belső csarnokterébe kettős üveg mennyezeten át szórt fénnyel világította meg. Nevéhez fűződik a bécsi városi vasút hídjainak, állomásépületeinek megépítése is.  A szecesszió nevével fémjelzett kiállítási épületet Bécs belvárosában (Sezession, 1898) [**(106. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/106ab.GIF) Joseph Maria Olbrich (1867-1908) tervezte. A villogóan fehér ház szabályos, mértani kubusokból van összerakva. Bejárata mélyen visszalép a homlokzat síkja mögé: felette aranyozott fém kupola áttört gömbje díszíti az összképet. Az épület belső kialakítása - felülről megvilágított, sok rendeltetésű tér - visszafogott. Otto Wagner fiatalabb kortársa, Adolf Loos (1870-1933) szerint "a díszítés bűn". Elveit számtalan bécsi villaépületen érvényesítette (Bécs, Steiner-ház, a lépcsős Scheu-ház). A Goldmann-házat a bécsi Burg (vár) bejáratának tőszomszédságába építette (1909-1911). Az épület alsó két szintje bank: a magas pilléreket zöld féldrágakővel burkolta, a felette elhelyezett négy lakószint homlokzata vakolt. A felület egyetlen tagolása a hármas osztású, keretezetlen ablakok sora, Az épület építése korában nagy megütközést keltett. Maga a császár, I. Ferenc József lépett közbe, hogy a házat utólag "feldíszítsék". Loos azonban csupán az ablakok alá elhelyezett virágtartók megtervezésére volt hajlandó. A Loos által tervezett épületek kívülről dísztelenek, az ablakok elhelyezése és formája a belső rendeltetést követi. Az enteriőrök - épületbelsők - ezzel szemben gazdag felépítésűek, gazdag anyagokkal és formákkal megkomponálva. A magyar szecessziónak számtalan áramlata volt (történeti és szecessziós formák együttes alkalmazása: Budapest, Liszt Ferenc tér, Zeneakadémia, Giergl Kálmán és Korb Flóris, 1904-1907). A bécsi szecesszió hatását mutatják Kármán Géza és Ullmann Gyula épületei (Király-bazár bérház, Ferenciek tere, 1899-1902). Az észak-német Jugendstil befolyása leginkább Mendele Valér épületein mutatkozik (Kecskemét, Jogakadémia, 1911-1913., evangélikus egyház bérháza, 1910-1912). Korán jelentkeztek építészetünkben a magyaros törekvések is. Ezek vezéralakja Lechner Ödön volt (1845-1914). Lechner építette Budapesten az Iparművészeti Múzeum kupolás saroképületét [**(107. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/107ab.GIF) (1893) és a Postatakarékpénztár épületét (1898). Épületein újszerű anyagokat és szerkezeteket alkalmazott (nyerstégla, színes majolika, kerámia, sajátosan formált kovácsolt vas szerkezetek). Bravúrosak téralkotásai, így az említett Iparművészeti Múzeum fényözönben úszó, hatalmas, összetett térkompozíciója. Az építész segítőtársa Pártos Gyula (1845-1916) volt. Lechnernek számtalan követője akadt (Komor Marcell, Jakab Dezső). A Lechner-iskola sok jelentős alkotása vidéken jött létre, így például Márkus Géza (1871-1913) kecskeméti "Cifra-háza" (1902). Lajta Béla (1875-1920) épületei célszerűségükkel és modernségükkel lepnek meg A Budapest, Ferencek tere, Rózsavölgyi-ház (1911-1912) első két szintje üzlet. A kereskedelmi rendeltetést nagyvonalú üvegfal jelzi. A felső emeletek hármas osztású lakásablakait mozaikkal díszített mezők fogják össze vízszintes sávokká. A ház lapos tetős lefedésű, az építész a legfelső szint visszaléptetésével alkalmazkodott a magastetős környezethez.  A népi építészet fiatal híveinek táborába tartozott Kós Károly (1883-1977) és Jánszky Béla (1884-1945). Kós Zrumeczky Dezsővel építette a budapesti Állatkert nem egy épületét [**(108. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/108ab.GIF), így a lebontott, híres bölényházat (1912) és majomházat. A Wekerle-telep központi terét szegélyező házak megépítésének lehetőségét pályázaton nyerte el. Élete nagy részét szülőhazájában, Erdélyben töltötte el, ahol számtalan szép, szecessziós épületet tervezett a népi építészet sajátos stílusában (Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum). A vasbeton-építészet és a népi-nemzeti építészet törekvéseit egyesítette munkáiban Medgyaszay István (1877-1959). A veszprémi színházat 1908-ban építette, a soproni, klasszicizáló színházat 1909-ben alakította át - vasbeton díszítő elemek felhasználásával - sajátos stílusában. Az épületek belsőjében sajátos szín-és fényvilágot épített fel. Rárosmulyad templomának központi terét lapos vasbeton héj szerkezetű kupolával fedte (1910). A templomhajó mellé állított, hegyes süvegű torony a felvidéki pártázatos templomtornyok emlékét idézi. A századelő avantgarde mozgalmai igyekeztek megszabadulni a múlt hagyományaitól, eredeti és szenvedélyes, új hangot ütöttek meg az építészetben, kedvelték az eredeti megoldásokat és az organikus - a természet szabályai szerint szabályos - formálást. Ma már a szecesszió emlékeit hazai építészettörténetünk megbecsült, fontos fejezetének ismerjük el: a korszak alkotásai fokozott védelemben részesülnek. ## KORAI MODERN MOZGALMAK Az első világháború utáni Európa. Riadalom a "forradalmi" újításoktól - konzervatív törekvések. Szociális társadalomkritika, baloldaliság. Nemzeti szocializmus, kommunizmus. A korszak történelme: az első és második világháború közötti időszak. Az építészet felfedezetlen tájai: ésszerű, iparosítható és tudományos alapokon álló építészet igénye, a kézművesség visszaszorítása. a szeszélyes száműzése, a névtelen, tömeges, iparosítható tömegtermelés elsődlegessége. Szociális érzék: a világ "kijavítása", az építészeti múlt megtagadása. Az új stílus előzményei az első világháború előtti időkben: a vasbeton ház (Tony Garnier, Auguste Perret). Frank Lloyd Wright vidéki-házai. Németországi ipari épületek: Peter Behrens, Walter Gropius. Le Corbusier öt pontja, építészetének első szakasza. A Bauhaus. Ludwig Mies van der Rohe üvegházai. Betonklasszicizmus, "Sztálin-barokk": a diktatúrák építészete. A korai modern építészet időszakának magyar irányzatai: neo-stílusok, magyaros törekvések, CIRAP-CIAM és a romantikus új-népiesek. Az első világháború utáni években ismét erőteljesebben jelentkeztek a historizáló törekvések: az állami beruházások jelentős részét egész Európában továbbra is kizárólag a történeti stílusok alkalmazásával, szolid és konzervatív épületek formájában tudták elképzelni. A korszerű építészet hívei ezzel szemben "áramvonalas" épületekkel kísérleteztek. Erich Mendelsohn (1887-1953) Einstein-toronya [**(109. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/109ab.GIF) Potsdamban 1920-1924 között épült. A csillagvizsgáló "hajótestből" és "figyelőtoronyból" áll, formái az amerikai ipari formatervezésben általánossá vált, lágy és puha, "sarkokat kikerülő" áramvonalas motívumait használják fel. Elvontabb, de hasonlóan lendületes alkotás volt Mendelsohn stuttgarti (1926-1928) és chemnitzi (1928-1929) áruháza.  Az expresszionizmusnak Németországban Mendelsohn mellett további követői voltak, közöttük Fritz Höger (1877-1949), aki egy Chilében meggazdagodott hajózási vállalkozónak Hamburgban irodaházat épített. A sokszintes Chilehaus (1923-1924) szabálytalan, hegyesszögű telekre épült. Az építész kihasználta ezt az adottságot és megbízója kívánságára hatalmas hajótestet mintázó épületet emelt, függőlegesen. tagolt téglahomlokzatokkal, a hajó orrára emlékeztető, lendületes, nagy kiülésű főpárkány lezárással. Hans Poelzig (1869-1936) cseppkőbarlangszerű belsőt álmodott a berlini Nagyszínháznak (1919). A stílusnak magyar követői is voltak, közöttük a Budapesten és Berlinben tanult Winkler Oszkár (Sopron, Károly-magaslat és Frankenburg úti társasház, 1935). A Mendelsohnéhoz hasonló, expresszionista építészetnek Hollandiában egész iskolája alakult ki (Amszterdami iskola). Az expresszionizmus a 20. század fordulóján keletkezett formabontó képzőművészeti, majd zenei és irodalmi irányzat volt, amely lemond a valóság reális ábrázolásáról és a művész egyéni élményeit és érzésvilágát a legszabadabb kifejezési eszközökkel, a megszokott, hagyományos formai szabályok elvetésével óhajtotta megoldani. Az amszterdami iskola egyik megteremtője Michael de Klerk (1884-1923) volt. Az expresszionista építészek természetes anyagokat - tégla, kő - és a hajóépítés módszereit és formakincsét használták fel változatos épületegyütteseik - szociális lakótelepek, munkásházak - megtervezésénél. E stílusirányzat szép példája az amsterdami "Eigen Haard"-lakótelep (1915-1916).  A holland építészet másik - elvont - irányzatát Gerrit Rietveld építész képviselte. Híres alkotása az utrechti Schröder ház [**(110. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/110ab.GIF) (1924). Az épület - akár egy kubista festmény - vékony térsíkok és térvonalak - falak és oszlopok - harmonikus kompozíciója. A ház színei három alap- és három kiegészítő színből álltak. A vakolt épület éles sarkai, az üvegfelületek kifogástalan metszésvonalai között szabadon áramlik a tér. Az épület - a holland Stilj mozgalom sajátos emléke - semmiben nem alkalmazkodik magastetős, kisvárosias környezetéhet. A "modern" kifejezést először a középkor végén, a reneszánsz elején alkalmazták az "aznapi", időszerű építészet megjelölésére. Jelentése pejoratív - elítélő - volt, használatával azt akarták kifejezni, hogy az aznapi építészet barbár, közönséges, szemben az ókor eszményi építészetével. A 20. század elején kibontakozó korai modern építészeti mozgalmak a modern szó használatával kívántak elkülönülni a historizmus és szecesszió "formai zűrzavarától", ésszerűtlen és pazarló építészeti megoldásaitól. A modern mozgalom egyik legkorábbi, legeredetibb személyisége az amerikai Frank Lloyd Wright (1869-1959). Szakmai pályafutásának első éveiben leginkább lakóházakat tervezett (Robie Residence, Chicago Illionis [**(111. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/111ab.GIF), 1906). Épületeinek alaprajza szabadon követte a terep adottságait és az építtető igényeit. Hatalmas, fedett és nyitott teraszokat épített, magas tetős házait enyhe lejtésű tetővel fedte. Szerette a nagy kiülésű, konzolos párkányokat. Épületein a külső és belső tér összefonódik, a szobák terei egymásba folynak. Angol példák alapján szívesen alkalmazta a szalagablak motívumát (Chicago, Robie House, 1909). Az 1930-as években az "organikus" - a természet szabályai szerint "szabályos" - építészet megteremtésén faradozott. Híres épülete a "vízesésház" [**(112. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/112ab.GIF) (Edgard J. Kaufmann nyaralója, Bear-Run, Pennsylvania, 1936). Az épület sziklákra, sebes patak fölé épült: a táj az enteriőr fontos részét képezi.  Utolsó korszakának fő műve a new yorki Guggenheim Múzeum [**(113. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/113ab.GIF) (1956-1959). A felfelé táguló, épületmagas központi teret csigavonalban emelkedő rámpa követi. A látogatót felvonó viszi az épület legmagasabb pontjára, ahonnan a lejtőn lefelé ereszkedve halad el a kiállított műalkotások előtt. Életének utolsó szakaszában ismét a szecesszió építészeti gondolatait idézte meg (Milwaukee, Wisconsin, r.kat. templom, 1956). Az acélvázas felhőkarcolók típusa Észak-Amerikában, Chicagoban született. A legkorábbiak egyike Louis Henry Sullivan (1856-1924) buffaloi biztosítási épülete (Guaranty Building, 1895). A felhőkarcolók építését az acélváz, a fejlett épületgépészet és korszerű kivitelezés technikájának megteremtése tette lehetővé. A legkorábbi felhőkarcolók még utalásokat tartalmaztak a történeti építészetre. Később fokról-fokra elmaradtak a historizáló formák: a homlokzatoknak a finoman formált - filigrán - vázrendszer vékony szerkezeti hálója - rasztere - és a hatalmas üvegfelületek adtak sajátos, újszerű jelleget (Chicago, Carson, Pirie and Scott Áruház, Louis Sullivan, 1899-1904). A korszerű építőanyag sorába a vasbeton a századforduló éveiben lépett. Tony Garnier (1867-1948) 1901-ben egy egész ipari várost tervezett, kizárólag vasbeton szerkezetű épületekkel. August Perret ((1874-1954) lakóházat, garázsépületet és ipari épületeket épített vasbetonból (Párizs, Rue Frankline, 1902-1903).  A német Peter Behrens (1868-1940) a híres elektronikus eszközöket gyártó cég, az AEG szolgálatába állt. 1909-ben tervezett turbinacsarnokát [**(114. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/114ab.GIF) (Berlin, Allgemeine Elektrizitätsgesellschaft Turbinagyára) támpillérek közé feszített, hatalmas üvegfal határolja. A gyárépülethez szalagablakos irodai szárny csatlakozott. Nem csak épületeket, hanem a cég termékeinek formáját is ő határozta meg és igyekezett a világhírű vállalkozásnak modern arculatot adni.  Walter Gropius (1883-1969) Alfeldben, a Fagus-Műveknek [**(115. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/115ab.GIF) (1911-1914) tervezett csupa üveg gyártóépületet (munkatársa: Adolf Meyer). Kiugró párkány helyett csupán magas mellvédsávot alkalmazott. Az épület támasz nélküli oldalait vékony üvegfal határolja, ezek éles sarokban találkoznak a ház sarkain. Magát a tartószerkezetet az üvegfal mögött építette fel. Ő tervezte a német Werkbund kiállítási épületeiteinek üvegtömbjeit is (Köln, 1914). Gropius később a modern építészet műhelyének számító Bauhaus igazgatója lett. A Bauhaus nagy hatású építészeti iskola volt Németországban. Az intézet 1925-ben költözött Dessauba: új épületeit maga Gropius tervezte [**(116. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/116ab.GIF). A műhelyépület sajátos dokumentuma a korai modern mozgalomnak. Az építész szerényen a háttérbe húzódik, egyéniségét feladja. A műhelyépület központi tömb köré épített, különböző magasságú és tömegű szárnyépületekből áll. A központ a vasbeton pilléreken álló kétszintes irodatömb, melyhez északon négyszintes ipariskola tömb, délen keresztszárny, előadóterem és étterem csatlakozik. Ennek végéből nyílnak a hatszintes, toronyszerű hálótömbök és a csupa üveg műhelytömb. A modern építészet legjelentősebb képviselője Le Corbusier (1888-1965) volt [**(44. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/44k.gif). Híres öt pontjában megkövetelte, hogy az épületek vázas szerkezettel épüljenek (1) és lábakon álljanak, alattuk növényzet legyen, a tetők legyenek laposak, rajtuk növényzetet kell telepíteni(2). A tartó- és határoló szerkezet különüljön el egymástól - vélte - és az alaprajz szabadon szolgálja az épület rendeltetését (3). A tartószerkezetet a homlokzat mögé kell visszahúzni, javasolta (4): így a határoló és tartó szerkezet kialakítása rugalmasabban követheti a gyakorlati és formai igényeket és elképzeléseket. Az árnyékmentes, erős megvilágítást adó szalagablakok használatát általánossá kívánta tenni (5). Alkotó pályájának elején fehér színű, geometrikus tömegű villaépületeket tervezett (Poissy, Villa Savoy [**(117. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/117ab.GIF), 1929-1931 és Garches, Villa "Stein", 1927, Msz-Reglerrel). Épületein ekkor még hűségesen ragaszkodott az öt pontjában meghirdetett elveihez. Az Unite d'Habitation Marseilleben áll: betonszerkezetű magasház betonkazettás, erőteljes homlokzatokkal, belsejében többszintes lakóegységekkel. Corbusier a lakás méreteit az emberhez szabta [**(118. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/118ab.GIF) és azt hirdette, hogy maga a lakás is gép, melynek legfőbb célja, hogy a benne lakóknak teljes kényelmet adjon. Hite szerint a megfelelő lakás tervezésével a társadalom szociális gondjain is enyhíteni lehet. A marseillei lakóház [**(119. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/119ab.GIF) nem váltotta be az építész reményeit. A lakók szűkösnek érezték a "méretre szabott" lakásokat. A ház középső emeletén épített üzletutca sokáig üresen tátongott: a lakók inkább a színes mediterrán város utcáin, apró boltokban vásároltak. A gyerekek sem vették igénybe a tető játszótereit: őket is jobban vonzotta a parkok dús mediterrán növényzete, a szabad tér.  Le Corbusier a történeti város ellen is harcot indított: a régi városok lakóit hatalmas toronyházakba kívánta elhelyezni és a házak közötti szabad tereket parkosítani (Une Ville Contemporaine: város három millió lakónak, 1922, "Plan Voisin, 1925). A város egyes rendeltetéseit - lakóterület, ipari terület - egymástól nagyobb távolságra, egymástól zöld védősávokkal elválasztva javasolta felépíteni. Feladta az utcás-teres "városszövetet", mert hite szerint az ilyen felépítésű városokban a lakások benapozása nem biztosítható. A történeti városok szűk utcái "az emberiség szennycsatornái" - írta kiáltványában: még az akkor viszonylag korszerűnek számító "keretes" városalaprajz alkalmazását is elvetette.. Javasolta a gépjármű forgalom és a gyalogosok útjának szigorú különválasztását is. Az építész korai építészeti-városépítészeti elképzeléseinek számtalan követője akadt, közülük sokan az általa alkalmazott elveket - a helyszíni adottságok, táj és környezet figyelmen kívül hagyásával, gépiesen alkalmazták és az általa javasolt egyszerű, racionális - ésszerű - formákat a szürkeségig koptatták. Le Corbusier nevével egybeforrt a tipizálás, az iparosított építészet és az alvóváros - lakótelep -20. századi fogalma. Az építész késői alkotásaiban megtagadta korábbi szigorú nézeteit (Ronchamp [**(120. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/120ab.GIF), [**(45. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/45k.gif), Notre Dame du Haut, Zarándokkápolna, 1950-1955) és a plasztikus, "szoborszerű" formálás felé fordult. A templom a második világháborúban elpusztult zarándokhely egykori temploma helyére épült. Sok részletében a háborúra emlékeztet. Erőd formájú: hatalmas, vastag déli falát mély, lőrésszerű ablakok lyukasztják át. A falak puha vonala toronnyá és kápolnákká magasodik. A teret vastag, csónak formájú tető fedi le. A falak és a tető között réseken fény szivárog a belső térbe. Mindez a megalitikus építészet ősi formáit idézi. A belső tér talányos és misztikus hangulatú. Késői alkotásain - Chandigar indiai város igazgatási központja és középületei és kolostorépület La Tourettben (1959) - hasonlóan plasztikusak és erőteljesek: alig emlékeztetnek első mértani testekből formált "fehér" házaira. Le Corbusier - dacára színes életművének számtalan ellentmondására - századunk egyik legkiemelkedőbb alkotó tehetsége volt. Ludwig Mies van der Rohe (1886-1969) [**(46. kép)**](http://arc.sze.hu/eptortea/46k.gif) német származású építész egyik korai, jelentős műve a barcelonai világkiállítás német pavilonjának [**(121. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/121ab.GIF) megépítése volt. Az alacsony épületet vékony vasbeton lemez fedi. Lábazata travertinből készült, a térben szabadon álló választófalait zöld márvány takarta. Az épületet fényes acéloszlopok támasztották alá. Az épület szerény egyszerűségében is tekintélyt áraszt és monumentális hatású. A házat később lerombolták majd néhány éve ismét felépítették. Hasonló elvek alapján építette a Tugenhadt család villáját Brnoban (1930). Ludwig Mies van der Rohe későbbi építészetének fő témája az acél és üveg alkalmazása volt (üveg felhőkarcolók). Amerikába áttelepülve hatalmas toronyházakat tervezett. A technika és technológia tökéletes megoldására törekedett. A lakás és iroda rendeltetésű tereket egyaránt acél-üveg felületek mögé rejtette (New York, Seagram Building, 1954-1958, Chicago, Lake Shore Drive lakóházak, 1948-1951). A földszintes Farnsworth-házvéjkony, lábakon álló lemezre konstruált üvegkocka: belsejében a lakás különböző rendeltetései egyetlen térré olvadnak össze. Hasonló elvek alapján épült a Crown Hall üveg kubusa (1950-1956), melynek jellegzetes dísze a bejárat két oldalán megjelenő, hatalmas acélkeret markáns motívuma. Alvar Aalto (1898-1976) sajátos kivétel a korai modern építészet színes palettáján. Épületei követték a korai modern mozgalmak főbb elveit, de tekintetbe vették a helyszín adottságait, a természetes és épített környezet jellegzetességeit. Az építész a finn tájat szerette és tisztelte. Épületei gondosan kerülgetik a régi fákat, facsoportokat, sziklákat. A belsőkben gyakran alkalmazott természetes anyagokat és formákat - a szellő fútta tópart, fák évgyűrűje látomásszerűen megjelenik az általa tervezett belsőkben. (New Yorki világkiállítás finn pavilonjának befelé dőlő, fa burkolatú, hullámzó falai, 1939, Szanatórium Paimioban [**(122. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/122ab.GIF), 1929-1933, diákszálló Cambridgeben, USA, Mass. 1947-1948). Utolsó korszakának jelentős alkotása Jyväskylä városközpontja (1964) és az otaniemi bevásárlóközpont (1960-1961). Helsinki büszkesége a Finlandia- Talo épületegyüttese [**(123. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/123ab.GIF) (1959-1964).  A második világháború előtti évtizedekben a modern építészet áttörése nem volt teljes. Tovább éltek a historizáló irányzatok is és a romantikus-népies építészeti törekvések. Németországban a nemzeti szocialisták, a Szovjetunióban pedig a bolsevikok jutottak uralomra. A korszerű, modern törekvéseket hamarosan háttérbe szorították az embertelen léptékű, hatalmas épületegyüttesek építése.  A Szovjetunióban a merész és bátor expresszionista kezdeményezéseket (Vladimir Tatlin: Internacionálé emlékművének terve és modellje [**(124. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/124ab.GIF), 1920) 1931-ben szigorúan leállították. Ettől kezdve a klasszicizmus formáiból kiinduló, bizánci pompájú középületek építését írták elő (Moszkva, metró-állomások, Lomonoszov Egyetem). A stílust a "szocialista realizmus" ("szoc-reál") meghatározásával illették. "A szocialista ház legyen monumentális, egyúttal azonban intim, emberi és kedélyes" - írták elő. A valóságban a hatalom giccses jelképeivé váltak, egészében személytelen és hiteltelen épületek. Sztálin halála után nyilvánvalóvá vált, hogy hosszú évtizedek alatt lényegében egyetlen fontos építészeti feladatot sem tudtak megoldani a korszak archaizáló - korábbi korokat felszínesen idéző - építészeti stílusában. A katasztrofális lakáshelyzeten aztán az iparosított lakásépítés - házgyári lakótelepek - módszereinek bevezetésével próbáltak segíteni: a korábbi díszes, de ésszerűtlen lakóházak helyett megjelentek a szürke, embertelen léptékű beton tömbházak. Németországban Adolf Hitler 1933-ban "igazította vissza az óramutatót" az építészetben és művészetben. A húszas és harmincas években világszerte elismert modern német építészetének egy csapásra vége szakadt. A korszak politikájának építészeti eszményképévé - ideáljává - a 18. század klasszicizáló francia forradalmi építészetének monumentális tömegmegoldásai váltak. Hatalmas mértani testekből összeállított, szabályos kőlapokkal burkolt épülettömegeket emeltek, lábazat és fejezet nélküli betonpillérekkel ("betonklasszicizmus"), keretezés nélküli, a homlokzat síkjába lőrésszerűen belevágó nyílásokkal. A koronázó párkányok motívuma is eltűnt. Az emberek apró staffázzsá - a környezet kiegészítéséül szolgáló, mellékes járulékok - váltak ezekben a léptéktelen, embertelen kompozíciókban (Albert Speer: Berlin, nagy csarnok terve és modellje, 1937-1940).  A betonklasszicizmus az 1930-as évektől Európa más tájain - így Olaszországban is hódított (Bergamo és Brescia új városrészei, Párizsi Világkiállítás olasz pavilonja, 1937, Marcello Pacentini és munkatársai). Franciaországban Auguste Perret - a vasbeton építészet bátor úttörője - vált e stílus vezető mesterévé. Alkotó korszakának második szakaszában következetesen alkalmazta ezt a stílust (Le Havre város helyreállítása, 1948-1950). "Bútormúzeuma és a francia flotta számára épített irodaépületei" - jegyzi meg róluk Nicolaus Pevsner német-angol művészettörténész - " a beton-klasszicizmus negatív példái" közé sorolhatók.  A svéd Erik Gunar Asplundról (1885-1940) ugyancsak Pevsner írása alapján alkothatunk véleményt. "Asplund utolsó munkájában, az 1935-1940-es stockholmi krematóriumépületében sikeresen kelti fel az érdeklődést a megilletődés és vigasz érzését. Az előcsarnok rideg függőlegeseivel és vízszinteseivel - jellegében megközelíti a kor olasz munkáit - és az épülettől különáll, mementóként magasodó, hatalmas, sima kereszt valóban monumentális, a belső kápolnák és kicsiny várószobák zegzugosak és megnyugtatóak. A külső ridegségét végül csodálatosan feloldja a finom érzékkel enyhén emelkedő domboldalon való elhelyezkedés: gyepszőnyeg, tó, háttérben fák. A huszadik században eddig sehol sem valósult meg ilyen tökéletesen az építészet és táj egysége. Nagyon hasznos lecke volt a jövő szempontjából." A fenti erényeket a kor francia, olasz, német és szovjet építészete sehol nem tudta felmutatni. Asplund épülete a "betonklasszicizmus" sajátosan egyedülálló, sikeres alkotása maradt. Magyarországon az 1930-as években terjedt el a modern építészet elveinek alkalmazása. Első emléke e korszaknak a Győr-Gyárvárosi rk. templom (Árkay Aladár, 1928). A modern épületekkel egy időben az állami építkezések kötelező stílusa még sokáig a historizmus maradt (Győr, Bajcsy Zsilinszky utca, Postapalota, 1929: 1980 után lerombolták). Továbbra is kísérleteztek egyfajta magyaros stílus megteremtésével. Medgyaszay István munkásságának második szakasz e korszakra esik: ő vasbetonba ültette át a népi formákat (Budapesti út, bérház, 1927). Weichinger Károly győri születésű építész a modern formálást romantikus motívumokkal gazdagította (Pécs, Pálos-kolostor, Temetőkápolna, 1934).  A két világháború közötti korai modern mozgalmak több irányát is ismerjük. Vannak, akik a CIARP (CIAM) köré csoportosultak. Az építészek ismert európai szervezete 1928-ban Svájcban alakult. Célja a korszerű technikának megfelelő, következetes és ésszerű építészet megteremtése, a szerkezeteknek az ipari tömeggyártás céljainak megfelelő méretegységesítése - standardizálás -, a gazdaságos építés és a "modern" város - korszerű urbanisztika - megvalósítása volt. A CIARP képviselő szociális meggondolásokból a politikai küzdelmet is felvállalták. 1931-ben mutatták be a "Kolház" terveit: ebben az épületben két hálószobából álló egységlakások kaptak volna helyet. Az épülettömböt az "ideálisnak" tartott magasságúra - tíz emeletesre - tervezték, a közös "gyermeknevelő", konyha és étterem és egyéb, közösségi helyiségek földszintes "lepény"-épületben kaptak volna helyet. (Jellemző módon a gyermekek nem szüleiknél laktak volna: nem is a szülők, hanem "képzett" pedagógusok külön épületben nevelték volna őket.) A szociális lakásépítés tervei ebben az időben nem valósulhattak meg. A CIARP képviselői a gazdag ipari polgárság - burzsoázia - részére építettek modern stílusú villákat, lakóházakat. A csoport legtehetségesebb képviselői Molnár Farkas (1897-1945), Major Máté (1904-1989), Fischer József, Preisich Gábor, Breuer Marcell, Ligethi Pál, és még sokan mások voltak. Az építészek folyóirata a "tér és forma" újszerű formájával is hitet tett a csoport korszerű törekvései mellett (a lapot Bierbauer (Borbíró) Virgil szerkesztette. A korszak kiemelkedő épületei ma egytől egyig rossz, elhanyagolt állapotban vannak (Budapest, Lejtő utca, Mese utca, Lotz Károly utca, Pasaréti út, lakóházak, Molnár Farkas, 1933-1937 között). Fischer József számtalan villa és bérház mellett a Szabadság-hegyen szállót (Gyopár szálló, 1941) tervezett. Major Máté a Sas-hegyen épített négylakásos villát (1934). A CIARP magyar tagozatán kívül is működtek jelentős építészek, így Kósa Zoltán, Forbát Alfréd, Weltz János, Kozma Lajos és a többiek. Dávid Károly - a budapesti Népstadion tervezője - Le Corbusier műtermében tanult és a francia építészt vallotta mesterének. A soproni Winkler Oszkár (1907-1984) a budapesti Műegyetem elvégzése után Berlinben Hans Poelzignél és Bruno Tautnál - a szociális lakásépítés kiemelkedő német úttörőjének szemináriumán - tanult. Épületei - modern stílusuk ellenére - jól alkalmazkodnak a vidéki kisváros építészeti képébe (Frankenburg úti társasház, 1935). Győrben Lakatos Kálmán munkássága különösen jelentős: az építész lakóházakat és középületeket tervezett a Szent István úton és Árpád úton, valamint Nádorvárosban Győr, Országos Gyermekvédő Líga iparos-tanuló otthona, 1940 körül). A Magyar Wagon- és Gépgyári RT. Nyugdíjintézetének bérházát (Munkácsy Mihály utca 1-5.) Urbancsok Tibor tervezte: az éles épületsarkokat "kerülgető", lendületes, erkélyes lakóépület markáns lezárást ad a győri belvárosnak, ugyanakkor jól alkalmazkodik történeti környezetéhez. ## KORUNK ÉPÍTÉSZETE A második világháború egész Európában hatalmas károkat okozott. A károk helyreállítása során nagy mennyiségű lakást és munkahelyet kellett pótolni. Nehezítette a helyzetet a megszűnt gyarmatokról a kontinensre áramló népesség lakásigényének kielégítése. Ezt az igényt csak ipari körülmények között gyártott lakásokkal lehetett kielégíteni. Az építészetben teret nyert a nagy sorozatban való építés. Ennek jellemző formája a nagypanelos vasbeton építési technika.  A letelepedni vágyók igényeit az alvóvárosok, lakótelepek építésével kívánták megoldani. Itt Le Corbusier városrendezési elveit hasznosították. A települések területén szigorúan elválasztották egymástól a lakó- és termelő területeket. A gyalogos és jármű forgalom számára egymástól független úthálózatot építettek ki. Ezzel a hagyományos urbánus városszerkezet teljesen felbomlott. A háború utáni építészet egyik alapvető kérdése az építészet és technika megfelelő viszonyának kialakítása volt. Le Corbusier az új technika elterjesztésében látta a korszerű építészet megvalósulásának egyik alapvető feltételét. Az épületet a korszak járműveihez - személygépkocsi, óceánjáró, repülő - hasonlította és úgy gondolta, hogy azokhoz hasonló elvek alapján kell megkonstruálni a házakat is. A "múlt üres kacatja" - a hagyományos, historizáló építészet - folytatása helyett újszerű, gyökerek és kötődések nélküli, új és racionális építészet megvalósítását szorgalmazta. Az épületeket egyedül a tárgyiasult gondolat, - ráció - teheti széppé - vélte. Az épület szerszám, munkaeszköz, melynek tökéletesen ésszerűnek és praktikusnak kell lenni: esetlegességnek az építészetben nincs helye. A jó épület legyen olyan célszerű, egészséges és jól használható, mint a munkaeszköz. Csak az az építész teljesíti feladatát becsületesen és erkölcsösen, aki az elmondottak szerint tervezi a házakat, építményeket. A második világháború utáni építészet alakulását erősen befolyásolta az építőanyag ipar és szerkezetgyártás rohamos fejlődése is. A beton, vasbeton, acél és üveg mellett újabb anyagok és szerkezetek - műanyagok - tágították, szélesítették az építészek lehetőségeit. A korszerű anyag alkalmazása azonban szigorú önmegtartóztatást követelt az építészektől: az "egyedi" szerkezetek mellőzését és alkalmazkodást a kereskedelemben kapható, tipizált szerkezetek kínálatához. Ludwig Mies van de Rohe például egységes burkolattal - acél-üvegfal - határolta épületeit. A tömör kialakítást igénylő, kiszolgáló tereket az épület sötét, belső magjában helyezte el (WC-mosdó-raktárcsoport), a belső mag körül rugalmasan használható, tetszőlegesen osztható teret alakított ki. A korszerű épületszerkesztés, gyors és gazdaságos kivitelezés egyik sarokpontjává a szerkezetek előregyártása vált. Az első előregyártott fémházak még 1926-ban épültek. Már ekkor érezhető volt az előregyártással járó merevség és az épületek rideg egyszerűségének hátrányai. A háború utáni hatalmas építési igények mégis az előregyártásnak kedveztek. A világ nyugati felében a fém épületváz előregyártása terjedt el. A világ keleti oldalán a szoba nagyságú vasbeton lapokból - panelekből - összeszerelt előregyártott épületek típusa vált általánossá. Nagy számban épültek ilyen elemekből lakóházak, sőt egész lakótelepek (házgyári lakótelep). Az előregyártás hátrányai - merevség, átalakíthatatlanság, bővíthetetlenség - hamarosan jelentkeztek. A kis "cellákból" álló épületszerkesztés éles ellentétben állt a modern építészet fő elveivel, így Le Corbusier híres öt pontjával is. Utóbbiban az épület rugalmas megformálását éppen a vázas szerkesztéstől várta és elítélte a történeti építészet szerkezeteinek merevségét és nehézkességét, nehéz alakíthatóságát. A második világháború utáni építészet alakulását súlyos társadalmi-szociális ellentmondások is terhelték. A szovjet építészet képtelen volt orvosolni a hatalmas országban észlelhető tragikus lakáshiányt. A "kolházak", később a szűkös, merev házgyári lakások éppen a proletáriátus életformájának feleltek meg legkevésbé, jogos igényeiket nem elégítették ki. A Németországban épült, korszerű munkás kolóniákat a nemzeti szocializmus idején átalakították: a lapos tetős házakra magas tetőt építettek és a korszerű ablakokat fa zsalugáterekkel takarták le. A korszak képtelen volt az alakuló, új életformának megfelelő tömeges lakásépítés módszereit megteremteni. A háborús károk a történeti városok bontására, hagyományos hibáinak "kijavítására" ösztönözték az építészeket. A történeti városok romos városmagján keresztül széles utakat vezettek át, a megsérült magas tetős házakat lapos tetővel kívánták felváltani. Megjelentek a belvárosok történeti tömbjei helyén az léptéktelen és unalmas "belvárosi lakótelepek". Az új anyagok - nyersen alkalmazott beton és vasbeton felületek - és szerkezetek - vasbeton konzolok, napvédő betonrácsok, léptéktelen, merev formájú előtetők - éles ellentétben álltak a régi épületek anyaghasználatával és hagyományos formáival. Utóbbi anyagokat és szerkezeteket örök életűnek vélték. Hamarosan azonban kiderült róluk, hogy a környezeti szennyeződésekkel szemben kevésbé ellenállóak, mint a hagyományos építőanyagok. A települések lakói elégedetlenkedtek a városkép alakulását látva és megszokott környezetük újjáépítését - városrekonstrukció - követelték. A korszak fő alkotó módszerévé, a tervezés és formálás kiinduló pontjává az épület által kielégítendő rendeltetés - funkció - vált. A rendeltetés meghatározza a formát, vélték a funkcionalizmus hívei. Az építész feladata a rendeltetés elemzése, az igények "számszerűsítése", a megfelelő méretrendszer - modul - megállapítása és ennek alapján az épület rendeltetési egységeinek gondos összeillesztése. Hamarosan kiderült azonban, hogy formai "prekoncepció" - előzetesen kialakított formai elképzelés - nélkül aligha születhet változatos, jellegzetes, szép épület.  A funkcionalista város elvei is csődöt mondtak. A munkahely és lakóhely közötti hosszú utazás megrövidítette a pihenésre fordítható időt. A lakótelepeken - munkahely híján - különösen a nők, anyák körében - munkanélküliség alakult ki. A gépjármű forgalomtól elválasztott gyalogos utak unalmasnak bizonyulta, a földalatti aluljárók labirintusa a bűnözés színterévé vált. A tér és utca hiánya, az ingerszegény környezet rosszkedvűvé tette az embereket. A háború utáni korszak építészetének másik fő jelszava a szerkezetépítés meghatározó fontosságának hangsúlyozása - konstruktivizmus - volt. A szerkezet az épület "létalapja", állították az építészek: a választott szerkezet határozza meg az épület formálását. Mindezt egy sor, sikeres "nagy szerkezet" megvalósításával kívánták igazolni. Pierre Luigi Nervi pókháló és legyező formájú, előregyártott lefedéseire (Roma, Palazetto dello Sporto kupolája [**(125. ábra),**](http://arc.sze.hu/eptortea/125ab.GIF) Pierre Luigi Nervi és munkatársai, 1956-1957) gondoltak, Felix Candela, Eduardo Torroja, Otto Frey, Robert B. Fuller és Mattheus Novicki (1910-1961) merész szerkezeteire (Raleigh, Aréna kilencven méteres áthidalása, 1950-1953) . A felsorolt építészek valóban szembeszálltak a "cellás" iparosítás és a semleges "függönyfalak" unalmával és a nagy tartószerkezetek megvalósításában, bátor szerkezeti megoldásában találták meg az építészeti formálás megújításának lehetőségeit. A betonszerkezeteket szobrászati alkotásnak tekintették és ezeket a konstrukciókat alig követhető, bonyolult statikai számításokkal méretezték. Igazából azonban a konstruktivizmus elvei alapján sem sikerült mindenre érvényes alkotói receptet adni az építészek kezébe. Kiderült, hogy az anyag, a rendeltetés és a szerkezet - egymástól elválasztva, külön-külön - nem lehet kiinduló pontja az építészeti alkotásnak. Louis I. Kahn (1901-1974) a "preformálás" - induló formai ötlet kialakítását - javasolta az építészeknek. A "prekoncepció" alapján lehet a rendeltetést és az alkalmazott legjobb szerkezeti rendszert kiválasztani - állította - és véleményét újszerű épületek tervezésével bizonyította. A Pennsylvaniai Egyetem orvosi kutató intézetének (1957-1961) változatlan rendeltetésű - fix - helyiségeit magas, tömör tornyokban csoportosította. Ezek közé illesztette be a rugalmasan felhasználható - flexibilis - tereket, melyek a változó rendeltetés igényeit képesek rugalmasan kielégíteni. Hatásos, markáns épületeivel bizonyította a "preformálás" előnyeit. (Hasonló elvek alapján tervezte meg Hofer Miklós a győri Széchenyi István Főiskola épületeit). A háború utáni funkcionalista és konstruktivista építészet uniformalizálta világunk építészetét. A kiemelkedő alkotások mellett világszerte nagy számban jöttek létre bántóan szürke és unalmas épületek. Az építészet, a városok és falvak új épületei elvesztették a helyre utaló, sajátos vonásaikat. Az előregyártás, iparosítás szorgalmazása tovább rontotta az emberi építészet kialakulásának esélyeit. A modernizmus emellett hatalmas károkat okozott a történeti örökségben. Városaink hagyományos arculata, utcáinak, tereinek harmóniája felborult. Igen sok értékes építészeti emlék pusztult el, vált a meggondolatlan korszerűsítés áldozatává. Az építészek változást követeltek. A magyar építészet második világháború utáni története több korszakra osztható. 1945 után az ország újjáépítése volt az építészek legfontosabb feladata. Ebben az időben kevés új épület épült, ezek a háború előtti modern mozgalmak jegyeit viselték magukon. Néhány jelentős középületet emeltek (Budapest, Dózsa György út, MÉMOSZ székház, 1949, Gádoros Lajos, Perényi Imre, Preisich Gábor és Szrogh György, Deák Ferenc tér, autóbusz pályaudvar, 1949, Nyiri István, Kecskemét, OTI székház, Hegedüs Béla, Schall József, Winkler Oszkár, 1949). A nagyobb településeken kis számban szociális lakásokat is építettek (Budapest, Élmunkás tér, Schall József és Piszer István, 1949, Győr, Szent István út, Gőzfürdő és típus lakások). 1951 őszén a Magyar Építőművész Szövetség határozatban döntött amellett, hogy " gyökerekig fel kell számolni az imperialista burzsoázia építészetének - immár leleplezett - kozmopolita (nemzeti érzést lejáratni igyekvő, a nemzeti kultúrát lebecsülő polgári irányzat) művészet- és népellenes befolyását a magyar építészetre". A modern építészeknek a reformkor klasszicizáló építészetét - "annak haladó, emelkedő szakaszait" - ajánlották utánzásra. Kiváló építészekből álló bizottság vizsgált felül minden tervet, hogy azok eléggé szocialisták-e és kellően realisták: csak, ha ezeknek a "megkötéseknek" mindenben hiánytalanul megfeleltek, engedélyezték megvalósításukat. Pintér Béla a tolnai kultúrházat egyetlen, hatalmas oromzat - timpanon - alatt fogta össze (1952), Farkasdy Zoltán pompás kúria formáját adta a képzőművészeti gimnázium épületének (Budapest, Zugligeti út, 1953). A Dunaújvárosi Vasmű homlokzatának megtervezésekor Lauber László és Szendrői Jenő a betonklasszicizmus elveit követték (1954). Csupán a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és Minisztertanácsának határozata (1954) és a Szovjet Építészek második kongresszusa (1955) után változott meg a helyzet. A szovjet rendeletek kibocsátása változást hozott a magyar építészetben is.  1956 után a magyar építészek igyekeztek felvenni a korai modern építészet fejlődésének 1951-ben elvesztett fonalát: az építészet eszközei azonban idő közben a világon nagyot változtak és a hagyományos, historizáló épületek kivitelezéséhez szokott magyar építőipar számára sem volt egyszerű feladat a rajzasztalokon születő, újszerű, korszerű épületek kivitelezése. Az épületek méretei megnövekedtek. Előbb a homlokzatok hálós - raszteres - tagolása vált általánossá (Budapest, József köruti lakóház, Csics Miklós, 1958, Győr, Bartók Béla úti "18" jelű lakóház, Lang János, 1966), majd a házak erőteljes, vízszintes sávokkal történő tagolása vált általánossá (Győr, Szent István úti "nyolcemeletes" lakóház, 1964, Fátay Tamás és Simányi József). A földszintes házak hatalmas vasbeton "kalapot" kaptak (Győr, Bartók Béla úti üzletek és étterem, Lőrincz József ill. Harmati János, 1965-1966). Közkedvelté váltak a homlokzati beton rácsok, árnyékolók, tisztító járdák, melyek plasztikusabbá, változatosabbá tették a házak homlokzatait (Győr, Bajcsy Zsilinszky utca, MHSZ székház, Pilt Rudolf, 1966, Honvéd tér, volt Turista szálló, Lőrincz József, 1970). Az üdülő épületek, csónakházak változatosabb formálást kaptak (Győr, csónakház, Wyberál László és Lang János, 1965). Az 1970-es évek elejétől a homlokzatok lépcsőzésével, teraszos kialakításával és ferde épületsíkok alkalmazásával igyekeztek változatosabbá tenni az épületek megjelenését (Sopron, Lőverek, SZOT szálló, Csehalmy József és Hegyi György, 1972-1973). Európai hírnévre tett szert a magyar ipari építészet, különösen a nagy fesztávolságú szerkezetek előregyártása területén értek el a hazai szakemberek figyelemre méltó eredményeket (Borsodi Vegyiművek műtrágya raktára, Gnädig Miklós, 1951). Megindult - igaz, igen lassú ütemben és szétszórtan - a műemlékek helyreállítása is. ## A "MODERN UTÁNI" - POSZT-MODERN ÉPÍTÉSZET A modern építészet kudarcait látva az építészek egy csoportja meghirdette a modern utáni kor, a "poszt-modern" építészetét. Népszerű, élvezhető építészet megteremtését tűzte ki céljául. A szépen kidolgozott építészeti részletek helyett az épület összhatására helyezte a fő hangsúlyt. Ismét mód nyílt a régi, történeti formák felhasználására. A szigorú ésszerűség helyett a jól érthető formák használata terjedt el. Igyekezett az építészetet és a társművészeteket ismét egyesíteni. Sajátos áramlatai a "dekomponált", romot utánzó és historizáló építészet. Az 1970-es évek építészeti mozgalmainak természetesen voltak előzményei. A háború utáni években a modern építészet szigorú fegyelme oldódni kezdett, néhány jelentős alkotó szembeszállt az általánosan elfogadott előírásokkal, dogmákkal. Megnyilvánult ez a helyi építőanyagok ismételt alkalmazásában, a helyi klímának jobban megfelelő épületszerkezetek (párkányok, előtetők) építésében. Maga Le Corbusier is jócskán vétett elvei ellen, hiszen már a svájci diákok párizsi pavilonjának földszintjén terméskő burkolatot alkalmazott. Sok építész ennél is tovább ment és épületein helyi jelképeket alkalmazott (Kenzo Tange japán építész hajóorra emlékeztető épületformái, négy ponton alátámasztott bárkaforma, "ringatódzó" vonalak: Takamatsu, sportcsarnok [**(126. ábra)**](http://arc.sze.hu/eptortea/126ab.GIF), etc.). Eero Saarinrn a KLM légitársaság new yorki utascsarnokának a felszálló madár formáját adta (1958-1960). Jörn Utzon dán építész sidneyi operaháza **[(127. ábra)](http://arc.sze.hu/eptortea/127ab.GIF)** dagadó vitorlákat mintáz. A háború utáni újjáépítés során egész történeti negyedeket építettek fel az elpusztult házak mintájára (Varsó, városközpont és királyi palota). Esetenként már ekkor utat törtek magának a maradi, historizáló irányzatok, az u.n. "Heimatkunst" - az otthon művészete. Emellett egyre több, "megmagyarázhatatlan" forma jelent meg az épületeken, elég Le Corbusier ronchampi kápolnájának archaikus "földépítészetet" utánzó - imitáló - formára gondolnunk. Az 1970-es években megnövekedett az "érdekes" épületek száma. A városépítészetben ismét bevezették az átlós utcavezetést, elterjedtek a hegyes szögű házformák, ferdén térbe állított homlokzatsíkokkal (Csorna, városközpont: városháza, lakóházak és középiskolai kollégium, 1981, Foltányi Miklós és Winkler Gábor). Az 1970-es évek legelején néhány építész hivatalosan is deklarálta - kihirdette - a modern építészet "megszűnését". Charles Jencks építész "A Poszt Modern építészet nyelve" című írásában körvonalazta az új építészet elveit. "A modern építészet St. Louisban halt meg, Missouri államban, 1972. június 15-én délután 3 óra 32 perckor (vagy akörül), amikor a hírhedt Pruitt-Igoe-tervnek vagy inkább egyes betontömbjeinek dinamittal megadták a kegyelemdöfést. Fekete lakói előzetesen tönkretették, agyonrongálták és bemocskolták, és ámbár dollármilliókat emésztettek fel az életben tartásra irányuló kísérletek (az összetört felvonók megjavítása, a betört ablakok kijavítása, festés, végül utolérte sorsa: romba dőlt... A Pruitt-Igoe lakótelep a Modern Építészek Nemzetközi Kongresszusa (CIAM) leghaladóbb eszményei szerint épült, és amikor 1951-ben tervezték, díjat nyert az Amerikai Építészeti Intézettől (AIA)." Vajon mit kínáltak a poszt-modern építészet hívei - szemben a "modern" építészet elveivel - az építészek számára. Érdemes e kérdést a modern és poszt-modern építészet szemléletének és alkotó módszereinek rövid összehasonlításával megvilágítani. Melyek lennének tehát a nagy és alapvető különbségek ? A modern építészet - láttuk - az építészetet alkotó részeire bontotta szét. Egyszer a szerkezetet, az alkalmazott építőanyagokat tekintette az építészeti alkotás kiindulási pontjának, máskor a rendeltetést vagy éppen a szépen megoldott részleteket. Egy szóval nem a teljes kompozíció, a "mondat" érdekelte, hanem csupán a mondatot alkotó "szavak". A poszt-modern a teljes mondanivaló, a "mondat" értelmének, az építészeti összkép megragadására törekedett. "Isten a részletekben lakik !" vélte Mies van de Rohe: a poszt-modern ezzel szemben meggyőződéssel állítja, hogy "Isten az egészben lakik !". A modern építészet elvetette az öncélú formálást, a "formalizmust". Ennek ellenére viselkedésében sok formális elem volt: "formalizmusa" első sorban az alaprajzi kialakításban és a szerkezetek kialakításában érhető utol. A "szép" alaprajz szabályos, lehetőleg négyzet formájú - vallották kimondatlanul is az építészek, a szerkezet "szépsége" érdekében pedig sokszor célszerűtlen, kényelmetlen és ésszerűtlen megoldásokat is választotta. A poszt-modern építész nem tagadja vonzódását a formákhoz. Nem "magyarázkodik", ha bátran megformál egy-egy építészeti részletet. Azt is megengedi magának, hogy egy-egy történeti stílus formakincséből "idézzen", használjon fel érdekes, jellegzetes formai megoldásokat. A modern építészet minden áron és minden helyzetben igyekezett bizonyítani, hogy épületének megoldásai ésszerűek, racionalisták. Mindebből az utca embere alig értett valamit, csupán az ismétlés unalmát és szürkeségét érezte. A poszt-modern építész nem akar házával "tanítani", meggyőzni, nem törekszik minden áron és mindenben ésszerűségre. Ami tetszik az embereknek, az jó is - vélik követői. A modern építészet mindig kínosan vigyázott a kifejezés "szabatosságára", a szerkezet, alkalmazott anyagok és a rendeltetés "bemutatására". Egyszóval figyelmét a "szöveg" kötötte le. A poszt-modern építész magával ragadó "hatásra" törekszik. Zenei hasonlattal élve: a klasszikus dalirodalomban az énekelt dal "szövegértését" tartja a legfontosabbnak, a rock zenében a szöveg sokszor alig érthető, a hangsúly a "hangzáson" - sound - van. A modern építész igyekezett hangsúlyosan "intellektuálisan" viselkedni, tehát az értelmiségi közönség előtt kívánt bizonyítani - , a poszt-modern ezzel szemben "érzéki", érzékekre ható - szenzuális - művészet. A modernet az előkelő "távolságtartás" jellemezte. Elvont eszközökkel elvont hatásokra törekedett, riasztóan "pontos" és nyomasztóan hatalmas épületeket épített, meg sem próbálta építészetét az utca emberével elfogadtatni és megkedveltetni. A poszt-modern igyekszik népszerű - populáris - lenni ("pop"),a nézőt az épület titkaiba beavatni sőt esetenként a ház "társszerzőjévé" tenni ("csináld magad !"). Egészében: a modern építészet története fokozatos "szétválás", részekre szakadás - függőleges és vízszintes tömegek, határoló és teherhordó szerkezetek, a fal esetében külön teherhordó, hőszigetelő, hangszigetelő, páraszigetelő és burkoló réteg stb. A poszt-modern építészet összegezésre törekedik, így megengedi a történeti stílusok idézését is. Jellemző módon a poszt-modern minden korábbi építészeti stílust "bevesz" kelléktárába. Nem csak a klasszikus építészeti korok formaelemeinek idézése megengedett. Merít a szecesszióból, a korai modernből, sőt még a háború utáni építészet nem egy érdekesnek tűnő formai megoldását is megidézi. Szinte mindig figyelmezteti a nézőt, hogy csupán "idézetről" van szó. Gyakran akarattal "félreérti" a régi formákat vagy újfajta formai összefüggésben alkalmazza azokat (Tuscan and Laurentian House, Livermore, California, Thomson Gordon Smith, 1979 "eltévesztett, sokszínű toszkán árkádos architektúra színes oszlopokkal és Casa unifamiliare, Ligornetto, Svájc,. Mario Botta, 1975-1976, eltorzított klasszicista jelzések, sávozott, kétszínű homlokzat). Az épületet gyakran jelképként értelmezi: épít cipő formájú (Anon Deschwanden, cipész üzlete Kaliforniában, 1951), hamburger-alakú házakat. Szereti a furcsát, a groteszket: gyakran " eltéveszti" a klasszikusnak számító megoldásokat: egy házat akár tetőszerkezetével lefelé is hajlamos megépíteni. Van poszt-modern "rom-építészet". Amerikában egy áruházlánc (Best áruházak) kizárólag ilyen "romos" épületeket emel, ez adja a cég jellegzetes arculatát - "imázsát". A rom "mesterségesen" előállítható - napközben a hasadék bejárat, éjjel a ház "összetolható" (James Wines "Bizonytalan homlokzat", Houston, Texas, 1974-1975). A poszt-modern kedveli a "barkácsolt" házat - az építtető maga az építész és legtöbbször a kivitelező is (Robert Venturi-John Rauch: Brant-Johnson-ház, Vail Colorado, 1976).). Gyakran "mesebeli" hangulatot próbálnak teremteni: a tokiói Hotel Megaro igazi, kacsalábon forgó várkastély, akár egy Walt Disney-film díszlete is lehetne. Meseszerű Aldo Rossi Világszínháza (Velence, Teatrodel Mondo, 1979): egyszerű, tiszta felépítésű tömege világítótoronyra hasonlít. Gyakran az épület maga dísztelen "tömlő" csupán, mely a rendeltetésnek szükségszerűen helyet biztosít. Az épület díszítését a ház elé épített kulissza - vasbeton térrács - biztosítja (Municipal Control Building, Qual Valley, Taft Architects, 1978-1980).  Gyakran él a "dekonstruálás" fogásával is: tartószerkezetei következetlenek, nem a tényleges teherátadást mutatják (külső szélükön alátámasztott konzolok, középen pillérrel megtámasztott boltívek).  A poszt-modern markáns irányzata a legmagasabb technikát alkalmazó "high-tech" építészet. Jellegzetes, összetett tömegformák, lendületes tömegek, nagy, városi tér felé nyíló belső udvarok, napvédő tükörüveggel burkolt, hatalmas homlokzati felületek, üvegtetővel megvilágított átriumok jellemzik ezt az építészetet. E stílus képviselői "lehetetlenül nehéz" műszaki megoldásokba kényszerítik magukat és a "napi" technika segítségével megfelelően komfortos megoldást biztosítanak. Hazai poszt-modern építészetünk jelentős egyéniségei - a teljesség nélkül felsorolva - Finta József (Budapest, Kempinsky szálloda, Országos Rendőrkapitányság), Virágh Csaba (Győr, Széchenyi István Főiskola), Bán Ferenc (Budapest, Nemzeti Színház félbemaradt épülete az Erzsébet téren). Makovecz Imre és Csete György építészete az "ős-magyar" sámánizmusban és a századforduló népi szecessziójában gyökerezik. Dévényi Sándor Pécs történeti házsorainak épületei közé építi sajátos arcú, mégis egyéni épületeit. Kecskeméten Farkas Gábor és Kerényi József sajátos, helyi forrásokból táplálkozó építészete érdemel említést.  A poszt-modern városépítészet ismét kedveli a városi település-szövet - utcák és terek rendszere, keretes beépítés - alkalmazását. A szigorú, sakktáblaszerű utcahálót ferde irányokkal gazdagítja. ### Ajánlott irodalom Pogány Frigyes: Terek és utcák művészete. Budapest, 1954, 1960. Pogány Frigyes: Belső terek művészete. Budapest, 1955. Gerő László: Az építészeti stílusok. Budapest, Gondolat Kiadó, 1957. (Reprint kiadás: 1995).  Pogány Frigyes: Szobrászat és festészet az építészetben. Budapest, 1959, 1964. Jürgen Joedicke: Modern építészettörténet. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1961. Vámossy Ferenc: A XX. század építészete. Budapest, Gondolat Kiadó, 1961. Merényi Ferenc: A magyar építészet 1867-1967. Budapest, Műszaki Kiadó, 1970. Nikolaus Pevsner: Az európai építészet története. Budapest, Corvina Kiadó, 1972. Winkler Gábor: A historizmus főbb irányzatai a XIX. század európai építészetében. Építés- és Építészettudomány 1975. 3-4. szám, 357-367. oldal Modern Építészeti Lexikon (szerk.: Kubinszky Mihály), Budapest, Műszaki Kiadó, 1978. Szentkirályi Zoltán: Az építészet története I-II. Budapest, Képzőművészeti Kiadó Vállalat, 1980. Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1986. 200 Jahre Architektur. 1740-1940. Delft University Press, 1987. Architektúra. A Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottságának és a Magyar Építőművész Szövetség könyvsorozata. Akadémiai Kiadó. Gerle János-Kovács Attila-Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest, 1990. Bonta János: Modern építészet - posztmodern építészet. Budapest, Műegyetemi Kiadó, 1995. A poszt-modern építészet. Budapest A Magyar Építőművész Szövetség Elméleti Sorozata. Budapest, évszám nélkül. Poszt-modern klasszicizmus. Budapest. A Magyar Építőművész Szövetség elméleti sorozata. évszám nélkül. Istvánfi Gyula: Az építészet története Őskor / Népi építészet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997. Hajnóczi J. Gyula: Az építészet története ÓkorI. / Keleti és átmeneti kultúrák. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991. Hajnóczi J. Gyula: Az építészet története ÓkorII. / Klasszikus kultúrák. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991. Tompos Erzsébet: Az építészet története Középkor / A bizánci és az iszlám építészet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1986. Zádor Mihály: Az építészet története Középkor / Romanika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994. B. Szűcs Margit: Az építészet története Újkor / Reneszánsz. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1985. Szentkirályi Zoltán: Az építészet története Újkor / Barokk. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. > [!summary]- hivatkozás > #Szabó_Péter, #Winkler_Gábor, #date_1998, #Építészettörténet